Csák Máté földjén

Kézirat: Csak a második strófa van meg egy csonka, 160 x 40 mm-es fólión autográf ceruzaírással. Sem cím, sem aláírás nincs. A versszak elején autográf írású 2.), jobbra idegen kézírással: 14. A 14-es szám a strófaszámot jelöli, folytatva az Emlékezés Táncsics Mihályra kéziratában megkezdett strófaszámozást. A számozás ugyanazon kéztől. – PIM A. 34.

Első megjelenés: Nsz 1907. május 19. XXXV. évf. 119. sz. 2. – Ady Endre – („Versek” főcímmel az Emlékezés Táncsics Mihályra c. vers után.) – Kötetben: Isz₁ (1909) (Az utca éneke ciklus) 87.; Isz₂ (1911) 87.; Isz₃ (1918) 87.; Isz₄ (1919) 87. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1. [1930] 110.

Alapszövegünk az Isz₂-ből.

„Megragadó a proletársággal való lelki szövetsége – írja Révész Béla. – […] Pestről, Párizsból, Mindszentről, Rómából, szanatóriumokból mindenünnen küldte verseit a »Népszavának«, és sokszor mondta, írta nekem: – Mindennél többre becsülöm, ha a szocialisták szeretnek […]” Ady találkozott a proletáriátussal, ami nem jelenti azt, miként ezt Révész is megállapította, hogy szocialista lett volna. Révész felveti a kérdést: „Szocialista volt Ady?” És mindjárt egyértelműen mondja rá a választ: „Nem. – Mindenek fölött állt; ő volt a tükröző ember, akiben a minden rétegével fölnyüzsgő új Magyarország meglátta, megtalálta magát: »Én mindenkiért szenvedek…«.” (Révész: Atril 36.) Király István is megállapítja ezzel kapcsolatban: „[…] nem véletlen, hogy a legsikerültebb ekkori proletárvers, a Párizsban íródott Csák Máté földjén nem belülről, nem forradalmi többesben, nem mint mi beszélt, hanem tikkel, többesszám második személyben. A költő kívül állt, nem azonosult. A szándék, a sórvárgás költeménye volt ez még csupán, s nem a vállalt harcé.” (Király I. 504.)

Csák Máté (1260–1321), Trencsén vármegye hatalmas ura, az Árpád-ház kihalása (1301) után, felhasználva a zűrzavart, kiskirályságot épített ki a Felvidéken, és sokáig ellenállt a trónra lépő Károly Róbertnek. Alakjában sokan az idegen elnyomás ellen harcoló szabadsághőst tisztelték. Ady a jobbágyokat nyúzó, hatalmaskodó oligarcha megtestesülését, szimbólumát látja benne. Már 1906 nyarán írt cikkeiben ironikusan szól róla. „Chateaubriand szerint a franciák nem szeretik a szabadságot – írja Monsieur Kis-Balog c. glosszájában (BN 1906. aug. 3.). – Ők az egyenlőséget szeretik őrülten. S a magyarok? Már Csák Máté is szabadságharcos volt. A szabadság katonái a mai Csák Máték is. De az egyenlőség Tiborcnak se kellett.” (AEÖPM VIII. 42.) Két héttel később (aug. 18.) pedig így ír: „[…] észrevétlenül egy kis ifjú Magyarország cseperedett föl. Európával élő, tüzes, erős serege támadt a gondolkozásnak. Ha úgy lehetne a nótájukat elhúzni, mint Csák Máté idejében, jó volna. A Saskör és az egyetemi brigadérosok fölfegyverkeznének. Éjnek idején megrohannák a Társadalomtudományi Társaságot például. S beszámolnának ennyi és ennyi füllel Andrássy Gyulának, és ütnének magnum áldomást. De bajos a dolog, mert idefigyel Európa.” (A szűz gondolkozók. AEÖPM VIII. 62.)

Révész: Atril 36.; Klemm Imre: Kétség egy gondolatelemzés körül. Magyar Nyelv 1954. 452–53.; Makay Gusztáv: „Édes hazám, fogadj szívedbe…” Bp., 1959. 272–98.; Földessy: Amt 119.; Hegedüs Géza: Ady Endre: Csák Máté földjén. Miért szép? Századunk magyar lírája verselemzésekben. Bp., 1966. 35–40.; Király I. 504–07.