A Holnap elébe

Első megjelenés: BN 1906. október 14. XI. évf. 283. sz. 2. – Tárca – (Miláno, október hó) – Ady Endre – („Éji útak” főcímmel elsőnek közli a Jó Csönd-herceg előtt c. vers előtt.) – Kötetben: VA₁ (1908) (A Holnap elébe ciklus) 197.; VA₂ (1910) 109.; VA₃ (1910) 109.; VA₄ (1918) 109.; VA₅ (1919) 149. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 87.

Alapszövegünk a VA₃-ból. A BN szövegét néhány módosítással vette fel Ady a VA-ba. A VA egyes kiadásai között egy-két központozásbeli eltérés akad. A költeményt többnyire a szaggatott, a viszonylag rövid mondatos versbeszéd jellemzi, amit az írásjelek (pontok, vesszők) gyakori használata is kifejez. Ennek szellemében hagytuk meg például – bár Ady általában az és meg az s előtt nem tette ki a vesszőt – a vers 6. sorában az egyedűl után, illetve az és előtt a vesszőt, mert ennek a tagolóan központozó törekvésnek a része. A főszöveg véglegesítéséhez – egyetlen módosító javítással – a VA₃ publikációja kínálja a megfelelő alapot.

A VA₁ nyomdai levonatán (PIM A. 126/1.) két szedési hibát javított a költő. A 7. sorban az elébe után a hiányzó írásjelet ponttal pótolta. A 14. sorban a Nem és előttem szavak között a pontosvesszőt pontra cserélte, s a második szó kis kezdőbetűjét nagyra változtatta. A VA₃ korrektúrapéldányában (OSzK Fond. Hung. 1731.) a 13. sorban a kvadráttal szedett „_ötétnek” szóalakban a hiányzó S-et pótolták.

• 4 A sorvégi bozótnak után a pontot – a BN, a VA₁ és a VA₂  közlésével egyezően, s mert felsorolásról van szó – vesszőre változtattuk.

Az 1906-os esztendő tavaszi-nyári időszakához képest szeptemberben mintha megcsappant volna Ady versteremtő kedve, költői termékenysége. Az év márciusától kezdve havonta legkevesebb 4–5, de többnyire 8–9 verset adott közre a BN-ban a poéta. Ez a verspublikációs bőség szeptemberben meglepő arányban lecsökken: mindössze két verse jelent meg a BN 1906. szept. 9-i számában, az Álom az álom helyett és A rég-halottak pusztáján. A látszat ellenére azonban nem Ady költői vénája apadt el, hanem a Lédával közös földközi-tengeri útjuk idejére Ady költői „műhelyében” föltehetően – akarva-akaratlanul – „szabadságolta” magát. A Szerda c. folyóirat indulására küldött – az I. évfolyam okt. 3-án megjelent 1. számába – Özvegy legények tánca c. költeményt valószínűen még Párizsban írta meg, és onnan postázta a szerkesztőségnek.

Az említett verspublikációs „szünet” inkább csak technikai jellegű, életrajzi-utazási körülményekből adódó, de mellékesen alkalmas volt arra, hogy a költő szembesítse magát szellemi vállalkozásainak irányultságával is, hogy megírja A Holnap elébe c. egyértelmű vallomását, amely azután a VA  összeállításakor nem véletlenül lett a befejező ciklus címadója. Az 1905–1906-os esztendők folyamán Ady verseinek keletkezési meghatározói egyre kevésbé kapcsolhatók konkrét életrajzi tényekhez s még kevésbé valóságos vagy felderíthető élményekhez. Ami nem jelenti azt, hogy bizonyos életrajzi fordulatok vagy felkavaró élmények közvetve ne motiválnák egy-egy vers megszületését, ne segítenék annak az érzelmi állapotnak a létrejöttét, amelyben egyik vagy másik lírai alkotás végső formát kap, még akkor is, ha a műben megfogalmazódó gondolatok és érzések előzményei Ady korábbi írásaiban – verseiben, novelláiban, cikkeiben, némelykor leveleiben – már hónapokkal vagy évekkel előbb megtalálhatók, felfedezhetők. Ezek az érzés- és gondolat-csírák érvényes, esztétikailag is nyomatékos megszólalássá azonban akkor változnak, amikor gomolygó állapotukból Ady egy-egy versben képes őket markáns, összegező erővel kifejezni.

Nem állítjuk és megfelelő bizonyítékok hiányában nem is állíthatjuk, hogy a több hetes földközi-tengeri barangolásnak és e vers létrejöttének bármi közvetlen kapcsolata van egymáshoz. Legfeljebb annyi közvetett érlelődési előzményről lehet beszélni, hogy a rendszeres verspenzumok teljesítésében beállt szünet Adyt több merengésre, tűnődésre késztethette, s így élesebb, kifejezőbb megfogalmazásra ösztönözte. A Holnap elébe soraiban minden eddiginél radikálisabban fordult szembe a Tegnap megtestesítőivel. A vele együtt publikált Jó Csönd-herceg előtt strófái pedig azt érzékeltetik, hogy a költői megszólalásban bekövetkezett, a szokásosnál nagyobb kihagyás bizonyos szorongást is kiváltott a költőben. Nem véletlen, hogy ez utóbbi vers néhány évvel későbbi személyes értelmezésében ilyen utalás is található: „[…] jaj volna nekem, ha egyszer, míg élek, elhallgatnék, s engedném, hogy a Halálnál borzasztóbb csönd rám feküdjön”. (Poéta és publikum. HSz 1910. január–február; AEÖPM X. 24.)

Akár volt ilyen, a jelzett módon érvényesülő közvetett hatása a versek létrejöttében, akár nem az említett életrajzi intermezzónak, röviden ennek az utazásnak a részleteiről is szólnunk illendő. A megmaradt levelek, lapok és a BN-nak hely- és időpont megjelöléssel küldött útitudósítások révén megközelítő pontossággal rekonstruálható Ady és Léda körútjának időtartama, és megnevezhetők útjuk fontosabb állomásai. Az utazáshoz a maga és Brüll Adél számára úgy szerzett szabadjegyet Ady, hogy részben a Paris–Lyon–Méditerranée vasúttársaságnak, részben pedig az Adria Magyar Tengerhajózási Társaságnak ígéretet tett, hogy cikkeiben az utat, illetve a hajózás idején az ellátást is ingyen biztosító társaságokat reklámozni fogja. (Bölöni 116.; AEl I. 399–402.; a levélgyűjtemény jegyzeteiben közölt két, a költőhöz írt Kabos Ede-levélből derül ki, hogy a BN szerkesztője segített Adynak az Adriánál a szabadjegy megszerzésében.) Feltehetően 1906. szept. 10-én vagy 11-én indultak el Párizsból Marseille-be, ahonnan két vagy három nap múlva keltek tengerre az Adria-társaság Zrínyi gőzösén. A következő utat járják be a hajóval – a nagyobb kikötőkben egy-két nap pihenővel –: Génua–Nápoly–Messina–Málta–Catania–Fiume. Fiumébe feltehetően szept. 22-én vagy 23-án érkeztek meg. (Az utazásra vonatkozó részletesebb adatok megtalálhatók: AEl I. 221–23.; AEÖPM VIII. 85–90.) Két nappal később azonban már Velencében szállnak meg a Hotel Hungáriában: erről tudósítja levélben az öccsét, illetve Biró Lajost. (AEl I. 224.) Körülbelül két hetet töltenek Adyék Velencében, s onnan útjukat Milánóban megszakítva indulnak el Monte-Carlóba. Milánóból okt. 10-i dátummal küld cikket a lapjának, s valószínűen e cikkel együtt postázza két új versét is. (Úti levelek. Magyarország és az antimilitarizmus. BN 1906. okt. 13.; AEÖPM VIII. 99–101.)

A Holnap jelképes, távlatos motívuma – ha nem is ennyire sűrített, megemelt értelemben – Ady költészetében és némiképpen konkrétabb formában publicisztikájában is fölmerül már korábban is. A tegnaptól való szellemi elhatárolódás szükségességének igénye, az ilyen irányba mozduló belső ösztönzés kissé még kusza formában a költő publicisztikájában a vers publikálását hat évvel megelőzően már fölbukkan: „Ahogy nyargalunk, rohanunk el mind messzebb a múltból, az emlékezni tudást egészen elfeledjük. Nem értjük, nem akarjuk érteni az élet régebbi erőit, mik valaha embermilliókat mozgattak. Isteni álmokat kikacagunk, szent tüzeken csodálkozunk, felséges emlékezéseken megütődünk. A holnapra sem licitálunk, de a tegnaphoz éppen nincs közünk. Nem vagyunk elég egészségesek az összefoglaló gondolatokra. Tudatosan hazudnak a poéták, hogy mítosz lesz a múltból. Nem lesz mítosz. Minekünk a mesék nem kellenek. Mi analizálunk, tépelődünk, viaskodunk.” (Hétről hétre. Sz 1900. okt. 7.; AEÖPM I.₂ 356.) Mintha már ekkor sejtené a korszakos jelentőségű perspektíva-váltás időszerűségét.

A maga választásaiban ezt a jövőre, holnapra orientáló változatot érzi a magáénak: „Akinek adatott a hit igazsága s az igazság hite: a jövő katonája. Én kicsinységem a jövőért harcolt mindig”. (Refleksziók egy följelentéshez. NN 1901. júl. 21.; AEÖPM II. 122.) A Holnap elébe látomásos-vizionáló záróképének (Megyek a bús, nagyszerű Sötétnek.) is megtalálható egy korábbi részletesebben kifejtett előzménye Ady publicisztikájában. Egy meditáció része ez az előzmény, amelyet Adyból Vázsonyi Vilmos országgyűlési képviselő Debrecenben 1902-ben a párbajkérdésről tartott előadásának sajtó- és parlamenti visszhangja váltott ki. Előadásában Vázsonyi többek között a történelemoktatás erőszakra, vérszomjra ösztönző szellemiségét is támadta, amely nem a nagy szellemek, tudósok teljesítményét emeli ki, hanem például Kinizsi Pál virtusos tetteit. Egyes újságírók, képviselők és az ún. Egyetemi Nemzeti Párt tagjai mindezt a nemzeti önérzet meggyalázásának minősítették. (L. erről bővebben: Vázsonyi afférja. NN 1902. jan. 23.; Vázsonyi afférja. NN 1902. jan. 24,; Menjünk vissza Ázsiába. NN 1902. jan. 31.; AEÖPM II. 358–59., 361–62., 373–74.) A méltatlan támadások sorozata különös víziót váltott ki Adyból: „Norvég, hideg, kegyetlen író ember rajza. Téli hóviharban vidám csapat vág neki a jeges, fehér Fjordnak. Elébük kerül a köd, a sötétség […] Nincs a part sehol […] A Fjord jege magához fagyasztott egy sereg életet, mely a part felé tört, a partot kereste.”

A képet maga Ady oldja fel, és konkretizálja: „Én úgy látom, hogy Vázsonyi Vilmos és hívő társai ilyen sötét, ködös Fjord-tragédia előtt állnak. A partnak, az átkelő vágynak tragikus alakjai ők. Fanatikus hittel, életkedvvel, nekivágtak a fagyos, a sötét, a ködös, a förgeteges Fjordnak, melynek neve: magyar közélet, s elvesznek a ködben, a fagyban, a sötétben […] Ám ebben a szerencsétlen kis országban nem lehetnek egyebek, mint fjord-hősök.” (A hétről. NN 1902. febr. 2.; AEÖPM II. 377.)

Több mint két év múlva megjelenik a Holnap-motívum versben is: „A szép holnapnak, meg nem érkezettnek / Vagyok királya, vagyok büszke hőse, / Aki útálja a mát, ezt a holtat, / Kinek az álma a szent, titkos Holnap” (Midász király sarja. Jöv 1904. aug. 7.; AEÖV II. 151.) Az 1905-ös év tavaszán a lírai én a Holnaphoz kapcsolódás igényét szinte állandó állapotnak tekinti, s önmagát a Holnap hőseként identifikálja: „Ne félj hajóm, rajtad a Holnap hőse”. (Új vizeken járok. BN 1905. márc. 25.; AEÖV II. 168–69.) Bonyolultabb és differenciáltabb azonban ez a Holnaphoz igazodás: állandó küzdelem a Holnap előre mozduló és a Tegnap visszahúzó erői, motívumai között. Éppen ezt a megállíthatatlan folyamatot próbálja rögzíteni, kifejezni  A Holnap elébe strófáiban a költő.

Barta 294–95.; Földessy: Amt 82.; Vezér 208.; Király I. 330., 333., 337., 499., II. 536.