|
Első megjelenés: BN 1906. július 15. XI. évf. 193. sz. 2. – Tárca – (Páris, julius) – Ady Endre – („Uj legendák” főcímmel Absoloni ének címen másodikként közli a Lázár a palota előtt II. része után és A Platán-fa álma és a Délibáb-ősöm köd-városban c. versek előtt.) – Kötetben: VA1 (1908) (A Léda arany-szobra ciklus) 141–42.; VA2 (1910) 80.; VA3 (1910) 80.; VA4 (1918) 80.; VA5 (1919) 104. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 74. Szövegkritika, szövegváltozatokAlapszövegünk a VA3-ból. A BN szövegét Ady több módosítással vette fel kötetbe. A VA egyes kiadásai között – leszámítva a VA1 és a VA2 egyetlen ékezésbeli különbségét – nincs eltérés. A VA1 korrektúráján (PIM A. 126/1.) a 13. sorban a hibásan szedett trombila szó l-jét t-re igazította. A VA3 korrektúrájában (OSzK Fond. Hung. 1731.) pedig a 6. sor hosszú ú-s ifjú alakját ifju-ra módosították. KeletkezéstörténetEgyetlen epizódot emelt és forgatott ki Ady az Ószövetségből: Absolon trónra törő lázadását apja, Dávid király ellen. A döntő ütközetben Dávid seregei szétverték Absolon csapatait, amelyek a vezérrel együtt menekülni kényszerültek. Ezt a befejező epizódot a Biblia így örökíti meg: „És kiterjedt a harc az egész vidékre, és a nép közül sokkal többet emészte meg az erdő, mint a fegyver azon a napon. – És találkozék Absolon Dávid szolgáira; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy cserfák sűrű ágai alá, hol fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla.” (Sámuel II. 18:8–9.) S bár az ütközet előtt Dávid király vezéreit és hadait arra kérte, hogy fiával az ő kedvéért kíméletesen bánjanak, a fán fennakadt Absolont Dávid fővezére, Joáb megölte. A bibliai motívumot Ady – mint általában – teljesen szabadon kezelte: önmagát, lírai énjét Absolon alakjával azonosította, de úgy, hogy Absolon szerepét, valóságos és Dávid királlyal szembeni indokolatlan, legalábbis ellentmondásos konfliktusát teljesen kiemelte az eredeti bibliai kontextusból. Egyszerűen a „lázadó” tulajdonságaival ruházta fel, ifju isten-né avatta, aki ura erőnek, ölni gyáva cenkeket. De ez a harc semmibe foszlik: a lírai én arról ad számot, hogy valahol vert seregem fut. Önmagát megcsúfolt vezérnek titulálja, aki rezignáltan állapítja meg, hogy: Meghalt a büszke, / Nagyszerűn kezdett, / Gyönyörű harc. Ez a profanizált-modernizált Absolon-utód hajánál fogva nem a cserfán akadt fenn, hanem Léda pompás karjain. Feltűnő e költemény lírai énjének határozottan eltérő motivációja a két héttel korábban publikált két költői mű, a Szent Junius hívása és a Páris, az én Bakonyom~ c. versek lírai énjétől. A két utóbbi közül az elsőben a Lédához visszatérés derűs öröme, várakozása az uralkodó szólam: „Napszúrásként küldd rám a Vágyat”, könyörög Szent Juniushoz, s ujjongva képzeleg: „Becsókolnék Léda szívébe / Egy ékes nárcisz-ligetet”. A másikban az űzöttség és a rejtekezés egymásba kulcsolódó érzései dominálnak: „a szájas Dunának” „pandur-hada” elől rejti a poétát „hű Bakony-erdőm, nagy Párisom”. Jelképessé emeli a maga újonnan felfedezett lírai énjét, korábbi költői önarcképeinek újabb, sugárzó változatát: „Hunnia új szegény legényét / Őrzi nevetve / S beszórja virággal a Bakony”. Más képzeletbeli összefüggésbe kerülnek az Absolon boldog szégyene c. költeményben mindazok a tények és motívumok, amelyek a két korábbi vers meghatározói voltak. Mintha valami ambivalenciát jelezne a cím is: boldog szégyene. Különös sugallata a versnek, hogy a gyönyörű harc lendülete Léda hó-karjain halt volna el. Összetartozásuk részlegességére, réseire utal kimondatlanul is a vers: költői küzdelmeinek, vállalásainak nem részese az asszony. Elvont formában a társadalmi harc, a költői küzdelem és a szerelem egymást kizáró alternatívája már három évvel korábbi, Vizió a lápon c. költeményében is felbukkan (NN 1903. jún. 11.; AEÖV II. 128–29.; a tematikus hasonlóságra felhívja a figyelmet: Hatvany II. 332.; Földessy: Amt 76.) A vers keletkezésének bibliai motivációja indokolja, hogy utaljunk Bölöni emlékezésére. Ady hotelszobájában „az éjjeli szekrényén fekete kötésű kis bibliája” volt található. A költő „a bibliát álomzsongítónak forgatta éjjel, ha nem tudott aludni, és ha versírásra készült, már ekkor is sokat lapozta”. (Bölöni 74.)
|