A feketehalmi hegy és vár.

Mindeddig csak az uj Feketehalomban vizsgálódtunk, pedig még inkább érdekelhet minket a régi Feketehalom, mint oly magyar királyi vár, mely történelmünkkel fűződik össze s hazánk határvonalának egyik őrszeme volt. Égtem tehát a vágytól, hogy annak emlékszentesitett romjait meglátogassam. Egy kalauz után néztem, ki kora reggel elvezessen oda, de nagy volt boszankodásom, midőn az erre megbizott vendéglős jelenté, hogy 5 pfrton alul nem lehet vezetőt találni; ezt sokalltam a kétórai sétáért s magam indultam vezető után, de abból, hogy a vendéglőbe egybegyültek (vasárnap lévén, mind ott voltak) mindenike első szóra 5 frtot kért, átláttam, hogy itt általános összeesküvés van az én kizsebelésemre, s elvégre is nemcsak megigérni, hanem előre ki kellett fizetni az ötszörös dijt. Ezen esetet, mely kellemetlenül hatott rám, azért emlitem fel, mert munkám czélja a népismertetés és útmutatás lévén, az útazókat ily zsebretartozó körülményekre is figyelmeztetni kötelességemnek ismerem, előkészitendő arra, hogy a szász földön minden lépten-nyomon ily szivélytelenséggel és lelkiismeretlen kizsebeléssel találkozhatnak. Mily másként van a Székelyföldön, hol ha valamely kirándulásra vezetőt kerestem, arra mindenki örömest vállalkozott, legtöbb esetben semmi dijt nem követelt, vagy legfölebb napszámának megtéritését kérte; de az az eset egész székelyföldi útazásom alatt elő nem adta magát, hogy a fizetést előre meghatározták volna; az az eset azonban akár hányszor előfordult, hogy az egész falu értelmesebb része kijött velem, s örült, hogy útasitása s kötelességszerünek tartott szolgálata által vállalatomhoz segédkezet nyujthatott. Ellenvetésül felhozhatnák, hogy igen, ez igy van fajrokonok közt; én meg erre azt mondom, hogy elég német útassal találkoztam, ki érzékenyen panaszkodott a szász testvérek szivtelen közönye, barátságtalansága és zsebelése ellen. Midőn itt e tényeket fölemlitem és szeliden megrovom, azt nem gyülöletből, sőt ellenkezőleg, jó indulatból teszem, arra figyelmeztetvén szász atyánkfiait, hogy az idegenek megbecsülése és a vendégjog tisztelete még a vad népeknél is megvan, s midőn az idegennel ugy bánunk, hogy az kellemesen emlékezik vissza a köztünk töltött perczekre, azzal csak magunknak szerzünk örömet és megtiszteltetést, mert ugy az egyén, mint a népek erkölcsi becsét azon becsülés és tisztelet után lehet meghatározni, melyben az másokat részesit. De ideje már a feketehalmi vár maradványainak kutatásához térnünk.

A Kotla meredek oldalán kanyargó ösvényen talált a hajnal derüje; sajátságos egy hegy ez, mely különböző nézpontokról mindig más meg más alakot ölt. Az Erdővidék és Háromszék felől jövő előtt félgömb idomban tünik fel, ki Krizba felől (északnyugatról) nézi, az előtt egy hosszukás kúp, mint az Alhambra főkúpja; ki keletről közeliti meg, annak elnyuló hegylánczolat, melynek végelőfoka gulaszerűleg tömbösül. Ezen fő csúcs tetején mesés üregek, pinczeszerű sziklavermek vannak, hol – a mint hiszik – valamely kolostor feküdt, a nép kincs után áskál. De a feketehalmi vár nem ezen, elragadó kilátást nyujtó 4090 láb magas fő csúcson, hanem lankásabb hegynyakának szirtgerinczén feküdt, mely a Kotlát a volkányi hegyekkel köti egybe. Ezen hegynyak egyhelyt látszólag emberkéz által át van metszve, az itt felvonuló ösvényt ma is vár lépcsőjének nevezik, s az ezen alól levő sziklagerinczet Helschenbergnek vagy Schwarzburgnak. Ezen meredek oldalú sziklaszálon feküdt Feketehalom vára; de a kiváncsi útas ok nélkül küzdi fel magát a veszélyes, úttalan sziklaoldalon, mert midőn tövisektől egybekarczolva oda fölért, ott a hajdani büszke várnak semmi, vagy igen csekély maradványára talál. Az idő elmorzsolta azt, az omladozó sziklák lerázták magukról a merész ember által oda rakott falakat, csak egy helyt a várhegy déli csúcsánál látszik az éles szögletbe összeütköző várfalnak alaprakata. Ennyi, mi ezen büszke várból fennmaradt. Különben az nagy kiterjedésű soha sem lehetett, mert a hegy fennlapja csekély terjedelemmel bir, alig 30 öl hosszú, s legnagyobb szélességénél is 4–5 öl; de legtöbb helyt a hegy orma ikszerüleg végződvén, a falaknak alkalmasint a most leomladozott hegyoldalon kellett elvonulniok. Pedig, hogy e vár, melyet szintén a német lovagok művének tartanak*Philippi: Die Deutsch. Ritter. 47. 48. lap, csak nevéről, mely a német lovagok fekete keresztjétől vehette eredetét, következteti azt, hogy e várat is a német lovagok épiték határvárul birtokaik nyugati oldalán., nagyon tekintélyes és erős vár volt, arra elvitázhatlan történeti adataink vannak.

Igy, midőn a mongol dulás után a hont szervező, mondhatni ujraalkotó IV-ik Béla királyunk István fiát társkirályul vevén fel, neki Erdélyt (mint már azelőtt divatba jött volt) és a kunok földjét nemcsak herczegi, hanem ifjabb király czímmel átengedte, nem sokára az atya és fiu közt ellenkezés s később harcz fejlődött ki. István előbb szerencsés, de 1265-ben legyőzetvén, Erdély délkeleti szögletébe szorul, s ott a feketehalmi várba vonulva, oly elszántan védte magát, hogy Béla vajdája: Kemény Lőrincz sikertelen ostromolta az erős fekvésű várat*Kővári Erd. Tört. I. k. 129. lap. Ezt bizonyitó számos adatot találunk Fejér Cod. Diplomaticusában, csak néhányat emlitek: 1267-ben István ifjabb király András magisternek, ajtónálló Iván fiának Arany lábubarth nevű falut adományozza; ezen adománylevélben előszámlálja András magister nagy érdemeit, s főként kiemeli, hogy midőn a feketeholmi várba szorult, ott éjjel-nappal őrködött, s e várat megvédte az ellensége ellen s Kemény Lőrinczet, legnagyobb ellenségét legyőzve, több katonáival együtt fogolylyá tette. Ugyan István ifjabb király 1268-ban Ványi Sándornak Vaszari-Sz.-Márton, Szalkát és Kakot adományozza hadi érdemeinek jutalmául, s főként azért, hogy midőn ő elhagyatva, üldöztetve a feketeholmi várba szorult, Ványi a király megmentett vagyonával és fiaival e várba jött s életet nem féltve, sokszor kicsapott az ostrom alá vett várból s az ellenségből sokat levágott és fogolylyá téve hozott elénkbe stb., ez okmányokat lásd Fejér Cod. Dipl. Tom. IV. vol. III. p. 408. Ugyanez évben Lőkösnek Hunyadvár várnagyának, azért hogy rokonai igaztalan megtámadása ellen Feketeuholm várában oly férfiasan védte, Zalasdat, Rudát és Rhohozdot adományozza, ezt István magába Feketeuholm várában adja ki az ostrom másod napján. Lásd Kemény Józs. Suppl. Dipl. Trans. I. K..

De ezen vár még sokkal fontosabb szerepet játszik az Árpádház fiágának kihaltakor, midőn a magyar trón fölött három trónkövetelő veszekedett; végre is Róbert Károly megerősödvén a trónon, a szászok egy része még most sem akart hódolni, hanem a brassai Salamon vezetése alatt a feketehalmi várba behuzódva, oly elszántan oltalmazták magokat, hogy csakis 1331-ben jött vissza e vár Károly király kezére, midőn ugy látszik, rosnyói Nagy János és Jakab (Johannes et Jacobus Magnus) azt az ostromoltak ellenére feladták; mert Károly király egy adománylevelében rendeli, hogy az emlitett Nagy testvéreknek javai akár Brassóban, akár másutt legyenek, visszaadattassanak, azon szolgálatuk megjutalmazásaért, melyet a feketehalmi királyi vár feladása vagy visszaadása (in traditione seu restitutione) által a szent koronának és királynak tettek stb.*Ezen adománylevelet közli Katona Hist. Crit. VI. 659. lap.; sőt nem sokára még nagyobb jutalmat is nyernek, mert azok Brassó és Besztercze ispánjaiként jelennek meg*Lásd Fejér Cod. Dipl. VIII. 4, 449.. Azután királyi várnagyok kormányozzák, kik a szász papokkal a dézma fölött sokat viszálkodnak. Hogy mikor romboltatott le, arra semmi adatunk sincsen, még azt sem lehet tudni, hogy ellenség keze vagy a kiméletlen idő dönté-e le e várnak ország- és királylyal háromszor daczolt bevehetetlen falait*Egyszer a német lovagok alatt, másodszor IV. Béla alatt, harmadszor Róbert Károly alatt.. Feketehalom hegye érdekes földképződési tekintetben is; e hegy alkatanyaga világos szinű jura-mészkő, melynek párhuzamos szelvényei északról délnyugatnak irányulnak, északon a mészkő alatt gneis, odább veres szinezetű szarukő mutatkozik, ebből alakult a várhegy is. A keleti oldalon a mészkőnél világosabb szinű dolomit jön elő, mely gyüleg-sziklákkal érintkezik; mig délfelé a volkánytáji csillámpalának egy ágazata tünik fel, melyben aranyereket is találtak, de a tett kisérlet kevés eredményt mutatván, annak aknázásával felhagytak*Lásd Hauer Geol. Sieb. 268–271..