A falusi szász nép jelleme, szokásai, öltözete, ünnepei.

Hétfalu és Brassó leirásánál tüzetesebben foglalkoztam a Barczaság magyar és oláh népességével; de a falusi szászokat még mindeddig behatóbban nem vizsgáltam, pedig ha valahol, itt helyén van a paritás elvének alkalmazása; s azért egy rövid átnézetét adom a falusi szászok bel- és küléletének, jellemének és szokásainak.

Más másut is érintém, hogy a falusi szász nép a legbecsületesebb, legtörvénytisztelőbb, legengedelmesebb, s igy a legkönnyebben kormányozható nép a világon; az előljárói által gépileg engedi magát vezettetni, miért a bureaucratiának soha se kell egyebet tenni, mint az előljárókat megnyerni, s akkor azt teheti a néppel, a mit akar. A falusi szász annyira hozzá van szokva a függés és parancsszó szerint való tevéshez, hogy még saját gazdasága körül és a mezei munkában se tesz soha semmit önakaratja szerint, hanem a munka rendét és beosztását is az előljáróság szabja meg, s a lakosság minden okoskodás nélkül követi az általa Euer Weisheitnak czímzett s legbölcsebbnek tartott előljáróság rendeleteit. Az előljáróság szabja meg, hogy mikor kezdődik a szántás, kaszálás, aratás vagy más mezei munka; a kitűzött napon aztán az egész falu egyszerre megy a mezőre, a ki hon merne maradni, vagy a ki hamarabb, vagy később végezné mezei munkáját, azt az előljáróság megbünteti. Az előljáróság elnyerhetésére s egyáltalában a nép becsülésének kiérdemlésére, nem a czímezés föltételezte bölcseség vagy érdem, hanem csak vagyon szükségeltetik. Sehol a plutocratia ugy kifejlődve nincsen mint a falusi szászoknál; a gazdag mindenki előtt áll, s mindent tehet. Ez okon a szász földészeknek fő élettörekvése a meggazdagodás, miért testüktől a legszükségesebb táplálékot is megvonják, s mivel e mellett terhes sanyaru munkát végeznek, a kora elvénülés, elsatnyulás és degeneratió következik be, a mit elősegit az is, hogy a szászoknál a felfrissitő vérkeverés soha se fordul elő, mert nem csak arra nincsen eset, hogy más nemzetbelit elvenne, vagy bár szomszéd faluból hozna magának nőt, hanem ugyanazon községben is bizonyos (a vagyonosság fokozata szerinti) család-csoportok csak egymás között házasodnak, innen ered aztán a különben erőteljes kötésű faj elsatnyulása, s az hogy minden szász oly hasonló egymáshoz, arczban, modorban és jellemben, mintha testét-lelkét ugyanazon formába öntötték volna. De ezen kis körben való mozgás, ezen elszigeteltség, ezen szabadakarat hiány előidézi a zárkozottságot, az önző önmagába való vonulást, ugy hogy a szászok még egymás között sem érintkeznek, s mindenkit idegennek tekintenek. Ezen zárkozottság bizalmatlanná, gyanakodóvá, hideg közönyössé teszi; miért a szász az idegent alig méltatja feleletre, s udvarias, szivélyes csak akkor tudna lenni, ha azt az előljáróság megparancsolná.

Az alárendeltséghez, az okoskodás nélküli vak engedelmeskedéshez a szász már fiatal korában a szülői háznál hozzá szokik; a szász fiatalnál a nőválasztást is mindig a szülők végzik el, kik mindig csak a dolog anyagi részét veszik figyelembe, s igy a férfi és leány az érzelmet, a rokonszenvet soha se érvényesitheti, s azért nagyon sok a boldogtalan házasság és gyakori az elválás, ami azon esetben, ha mind a két fél akarja, nagyon könnyen megyen*Elválasztja a papiszék, ha az erőltetés bebizonyitható, el a férj részegsége, éjjeli kimaradása, a nő kötekedő természeteért, hűtlenséget nem fogadnak el, nem mintha nem léteznek, hanem mert nagy súlyt nem fektetnek arra; ha az elválást csak a nő akarja, bajosan hajtható végre, s a férjet elhagyó nőt a papság erővel is visszaviteti férjéhez.. Az elváltak rendszerint nem sokára ismét házasodnak, s mivel a másod házasságnál inkább követhetik izlésüket és érzelmeiket, rendszerint jobban szoktak az elsőnél kiütni*A férfiaknál a 3–4-szeri elválás s ujra nősülés nem ritka, bár a papság az ily változékonyság kedvelőt néha bizonyos időre, néha örökre is eltiltja a házasságtól.. A falusi szászoknál alig van más mulatság és társas egybejövetel a menyegzőnél, s azért ezen egyedüli népünnepüket röviden leirom.

A midőn a szülők elhatározták két fiatal egybe házasitását, s a kérdés anyagi oldalát egymás közt elintézték, következik a leánykérés, mit a vőlegény néhány barátja teljesit a székelyeknél is szokásos hosszú mondókával, azt a házasulandók kézfogása zárja be. Néhány napra következik a nyilvános eljegyzés, mikor ünnepi öltönyben felbokrétázva mennek a paphoz, hol a gyürűcsere hivatalosan megejtetik; ezt a leányos háznál rövid lakoma fejezi be. A menyegzők rendesen egy napon, leginkább Katalin napján tartatnak, a minél időkimélés, de azon számitás is szerepel, hogy a vendégek sokfelé eloszolván, egy ház tájra kevés jut. A menyegzőt előző napon a rokonok s meghivottak*A meghivást két felbokrétázott legény hosszabb mondókával, mi a székely meghivók utánzása, teljesiti, a közel rokonoknál háromszor ismételve azt. lisztet, majorságot, mézet, tojást küldenek ajándékba, az ismerős asszonyok segitségre jönnek, s éjjel kezdetét veszi a sütés-főzés, a mire a segítő asszonyok vas lapátok összeverése által költik egymást fel; de nem csak a menyecskék gyülnek a lakadalmas házhoz, hanem a legények is, kik sót, borsot törnek, fát vágnak, s a leányok is, kik bokrétákat kötnek, vig éneklés közt; s távoztukkor egy alkalmi búcsúdalt énekelve ölelés közt vesznek végbúcsút a menyasszonytól, mint leány társuktól. A menyegző reggelén a vőlegény elküldi a mennyasszony ajándékot: mi csizma, keszkenő, s néhány ezüst pénzdarabbal megszurkált almából áll; a menyasszony magavarta czifrán himzett, kicsipkézett inggel*Ez inget a menyegzőn, s annak minden évfordulóján szokta csak felvenni, s rendszerint abban temetik el. viszonozza. Nem sokára a vőfély és a legénység a vőlegény házához gyül, s zeneszóval, vig ujjongatások között vonulnak a menyasszonyi házhoz, melynek kapui zárva levén, a vőlegénynek kell a keritést megmászva, kaput nyitni. A vőfélyek aztán hosszabb mondókákkal kikérik a leányt, elbúcsúztatják a szülőktől, rokonoktól, barátnéitól, maga a menyasszony ölelés és sirás közt búcsúzkodik, s kéri továbbra is szeretetüket, s végre a násznép ünnepélyes menetben a templomba vonul; de a mint emlitém, az év minden menyegzője egy napon tartatván, ugyanekkor minden irányból zeneszóval jönnek a többi menyegzői csoportok is a vőlegények által karon vezetett menyasszonyokkal, kinek ilyenkor csákója arany paszománttal van felül beszegve. Az egyházba egyenkint vonulnak, s külön csoportokba elhelyezkedve, a pap egy rövid beszéd után egyszerre esketi meg a párokat, bár a kérdéseket külön intézi, s az áldást is külön adja mindenik párra. Templomból zeneszóval vonulnak a menyasszonyi házhoz, hol az asztalok (szép időben az udvaron, máskor a szobában) már fel vannak teritve, s mig küldöttség megy a pap meghivására, addig a menyasszonyi ajándékok adatnak be. Az apa ad tehenet, csikót s ekét is annak jeléül, hogy az asszonynak is részt kell venni a földművelésben; az anya a nagy halom fehérnemüt hordja elő*A szászoknál divatban van a sok fehérnemű, a mi a nők érdeme, kik azt készitik; a fehérneműt mintegy fokmérőjeül tekintik a gazdagságnak, s azt az évben való egyszer, kétszer, háromszor és négyszeri mosás szerint határozzák meg; ki négyszernél többször mos, azt szánandó proletáriusnak nézik., a meghivottak mindenike ad valamely csekélységet, mit a menyasszony csókkal köszön meg. Azalatt eljön a pap, (ki ha rövid időre is, de mindenik menyegzői lakománál megjelen), s letelepednek az asztalhoz, legfelül az uj pár, mellettük a pap, örömszülék s utánok korrend szerint a többi vendégek, egyik oldalon a férfiak, szemben nők. Az ételnemüek e napra meg vannak határozva, s bizonyos sülteknek és süteményeknek nem szabad hiányozni. Sajátságos szokás az, hogy a vendégek mindenike magával hozott evőeszközöket használ, s hogy a hidegen feladott sültekből mindenki zsebre is tesz. A menyasszony az utolsó sültből villájára szúrt darabot küld mindenik vendégnek, ki a villába egy vagy több darab pénzt illesztve küldi vissza. De az étkezés mellett az ivás is nagyban megy; a pinczében csapra ütött hordó mellett négy fiatal tölti az ürülő kancsókat, s ott lenn és fenn egymást érik az uj párt éltető pohárköszöntések. Étkezés után kezdetét veszi a tánczmulatság a menyasszonyi tánczczal, mikor mindenkinek kell a menyasszonynyal tánczolni, s a kitett tányérba pénzt tenni; a táncz azután általánossá válik s tart reggelig. Eddig a menyasszony még mindig leányruhában van csákósan, ekkor a nyoszolyó leányok menyecskének öltöztetve, fejére a főkötőt s bogláros tükkel feltűzött menyasszonyi fátyolt illesztik fel; de a mi nem pótolhatja a menyasszony természetes ékességének áldozatul esését; mert ekkor rendszerint le szokták leánysága díszét: hosszú szép haját nyirni, s azt a falra szalagcsokrok és virágok közé fölszegezni. A táncz és étkezés második nap is foly, sőt áthat a harmadik napra is, mikor a főzőnők, kisegitő asszonyok, bormérő legények és lakadalmi gazdák ülnek utómenyegzőt, mely alkalommal a korábbi vendégek szolgálnak ki.

A barczasági falusi szászok ünnepi népviselete. (Rajz. Gerhard Lajos.)

A barczasági falusi szászok ünnepi népviselete. (Rajz. Gerhard Lajos.)

A szász lakadalmak egyáltalában nagy fényüzéssel, mondhatni pazarlással folynak le; a máskor mindenben takarékos szász ilyenkor kitesz magáért, s oly vigság és örömnek ered, mintha egész évre ki akarná mulatni magát, olyan lakadalmak alkalmával, mintha kicserélnék ezen máskor búskomoly, nevetni s örvendeni nem tudó népet: ez egyszer székelylyé változnak át, mert a lakadalom menete, annak minden mondókája a székelyektől van átvéve, annak hasonlóját bizonynyal ős hazájukban sehol feltalálni nem tudjuk.

De nemcsak lakadalmát, hanem házépitési és berendezési modorát is a székelytől sajátitotta el a szász; mert a szász földész is – miként a székely – lakházát félemeletre és mindig kereszt homlokzattal épitteti útczára; az udvarra néző hosszoldal közepén van az oszlopos előpitvar vagy grádics ház; innen a középen levő konyhába nyilik az ajtó, honnan jobbra a nagyobb útczai díszszobába és balra a hátulsó kisebb lakszobába lehet jutni. A szobabútorzat is hasonló a székelyekével, megvannak itt is a kancsó- és tányérterhelt fogasok, a fölepig felvetett s hímzetes párnákkal díszitett ágyak; meg a fal mellett hosszan elnyuló, tulipánosan kifestett padok, a tulipánosan szinezett székek és asztal; van azonban egy butordarabjuk, mi a székelyeknél hiányzik, s ez az üveges chifoner, hová az ünnepi díszöltönyök, czifra bogláros övek vannak mintegy szemlére kiállitva. Senki elvitatni nem fogja, hogy ezen butorokat tőlünk sajátitották el; tehát lakadalmaikat, butorzatukat, öltözetüket tőlünk vettek át; nem válnék ártalmukra, ha politikai jellem, szabadságszeretet s áldozatkészség tekintetében is hozzánk simulnának s egyetmást elsajátitanának tőlünk.

Még röviden ismertetem a falusi szászok népviseletét is. A szászok közönséges öltözéke koczkás, rövid kék ujjas és szederjes posztóból készült magyar nadrágból áll, magyar csizma és széles karimájú kalappal, a mit eldísztelenit az oláhoktól átvett ingkieresztés; a nők rövid kék rokolyát s a férfiakéhoz hasonló ujjast, fejükön férfi kalapot hordanak; de annál díszesebb ünnepi, illetőleg templomi*Mert igy csak a vasárnapi és ünnepnapi két templomozásnál öltözködnek. öltözetük. A férfiak ekkor is szederjes szük nadrágot viselnek, csakhogy annak zöld zsinórból készült vitézkötése veres posztóra jön. Felöltőjük ős szabású hosszú magyarka, czifrán zsinórozott veres hajtóka és gallérral. Fődísze ez öltözéknek azon 24, hüvelyknyi széles ezüstözött csat, mely kétfelől a mellen sűrűn van egymás mellé varrva. Ezt télben kirschennek nevezett irha bunda helyettesiti, melynek (a nőbundáknál is) a 17-ik században divatozott 5 hüvelyknyi magas s mereven a nyaktól távol álló galléra van.

Sokkal szebb és festőibb a nők díszöltözéke; ennél a sürűn ránczolt szoknya, a czifrán hímzett, szintén sürűn ránczolt ing, a csipke vagy paszomántos előkötény képezi az alsó öltönyt, mit előnyösen egészitnek ki a gazdag ékszerek: a valóban szép bogláros öv és mellcsillag. Ez öltözék szine változik, s mig a Barczaság keleti részén fehér, addig nyugati részén inkább fekete vagy sötét szinű kelméből készül; de a női öltözék fődíszét a felső ruha és a fejék alkotja. Az asszonyok nyárban magyaros szabású zsinórozott dolmánykát, vagy ezt helyettesitő selyemkendőt, télben magas gallérú kirschent viselnek; fejükre a veres és arany himzésekkel ékes schleierhaube jön, melynek ily neve onnan ered, hogy arra bogláros tükkel finom átlátszó fehér fátyol van szép redőzetekben illesztve. A leányok fejükön burthen-nek nevezett 6–8 hüvelyk magas felül nyitott, fekete bársonynyal bevont hengert, vagy csákót viselnek, melyhez hátul hosszan lecsüngő szalagok vannak varrva. Felöltőjük egy térdig érő fekete palást. Lábbelijük sürűn ránczba szedve legyürt, magas sarkú magyar csizma; de leirásom hiányát legjobban kiegésziti e festői népviseletnek ide mellékelt képe, hol egy férfi templomi, másik hétköznapi öltözékbe, leány és asszony díszöltözékben van előtűntetve. A szász nők igen szépek, leginkább szőkék, szende kék szemmel, finom szabású kerekded arczczal, mely fehérpiros; de üde szépségük és frisseségük csak 20–22. évig tart. Ekkor egyszerre elvénülnek, arczuk megsoványodik, foga mindeniknek kihull, s az egykori szépségnek romjai sem maradnak meg. Oka ennek a terhes kimeritő munkában és az e melletti rosz táplálkozásban keresendő, hozzájárul ehez a kora férjhezmenetel is, mert a szász leány – mintha szépsége rövid tartamát egészen hasznositani akarná – rendesen 14–15 éves korában férjhez megy.

Még nehány szót a szászok tájbeszédéről. Az erdélyi szászoknak vidékenként változó s egymástól nagyon eltérő tájbeszédjük van, melyet bizonyosan még Németországból hoztak magukkal beköltözködő őseik. A szász nép, sőt még a városi polgárság is nagyon szivósan ragaszkodik ahoz, ugy, hogy – bár németül ha rosz kiejtéssel is – csaknem mindenik beszél, de azért egymás között a tájbeszédnél mást sohasem használnak, s annak a papnak, ki családja körében másként társalogna, nem lenne maradása. A papok kénytelenek egyházi szónoklataikat, imáikat is ezen tájbeszéden tartani, s csak a legujabb időben kezd a műveltebb községekben divatba jőni, hogy felváltva szász és német egyházi beszéd tartatik. E tájbeszédet szépnek nem mondhatjuk, sőt az inkább fülsértőleg hat, s annak oly hosszú századok során való fennmaradásán annálinkább csodálkozhatunk, mert irodalma soha sem volt, annak szabálya, szótára, nyelvtana soha sem létezett s nem létezik ma sem, hanem előveszik a német könyvet s abból szászul olvasnak; de hogy minő szabály szerint olvassák, például a specket boflisch-nak, azt felfogni nem tudom.

A falusi nép nagyon erkölcsös, szelid; hideg vérmérséklete, szenvedélytelensége védi a büntől s más emberi gyengeségektől; befolyással van erre kiváló vallásossága is, mi e nép minden rétegét áthatja, s éppen azért, mert az megvan, indokolatlan azon szigorú vallási fegyelem, melylyel e népet némely vaskalapos lelkészei terhelik, s mely oly mérvű, hogy a vallásszabadság szép elvét érzékenyen sérti, például az énekről elmaradó legény és leány 2 krt, az egyházi szónoklatot végig nem hallgató 1 kr., az egészen kimaradó 3 kr., a vecsernyéről kimaradó ugyanennyi birságot fizet; öregek birságmentesek. Vannak községek, hol az elmaradást a férfinál 20, a nőnél 10 krral büntetik, sőt még eredetibb azon, Höltövényben s másutt is meglevő szokás, hogy legény, ki leányra, vagy leány, ki legényre kacsint, 10 krig birságoltatik, s erre felügyelő szemes egyének vannak templomi rendőrségként szervezve, kik árgusi szemekkel kémlelik a fiatalság tekinteteit; pedig leginkább ezeket kellene birságolni, kik e felügyelet mellett aligha imádkozhatnak elég áhitattal. De nem folytatom tovább, mert az itt előadottakkal elértem kitűzött czélomat: a falusi szász nép rövid jellemzését és ismertetését illetőleg, s most folytatjuk útunkat a rosnyói völgytorkolat baloldalán felemelkedő Kotla vagy feketehalmi hegy felé, melynek aljában az egy emelkedett lonkán (terrasse) szépen fekvő Feketehalom tünik fel, magához csábitgatva az útast.