Végeredményben a magyar falu és a magyar város olyan társadalmi csoportok, amelyek egymást kiegészítő szerepeket töltenek be és közvetlenül egy-egy város-vidék egységben, közvetve pedig az egész magyar társadalom egységében illeszkednek össze. Ennek a kiegészülésnek és összeilleszkedésnek a jegyében formálódtak ki a jellemző városi és vidéki szervezetformák és ennek a jegyében alakultak ki a sajátságos városi és falusi társadalmi törvényszerűségek. Csakhogy az összeilleszkedés nem harmónikus egyensúlyú és nyugodt békéjű egységesülés, hanem egyúttal olyan szembenállás is, amely két frontnak a feszülő ellentétét állítja szembe egymással.
A legközönségesebb falu-város viszonyban is ez a helyzet. Itt is szembenáll a két front, minden kiegészülés ellenére, mert a legközönségesebb kölcsönös viszony is olyan aránytalan szereposztást és olyan egyenlőtlen súlyelosztást jelent, hogy ez ellen a falu részéről hovatovább megnyilatkozik az ellenkezés valamilyen formában. A legegységesebb népiségű és a legáltalánosabban polgárosodott társadalomban is kiütközik a falu-város ellentét, mert még a minden idegenség nélkül való egység is olyan aránytalanul nyomja a falut, hogy valamilyen módon apellálni kénytelen. Németországban a városbaözönlés a legjellemzőbb tünet, Franciaországban ezenfölül még a falusi születések egyre veszedelmesebben csökkenő aránya is.
Nálunk pedig még két különös tényező fokozza a szembenállást. Egy történeti és egy népiségi ok. A város gyors fejlődés után egészében polgári társadalommá alakult, amely hatalmassá fejlesztette mind a polgári élet városias teljesítményeit, mind pedig belső ellentéteit. A falu vidéke viszont nagyrészben a rendi kötöttségek közt maradt, tehát a közönséges vidéki kiesettségen és lemaradáson túl messze alatta maradt a városok szintjének. A másik tényező pedig az, hogy a falu megmaradt egy néprajzi érdekességű tömény népi életstílusban, a város pedig egy fölhigult és elegy magyarságú nemzeti stílust alakított ki, amely vajmi kevés közösséget tud érezni a faluval. Ez az egymáshoz való idegenség aztán végképpen fölfokozta a város és a falu ellentétét úgyannyira, hogy kölcsönösen megnyilatkozik ez az elmérgesedett ellentét. Minden körülmények közt szembenálló két front a falué és a városé, a magyar társadalomban azonban különösen súlyosan állanak szemben egymással.
Ebben az elmérgesedett és túlterhelt ellentétben mind a falu, mind a város kemény és kíméletlen megnyilatkozásokkal fordul szembe a másikkal. És mivel nyílt szembehelyezkedésnek sem a tudatokban, sem pedig az objektív társadalmi helyzetben nincsenek meg sem a föltételei, sem a lehetőségei, némán és leplezetten folyik az ellentétek viaskodása. De olyan erővel, hogy hatása éppen olyan lehet, mint a legnyiltabb és a leghangosabb küzdelemé.
A falu oldaláról nem a legcsöndesebb, de a szelídebb harcmozdulat a város sietős és türelmetlen követése. A falu mindenképpen követője és alárendeltje a városnak, azonban a magyar falu különös lemaradottsága miatt a szükséges mértéken fölül igyekszik a városok után. Nem úgy, hogy minél jobban bele akar illeszkedni a városokszabta falusi szerepbe, hanem úgy, mintha olyan akarna lenni, mint a város. S ez sem a falusiak, sem a városiak tudatában nem megnyugtató jelenség. A falusiak belső lázadással igyekeznek kiemelkedni a falusi kötöttségből és elmaradottságból s ezért veszik át mohón a város műveit és stílusát. S nem is azzal a tudattal, hogy így jobb falusiak legyenek, hanem hogy minél kevésbbé legyenek falusiak. S a város ezt az igyekezetet valóban úgy érzi, hogy falusi lázadás, amely a köteles falusi szerep megtagadását jelenti és illetlen közeledés a város felé. Ezért nem tudják nyugodtan tudomásul venni a városiak, hogy a falu eldobja a népviseletet, s ezért tanácsolják szüntelenül, hogy maradjon csak meg ősi tisztaságában és érintetlenségében a falusi élet, szóval legyen zúgolódás és apellálás nélkül falu. És a falu is érzi, hogy nem ártatlanok a feléje küldött tanácsok, mert érthetetlen makacssággal áll ellent és még ott is, ahol egyszer már hajtott a tanácsra, újra meg újra csak kitör belőle az ellenkezés. Igy válik a magyar falu polgárosodása nem egyszerű városkövetéssé, hanem a várossal való ellenkezéssé, illetve a falusi szerep fölmondásának a kinyilvánításává. Oka van tehát a városnak arra, hogy védekezzék az ilyen »követés« ellen, mintahogy az úrnők számára sem megnyugtató az, hogy cselédjük ugyanolyan harisnyát és kalapot visel, mint ők maguk. Lázadás van az ilyen követésben, s ezt mindakét fél nagyon jól tudja, vagy legalábbis érzi.
A falu-város harc másik formája már elkeseredettebb szembefordulás. Ez már nem a követés és alárendelődés leple alatt való lázadás, hanem nyílt követelődzés és néma elfordulás.
Akármilyen türelmetlen és elkeseredett legyen, egyik falusi ellenkezés sem igazán harc még. Mind a kettő ilyenné válhat azonban, s akkor már a városnak sem lehet kétsége az ilyen megnyilatkozások felől. Egy lépés kell hozzá s a falusi polgárosodás már a falunak nemcsak megtagadása, hanem elhagyása is lesz, s nem elégszik meg avval a falusi, hogy a falujában akar városi lenni, hanem ott is hagyja a falut és a városba költözik. Egy lépés kell hozzá, hogy a várostól való elfordulás és falusi bezárkózottság az élet öngyilkos tagadása legyen. Ha nem érzi érdemesnek a falusi, hogy úgy éljen, ahogy a számára adatott módon lehet és másképpen nem tud élni, akkor egyáltalán nem akar élni és a saját életében bezárkózva és megcsökönyösödve még él valahogy, azonban utódai számára már elvágja a folytatás útját.
Ez a két nagy fegyvere a falu lázadásának: a falu elhagyása és a születés megtagadása. Végelkeseredés szülötte mind a kettő, s annak a következménye, hogy a fölemelkedésnek nincsen járható útja számukra a falu világában.
A város sem csöndes szemlélő azonban ebben a szembenállásban. Vezetői szerepét és magasabbrendűségét maga is úgy fogja föl, mint ami fegyver a kezében a faluval szemben és úgy igyekszik minden területen »beszervezni« a falut, hogy az falu is maradjon és szolgálja is a várost. Igazgatási, gazdasági és kulturális területen egyformán így igyekszik érvényesíteni hatalmát. Az ügynök, aki gépeket és iparcikkeket kínál a falusiaknak, akkor is, ha nem akarja becsapni a falut, olyan üzletet csinál, amelyre a falusi ráfizet és a város nyer rajta. A falusi igazgatás pedig arra törekszik, hogy a falu jó falu maradjon és a várossal szemben teljesítse kötelességeit. Kultúrjavak címén pedig éppenséggel olyan eszmetermékeket küld a város a falunak, amely a gazdasági érdeken fölül azt is szolgálja, hogy a falu alkalmas művekkel csillapítsa kultúrszomját, tehát olyanokkal, amely nem borítja föl a város és falu közti jóviszonyt. Népies műveket unszol a falunak, hogy maradjon is népies, mert ez olyan szép és a városnak olyan jó.
De vannak a városnak is súlyosabb fegyverei. A falu meghódításának lehetne azt a politikai akciót nevezni, amely városiak részéről éri a falut. Egészen mindegy, hogy milyen politikai párt, de ha városi politikai párt igyekszik híveket szerezni a faluban, az mindig azt jelenti, hogy városi törekvésnek akar falusi erőt felhajtani, s ezért mindenféle olyanokat ígér a falunak, amely csak arra jó, hogy tovább is megtartsa meglévő állapotában.
És amikor már egy-egy falu a legelkeseredettebb fegyverhez nyúl, s nem leplezhető tovább a »falu válsága«, akkor megszületik a falu megmentésének városi riadója. A falu megmentésének a szándéka magában véve tiszteletreméltó és szükséges igyekezet, azonban áruló akció lesz belőle, hogyha ennek a megmentésnek az útjait nem a falusi élet általános és teljes fölszabadításában, hanem mindenféle tüneti beavatkozásban keresi. A falu megmentése nem lehet más, mint a falu fölszabadítása a város uralma alól. Ha úgy akarják megmenteni a falut, hogy csupán propagandát fejtenek ki a városbaözönlés és a gyermektelenség ellen, ez azt jelenti, hogy meg akarják őrizni olyannak a falut, amilyen s esetleg büntetéssel késztetni rá a falusiakat, hogy ilyen körülmények között is maradjanak a faluban és éljenek, szaporodjanak továbbra is.
A város és a falu harcának jellemzett harcmodora egyik oldalon sem ilyen világosan tudatos. Hiányzik nevezetesen mind a két oldalon a faluellenességnek a tudott vállalása. A falusi nem különösen a falu terheitől akar szabadulni, hanem egyáltalán mindenféle terheitől szeretne menekülni. S mivel nagyon helyesen úgy ítéli, hogy a városban általában kevesebb teher nyomja az embert, még akkor is, ha a legelesettebb proletársors juthat csak osztályrészéül, menekül a faluból. A másik oldalon is. Nem különösen a falusi rendet óvja az a törekvés, amely meg akarja tartani és menteni a falut, hanem olyan rendet véd az összeomlástól, amely a városnak föltétlenül jó. A tudatok hiányossága azonban semmit nem változtat azon a tényálláson, hogy a szembenállásnak minden egyéb és általánosabb tényezőjén kívül megvan a maga határozott falusi és városi eleme. Akármilyen formában és akármilyen tudattal áll szemben egymással a város és a falu, mind a két oldalon ott szerepel annak az érzése is, hogy falu olyasvalamit képvisel, ami a városnak jó és a falunak tűrhetetlen, tehát a falusi változtatni akar rajta, a város pedig meg akarja tartani.
De még ha az ilyen tudat is hiányozna ebből a szembenállásból, akkor is olyan tények állanak mögötte, amelyek a falunak és a városnak a tényei, s ezek magukbanvéve is békétlenül éleződnek egymással szemben. Egységbe tartoznak egymással, mert kiegészítik egymást, azonban ez éppenolyan kiegészülés, mint az úré és a paraszté a rendi társadalomban és a polgáré és a proletáré a polgári társadalomban. És ez az egység, ha béke is a tudatokban, ellentét a tényekben, amely a tudatok elől sem maradhat örökké rejtve. Előbb bizonytalanul, majd határozottabban, s egyszer nagyon élesen szembefordítja egymással e sorsok viselőit. S még azt sem lehet mondani, hogy a tudatos és nyilt szembefordulás a rosszabb lehetőség, nemcsak az alul levők, hanem egyáltalán a társadalom egésze és egysége szempontjából. Mert a nyilt és öntudatosan viselt harcból következhetik, hogy az ellentéteket sikerül vagy megszüntetni, vagy legalább elviselhetőbbé tenni.
A falu-város harcnak sem az a szerencsésebb lefolyása, ha a mostani leplezettség örökké fennmarad, mert ez eleve kizárja a megoldás minden formáját, s végül odavezet, hogy valóban elpusztulnak a falvak s akkor marad csak a kútágas, amellyel a város sem sokra megy. Ellenben a nyílt és tudatosan is vállalt küzdelem valamilyen megoldást hozhat. Vagy azt, hogy a város és a falu ellentéte gyökerében föloldódik, vagy azt legalább, hogy elviselhetővé enyhül. S mind a kettő az életnek a lehetősége. Ellenben a mostani rejtett, tagadott és leplezetten vívott viaskodás nem más, mint a falu küszködésének jótékony homállyal fedezett útja.