A falu ugyan kicsiny, egyszerű szervezetű és szűk keretek közé szoruló társadalom, azonban társadalmi élete általában sem ilyen egyszerű meghatározottságok közt folyik. Annak a magyar falunak a társadalmi élete pedig, amely szerkezeti viszonyaiban is olyan szövevényes összetételű, különösen nem egyszerű és egytörvényű. Igaz, hogy a falunak területi egysége egy falusi társadalmi közösséget teremt, s ennek a határai közt a társadalmi életnek is vannak azonos törvényei, azonban a falu összetevő rétegei a falu határain túl is beletartoznak egy-egy nagyobb egységbe s annak a magatartástörvényei a falura is kiterjednek.
Van olyan társadalom, amely egészbenvéve egy hatóterület, s benne osztályok közti viszonyban éppen úgy, mint a falvak és a városok közt, ugyanazok a folyamatok mennek végig, csak éppen szereposztásuknak megfelelően másképpen vesznek részt benne ezek a csoportok. A magyar társadalom azonban nem ilyen. Itt nemcsak különböző társadalmi szerepeket jelentenek a különböző osztályok és területi csoportok, hanem egyúttal különálló hatóterületeket is, amelyekben külön köröket képez a vezetés, ellenőrzés és egyáltalán a társadalmi élet minden meghatározója. És nemcsak az egész társadalom oszlik külön úri, paraszt és polgári körökre, hanem külön hatóterületet jelentenek a városok és a falvak is.
A falu tehát úgy illeszkedik bele ebbe a társadalmi szférába, hogy magábanvéve is egy társadalmi kör, amelynek megvannak a maga külön és sajátságos hatótényezői, azután minden falu külön-külön összetartozik valamiképpen egy-egy várossal, amellyel egy jellegzetes város-vidék hatóterületet alkot, s mindezeken felül a falu összetevő rétegei beletartoznak a maguk csoportja szerint való külön körökbe, tehát az úri rendébe, a parasztságéba és a polgárságéba. Ezért olyan végtelen változatú a magyar falvaknak a társadalmi arculata. Minden falu társadalmi »egyéniségét« ugyanis ezeknek a különböző hatásköröknek a jellemző összetétele szabja meg, s ennyi tényező összetételében óriási a változatosság. Ezért vannak paraszt falvaink, amelyek majdnem egészükben a parasztságnak a társadalmi törvényei alá esnek, ezért vannak uradalmi falvaink, amelyek mint parasztfalvak alig számítanak amellett, hogy úri törvények alá esnek, s ezért vannak polgári falvaink, amelyek, úgy ahogy, a polgári szférába tartoznak. S ezeken az alaptípusokon belül is csaknem számtalan a változat.
E változatok fölött azonban minden faluban minden ilyen körnek van valamilyen képviselete. Minden faluban van úr, aki azon felül, hogy falusi, részese az egész magyar úri rendnek, s ha maga nincs is éppen a faluban, a helye mindenesetre ott van, s ez éppen annyi, mintha testszerint is mindig ott lenne. Minden faluban van képviselete a polgárságnak, illetve a parasztsághoz képest polgári természetű munkásságnak, s végül minden faluban van paraszt. Számolni kell tehát minden faluban azzal, hogy a jellegzetes falusi társadalmi törvények mellett ezek a falusi rétegek még külön parasztságuknak, polgárságuknak, vagy úriságuknak a hatását is viselik, tehát egyáltalán nem alakulhat ki egyforma falusi társadalmi élet semilyen területen.
A másik betagolódása a falvaknak a városokhoz való viszonyukban ölt testet, s ez ismét olyan változatos, hogy ez is növeli a falvak típusainak a számát. Vannak olyan falvaink, amelyek olyan szorosan együvétartoznak városukkal, hogy beletartoznak annak hatóterületébe, társadalmi életüknek minden területén követői a városnak. Vannak mások, amelyeknél ez az összetartozás sokkal lazább, tehát csak egy-egy területen jutnak olyan közel a városhoz, hogy hatása alá kerülnek. S vannak végül olyan falvaink, amelyek ha közlekedésben vannak is valamennyire a várossal, társadalmi életükben hatástalan marad rájuk a város és megőrzik életük falusi autonómiáját, amely természetesen szinte kivétel nélkül egyúttal paraszt autonómia is.
Mindezek a falu külön körét áttörő viszonylatok azonban nem rontják le, csak módosítják és többrétűvé teszik a falu jellegzetes társadalmi autonómiáját. Minden falunak van ilyen autonóm egysége, s ennek a körnek különös törvényei nem maradnak hatástalanul még azokra a falusiakra sem, akik egyébként éppen nem falusi jellegű körbe tartoznak bele. Nyilvánvaló, hogy azok a különleges falusi társadalmi törvények, amelyek a falu körén belül ekképpen érvényesülnek, tökéletesen megfelelnek a falusi társadalmi helyzet sajátságainak, tehát a vidéki helyzetnek, a belső közelségnek és a természetközelségnek. Olyan a falu társadalmi érintkezése, a vezetés-követés, az ellenőrzés, a politikai élet és minden különös társadalmi viszony, hogy egyik oldalon ez a hármas falusi bélyeg a jellemző rá, a másik oldalon pedig ez a három különös falusi tényező a magyarázat rá.
Természetesen minden olyan magatartás, amely társas viszonyba kerülhet, ennek a falusi meghatározottságnak a törvénye alatt áll. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy minden embernek minden magatartása beleesik ebbe a körbe. Szóval végeredményben az egész falunak az élete viseli a falusi társadalmi helyzetnek és a falusi társadalmi törvényeknek a hatását.
Nézzük azonban egyelőre csak a különösen társadalmi viszonyokat, tehát azt a tulajdonképpeni társadalmi életet, amely mindenestül az emberek egymásközti viszonyára vonatkozik.
Minden elmélkedésnél világosabban bizonyítaná a falunak különböző körökbe való tagolódását és mégis fennálló külön autonómiáját, ha részletes szociográfiai felvétel állana rendelkezésünkre arról, hogy milyen arányú különböző falusiaknak a falun kívül és egymás közt a falun belül való közlekedése. Kiderülne az ilyen vizsgálatból mindenekelőtt, hogy aránytalanul nagyobb a belső közlekedés, ami természetes is, de az is kiderülne, hogy különböző rendű falusiak nagyon különböző arányban közlekednek kifelé a faluból, s még az is nagyon különböző, hogy kik hova és milyen célból közlekednek. Piacra, munka végett és hivatali ügyben, kivéve a mezőgazdasági cselédeket és a mezőgazdasági munkásokat, minden falusi elég sokat közlekedik akár a várossal, akár a szomszédos falvakkal, akár a járási székhellyel. Ez azt mutatja, hogy a falu erősen kapcsolódik a városhoz, vagy a részleges városi funkciót teljesítő járási székhelyhez, tehát azzal az egész falu összetartozik egy szorosabb vagy lazább körbe. Ugyanerről tesz bizonyságot az is, hogy minden társasági cél nélkül, egyszerűen személyhez nem kötött szórakozás céljából már ha sokkal kevesebbet is, de szintén mindenféle rétegbeliek közlekednek. Legtöbbet a falu értelmiségijei, azután az iparos, kereskedő és kisebbrendű alkalmazottak, majd a mindenféle nem paraszt munkásság, azután a parasztgazdák s végül a földmunkásság és a cselédség. Viszont társasági céllal, tehát úgy, hogy a közlekedéssel a falun kívüli saját köréhez kapcsolódik, aki kimegy a faluból, már sokkal megoszlóbb a közlekedés. Legtöbbet közlekedik így a falubeli úr, akár a városba, akár a szomszédos családokhoz, utána a falusi középosztály, szintén egyformán a városba és a szomszédos hasonlókkal, sokkal kevésbbé már a falusi kispolgárság s még kevesebbet a parasztság minden rétege, s azt is, amit így közlekedik, nem a várossal, hanem a szomszédos falvakkal, tehát egy másik falu parasztságával.
E külső közlekedésből tehát csak a várossal való kapcsolat jellemző a falura, többi ilyen viszonylatai külön-külön ügye a különböző falusi rétegeknek. Ellenben a falura jellemző már az, ahogy a belső közlekedések és érintkezések folynak, akármilyen csoportbeliek között is. Ennek a közlekedésnek a főjellemzője az, hogy gyakori és hogy közvetlen.
Gyakori a falusiak egymásközt való érintkezése, mert a szomszédság magában véve is indokolja ezt, de ezen kívül az egész falusi társadalom rendje szükségessé teszi. Lehet, hogy végeredményben kevesebb emberrel érintkezik közvetlenül egy falusi, mint a városi, azonban sokkal kisebb az érintkezési kör, tehát ugyanazokkal föltétlenül többször találkozik. S ez így van parasztok közt éppúgy, mint a nem parasztok közt. A parasztságra jellemző szomszédolás, kapuelőtti összeállás is végeredményben nem paraszt tulajdonság, hiszen sem a tanyai, sem a szállási nem érzi ezt szükségesnek, hanem ott is különleges falusi alkalom. Felejthetetlen Reymont regényében az egyre visszatérő eset: átszaladtak az emberek a kapuközbe pár szót váltani a szomszéddal. Semmi különös, ok nincs rá, de jólesik átszaladni s megkérdezni, hogy hallotta, mi történt, vagy mit szól az időjáráshoz. Nem ilyen formák közt történik, de éppen ilyen a polgári falusiaknak az érintkezése is. Mindig van alkalom az összejövésre, vagy ha nincs, akkor csinálnak, de valamiért találkozni mindig jólesik. Amit a városi telefonon intéz el, ha nem többet, mint hogy megkérdezi valamiről az ismerősét, azt a falusi mindig személyes találkozás formájában bonyolítja le.
Igy vannak az érintkezések közvetlenségével is. Már maga a gyakori érintkezés is közvetlenséget jelent, de ezen felül még a falusi helyzet szorossága és egymásrautaltsága külön is közvetlenné teszi. Minden érintkezés sokoldalú, az egész ember benne van mindig, s még akkor is, ha valamilyen különös ügyről van szó, akkor is sokféle egyéb tényező belejátszik az érintkezésbe. Természetesen nem ugyanaz az eset kebelbelivel és más rétegbelivel szemben. Akkor is, ha külön csoportbeliek érintkeznek, érvényes a falusi érintkezési törvény, azonban akkor már az osztálykülönbség is érvényesül. Mindenesetre azonban nem abban a formában, hogy szóba sem áll egyik a másikkal. Szóbaállanak egymással, ha ez éppen elkerülhető lenne is, azonban itt már a közvetlenségen fölül az egymásközt fennálló távolság is érezteti a hatását.
Különös jellemzője ezen fölül a falusiak társas érintkezésének az alkalomszerűség. Nincsen magáért való összejövetel, hanem mindnek valami különös céljának kell lenni, s ha ilyen nem kínálkozik, akkor keresni kell rá az alkalmat. Persze csak az alkalom címe kell, ez alatt azután már a falusi közvetlenséggel és beleéléssel történik minden. Mivel végeredményben maga az egész falu egy társaság, külön kisebb körű társas érintkezések csak a termelés és az élet különös alkalmai vagy hézagai folytán születnek meg. A parasztságnál ez különösen így van. Nincsen paraszt összejövetel csak azért, hogy összejöjjenek, vagy születés, vagy halál, vagy lakodalom, vagy áldomás, vagy a téli munkaszünet alkalma kell hozzá, hogy összejöhessenek az emberek. A parasztságon kívül már ilyen termelési kényszere nincsen az összejöveteleknek, azonban ez annyira falusi érintkezési törvény, hogy a többiek is alig vonhatják ki magukat alóla. Tehát ők is elsősorban alkalomkor csinálnak ilyeneket, azonban megsokszorozzák és külön is keresik az alkalmakat. Parasztoknál például nincs jelentősége a születésnapnak, a nem parasztok ebből is összejöveteli alkalmat csinálnak. Vagy a névnap is parasztoknál csak annyi, hogy »Isten éltessen« s egy pohár pálinka vagy bor, a falusi értelmiséginél és kispolgárok közt ellenben nagy lakoma és mulatság, amelyre egyszerre nagy sereg ember csődül össze.
A falusiaknak a sokféle hatáskörökbe való tagozódása igazában a vezetés és a követés tőrvényszerűségeinél ütközik ki. Minden falusi beletartozik elsősorban annak a vezetésnek a körébe, amely a saját csoportjában érvényesül. Tehát a paraszt a parasztság falunként való vezetőtényezőinek a hatása alatt áll s azokat követi. Az úrféle viszont az úri vezetőeszméket és vezetőket tartja elsősorban szem előtt, akár városiak azok, akár falusiak. A polgári rendűek pedig polgári vezetéshez igazodnak s példáikat mindenben a városban találják meg.
Ezen fölül természetesen külön vezetői és követői kör maga a falu is. És itt nevezetes átalakulásról beszélhetünk. A régi falunak az volt a törvénye, hogy az osztályok felett érvényesülő és az egész falut érintő vezetés semmiképpen nem volt totális, hanem éppen az ellenkezője. Tehát nem ugyanazok a vezetőtényezők érvényesültek általánosan minden életterületen, hanem külön-külön vezetése volt minden tevékenységnek. A falu igazgatási vezetése szorosan csak a közügyekben volt érvényes, minden egyéb életterületen egészen másoknak volt döntő szava. A tanácsban ülők és a bíró mind az öregebbek közül kerültek ki, mert a közdolgokban elsősorban a tapasztalat és a hagyományoknak a pontos ismerete kellett. Más területeken viszont olyanoknak a vezetése érvényesült, akik az illető dolgokban voltak a legkülönbek, vagy legjáratosabbak. Igy például az igazgatási vezető mellett külön gazdasági vezetői voltak a falunak: a hegygazda, piacbíró stb.; azután a fiatalok közt szertartásosan választottak első legényt, aki a fiatalság ügyeiben vezetett, a művészetek, mulatságok kérdéseiben poétás, vőfélyes emberek voltak az irányadók, az orvoslás és babonás hitélet kérdéseiben pedig a tudós asszonyok és a tudós férfiak.
A falu mostani átalakulásával ez a vezetői osztottság megszűnőben van és helyét a totális vezetői irányítás kezdi elfoglalni. Kezdődött azzal az átalakulás, hogy az igazgatási vezetés mind több és több kérdésbe nyúlt bele, s ma már ott tart, hogy a falu igazgatási vezetői a falu általános vezetői, akik minden ügyben illetékesek és igyekeznek is vezetésüket több-kevesebb sikerrel minden téren érvényesíteni. Most már az igazgatási vezetőszemélyiségek elnökei a dalárdának, a hazafias egyesületnek, a tűzoltóknak, szövetkezeteknek és így tovább, ezen kívül legfőbb erkölcsbírók, szóval minden területre kiterjedt vezetői hatáskörük.
Éppen így változott a vezetői presztizs jellege is. Egykor általános presztizst csak a kor jelentett, minden egyéb tiszteletreméltó tulajdonság csak az illető területen jelentett megkülönböztetett megbecsülést. Így az erős embernek, az okos embernek, a poétásnak, a gyarapodónak külön-külön megbecsülése volt, ami csak éppen azokban az ügyekben érvényesült, amire vonatkozott a kiválóság. Generális presztizse csak az úrnak volt, akit nyilván a legokosabbnak, legerősebbnek s mindenben a legkiválóbbnak tartottak. Ma már ez is másképpen van. Ma az úrnak az általános presztizsét igyekszik kialakítani minden vezetőegyéniség, tehát megkülönböztetett megbecsülését arról a területről, ahol megszerezte, ki akarja terjeszteni minden térre. S ez szintén sikerül is. Az első gazda alig elégszik meg azzal, hogy termelésben ő a tekintély s tőle vesznek vetőmagot, tenyészállatot, hanem mindjárt politikai szerepre is tör, ő akar első lenni a mulatságokban s végül kormánytanácsosságot kíván, hogy ezzel az úri pecsét is ráüttessék az úri általánosságú tekintélyre. Azelőtt, ha a nagygazdalegény nagyon virtuskodni kezdett a kocsmában, akkor a megválasztott első legény vagy sajátkezűleg intette rendre, vagy a legénytársakkal csitította le. Most már nincsen ilyen gát: aki a fődolgokban az első – tehát gazdagságban és politikában – azt mindenütt elsőség illeti meg.
Igy lett a faluban is általános és mindenekfölött való presztizse a gazdagságnak és a társadalmi állásnak, ami mellett már minden más kisebbfajta kiválóság jelentéktelenné válik. És mert ezek a tekintélyek elváltak az úri állástól annyiban, hogy más is megszerezheti őket s akkor az úrhoz hasonló helyzetűvé válik, csakis ennek van igazi becsülete a falu társadalmában. A régi faluban még a külországban kitanult falusi diákot, akár papként, akár tanítóként úgy becsülték meg, mint az okos és kitanult embert, aki minden úri kiváltság nélkül nevezetes és megbecsült személy, csak azért, mert okos és világot látott ember. Ma már hiába megy vissza a faluba az egyetemet végzett falusi, csak azért, mert művelt ember lett, nincsen semmi különös becsülete, ellenben akkor, hogyha valamilyen állással vagy egyéb úri jeggyel általánossá tudja tenni magasabbrendűségét, akkor általános tekintélye lesz. Ha pedig éppen gazdálkodásba fog, akkor teljes értetlenség veszi körül, bizalmatlanság és gyanakvás, nemhogy megkülönböztetett tekintélyt élvezne. Annak meg, aki a falusiakért való kemény politikai harcot vállalja, éppencsak a legöntudatosabbak és legvilágosabbfejűek közt van becsülete, a többiek azt a bolondot látják benne, aki nem a maga javát nézi, hanem a többiekért küzködik haszontalanul.
Ilyenformán a falusi vezetés és a falusi tekintélyek is nagyon hasonlókká lettek a városéhoz, avval a különbséggel, hogy a falu szűk határai között a városihoz képest eltorzultak. Azonkívül azért is eltorzultak, mert magának a városnak vezetése is csak harmadkézből érvényesül. Általános vezetője a falunak a hivatalosan is fölülbélyegzett és hatáskörénél fogva úri jellegű vezetőcsoport, amely maga is követője a városi vezetésnek. S legnagyobbrészt rajtuk keresztül éri a falut a város hatása, tehát végeredményben nagyon is megszűrten és átalakultan.
A falusiak vezetőeszméi nagyon kis részben közösek és sajátságosan falusiak. A falusi úr az úri vezetőeszmék szolgálatában él, a falusi parasztság a parasztság vezetőeszméihez igazodik és a falusi polgári elemek a polgári eszméket tartják szemelőtt. Egy közös vezetőeszméje van a falusi társadalomnak s ez a hagyomány megtartása, illetve a vele való szembehelyezkedés. Nevezetesen a régebbi falu s ma is az, amelyet nem kezdett ki az átalakulás, a legteljesebb hagyományosság szellemében él. Minden úgy van jól, ahogy volt, mert nem lehet máskép, tehát mindenkinek igazodni kell a hagyományokhoz. Ezzel szemben az átalakult faluban éppen az ellenkező érvényesül. Semmi, ami régi, nem jó, tehát újítani kell s új ideálokat követni az élet alakításában. Még pedig kétfajta ez a hagyománnyal való szembefordulás. Egynémely parasztfaluban ma is paraszt vezetőeszmék érvényesülnek, azonban éppen fordítottjai a régi paraszti életnek. Egészséges paraszttársadalomban az élet kettőságú vezetőeszméje a termelés és a gyermek, ezekben mindakettőnek a visszája: a termelőmunkától való menekülés és a gyermektelenség. Ezek az egykés falvak, s itt az egész parasztélet visszájára fordult. Viszont polgárosodó falvakban a paraszt vezetőeszmék fölcserélődtek azokkal a polgári ideálokkal, amelyeket egyáltalán elérhet a falu. Tehát az élet külsőségeinek az átalakítása, nagyobb kényelem, fölfelé való törekvés és egyáltalán a külsőlegesen megítélt »jobb élet«.
Semmiben nem olyan határozott és megszabott a falusi társadalmi élete, mint az ellenőrzésben. Mert kicsi, áttekinthető és közvetlen viszonyokkal egybeszövött társadalom, mindenkinek minden magatartása aláesik a közösség ellenőrzésének. S ez nem változott az időkkel és az átalakulással. A falusi társadalmi ellenőrzés most is mint régebben is olyan teljes, amilyen egyáltalán csak lehet.
Teljes úgy, hogy minden térre kiterjed. Nincsen az életnek olyan területe, ami kivonhatná magát alóla. Nincs privátélet olyan értelemben, ahogy a városok rengetegében lehetséges. A közösség minden magatartás iránt érdeklődik és mindegyiket ítéletével kíséri. Teljes úgy is, hogy mértéktelen. Nem ismer határt sem az ügyekben, sem a megítélés mértékében. Minden ügyet teljességében ítélet alá von, tehát nem lehet sehol sem kibúni alóla. Végül pedig teljes úgy is, hogy mindenki szerve és tárgya a falusi közvélemény ellenőrzésének. Mindenki szerve, mert a közítélet kialakításában mindenki résztvesz, viszont mindenki tárgya lesz abban a pillanatban, amikor egyáltalán csinál valamit. S nem kivétel itt a legmagasabban álló falusi úr, csak persze őt más ítélet kíséri, s méginkább másképpen érvényesül az ő dolgairól való ítélet.
Általában az az ellenőrzés érvénye, hogy közvetlen ítélet követ minden magatartást. Ebben általános és föltétlen a közösség ellenőrzése, abban azonban, hogy az ítéletet mi követi, már megoszlik a falu. Az ítéletnek a közvéleményben való kifejezése általános és az is általános, hogy nagy ügyekben egyformán az elítélés érvényesül. Ezen túl azonban már a vezetés különböző köreinek a területén folyik le az elítélés következménye. A régebbi időkben itt is a megosztottság érvényesült. Kit-kit azon a területen és az ott illetékesek részéről ért minden megtorlás. Ha a férj menyecskékhez járt, abból még sem válási botrány, sem közbotrány nem lett, legföljebb a családja és az öregasszonyok ítélték meg érte. Ma ezzel szemben a vezetés általánossága révén a megítélésben is ilyen általánosság érvényesül. A falu általános vezetőinek ítélete szerint akármilyen területen való kilengés általános következményeket von maga után.
Nagyot változtak azonban az ellenőrzés szabályai, amiket a közítélet alapul vett. Itt már a falu életének a gyökeres változása, de különösen a vezetőeszméknek az átalakulása érezteti a hatását. A régi falu társadalmában szigorúan különálló törvényterület volt a parasztságé és különálló a többi falusiaké.
A parasztság moráljában nem is annyira falusi, mint paraszt gyökerű értékítéletek érvényesültek. Vállalni a paraszthelyzet kiszabta szerepeket, mert bűn minden alóluk való kibúvás. Rossz az az ember, aki nem dolgozik és rossz az a nő, aki nem szül és gyermeket nevel, hanem cifrálkodik. De még a legapróbb konvencionális szabályokban is ez a szellem érvényesült. Köszönni mindenkinek, a parasztnak azért, mert azt ismerni kell, s a nem parasztnak azért, mert annak ismeretlenül is tisztelet jár. Különös falusi szabályok ezen a téren pl. hogy mindenkit állása szerint szólítani, valamilyen általános formula helyett: szomszéd, koma, sógor, kurátor úr, bíró úr stb. Jellemzője még ennek a parasztmorálnak az is, hogy nem ismerte az abszolút és elvonatkoztatott értékítéletet. Mindent a helyzethez kötötten ítéltek meg. Sem a lopás, sem a gyilkosság, sem a paráznaság nem bűn magában véve, csak esetenként lehet bűnnek tartani, s esetenként, akár virtus lehet belőle. Aki a paraszt értékelés szerint jól és kihágás nélkül betöltötte a szerepét, az tiszteletben álló öregségre juthatott s példának idézték a többiek elé. Ellenben ismert másfajta virtust is a parasztmorál. A paraszt helyzet ellen való magatudatlan ellenkezés nyilvánul meg abban, hogy a paraszterkölcsöt aki betartotta, az tiszteletreméltó vén ember lehetett, de aki az urakkal szemben virtussal hágta át a közkeletű szabályokat, az hős lehetett. Másik parasztot, szegényt megrabolni bűn, ellenben úrtól, gazdagtól rabolni, az lehet virtus is. Szüntelen verekedni, kötekedni, az bűn, de urat vagy hatalmaskodót megleckéztetni, az már hősiesség. Rózsa Sándor, Ludas Matyi és Turi Dani azok a fajta hősök, akiknek minden faluban van kisebbrendű képviselőjük, de ezeknek a főhősöknek a becsülete minden parasztok közt megvolt.
Az átalakulás persze itt is nagyot fordított. Megbomlott az értékelés paraszt autonómiája s visszájára fordultak a paraszt erkölcsök, vagy polgári értékek léptek a helyébe. A legjellemzőbb változások. Egykés faluban a sokgyermekes asszonynak olyan lebecsülés jár, mint régen a cédának: »malacozik, mint a göbe« és efféléket mondanak rá. Régen a nagybirtokú parasztgazda is úgy dolgozott, mint akármelyik paraszt, mert ő is paraszt volt, s nem tőkés, polgár s ha nem dolgozott, éppen úgy elítélték, mint a birtoktalant. Most ellenben azt a nagygazdát ítélik el, akinek módja lenne hozzá, hogy dologtalanul éljen és mégis dolgozik s a szegény elől veszi el a munkát.
A parasztság körén kívül minden időkben a saját osztályabeli erkölcsi fölfogáson fölül különös formalizmus és kicsinyesség jellemezte a falusiakat. A falu kicsiny körén belül minden kis dolog jelentőséghez jut, tehát mindent nagyobb súllyal ítélnek meg. Ami a városban egyszerű lazaság, az itt már súlyosan elitélt könnyelműség, ami a városban illetlenség, az itt már erkölcstelenség, s ehhez hasonlóan minden fokozottabb megítélés alá kerül. De nemcsak a megítélés formája, hanem maga az alapul szolgáló erkölcsi értékelés is mindjárt nagyobbakkal mér a nem paraszt falusiak közt, mint más területen. Noha a vezető eszme csaknem általánosan az köztük, hogy érvényesülni, karriert csinálni s legalább megtollasodni egy kicsit, a nyilvánosan megmutatkozó értékelésben, akár saját csoportbeliről, akár parasztról van szó, a legfenköltebb kereszténység és nemzeti öntudat nyilatkozik meg. Sehol a világon olyan nagy ürtartalmú mértékekkel nem mérnek kicsi dolgokat, mint a magyar faluban a falu középosztálybeli vezetői. De mert így mérnek mindent, valóban érvényesülő értékelésnek kell tartani ezt a nem őszinte és meglehetősen üres megítélést.
A jogszabályokban megnyilatkozó értékelés szintén kétfelé osztja a falut. A törvénytudatlan népre és a törvénytudó vezetőkre. A nép értetlenül és bizalmatlanul áll szemben a tételes joggal. Az az értékelés, ami bennük megnyilatkozik, vagy érthetetlen számára, vagy fel sem fogható, csak a kisebb része az a jogban megnyilatkozó értékelésnek, amely a nép ítéletével is egyezik. Zavartan áll tehát vele szemben, cselekvésében rá se gondol, hogy mit szól hozzá a törvény, s ha felelősségre vonják, akkor meglepetéssel veszi tudomásul a következményt.
A törvénytudó faluvezetők ellenben eleve elfogadják a jog értékelését, hiszen erkölcsi felfogásuk innen kapja a biztonságot, s úgy állanak szemben a néppel, mint az ellenőrzendő és megfegyelmezendő nyájjal, tehát az írott szabályokat elképesztő formalitással képesek alkalmazni minden akadály ellenére. Ez a különös jogkörüli viszony aztán nem egyszer komoly ellentéteket szül a falu és a vezetője között, ez azonban nem akadálya annak, hogy teljes bürokratizmussal ne alkalmaztassanak a legjelentéktelenebb előírások is. Akárhányszor előfordul, hogy egy magasabb jogi szerv nyomban talál könnyítést az alkalmazásban, ha megismeri a helyi körülményeket, azonban az alsóbb szervek nem találnak ilyeneket, mert nem az a vezetőszempontjuk, hogy ilyeneket keressenek, hanem hogy a hivatal tekintélyét minden áron fönntartsák. Jóllehet a tekintély másképpen őszintébb és nagyobb lehetne.
Él ellenben a törvénytudatlan falusi nép közt autonóm szokásjog, akár úgy, mint önálló jogi jellegű szabály, akár úgy, mint törvénymagyarázó és kiegészítő szabály, akár úgy, mint törvénypótló megállapodás. Persze ez a népi szokásjog nagyon sok helyt pusztulóban van már, vagy éppen el is pusztult, azonban nyomait még mindenütt megtaláljuk. Különösen a mezei és határkérdésekben vannak még ilyen élő népjogi szabályok, s ezenkívül az örökösödésben, mint a férfiörökösök elsőbbsége s ehhez hasonlók. A törvény egymásközti alkalmazására való kiegészítése és pótlása pedig különösen munkaviszonyokban még ma is igen gyakori. Az az értékelés, ami az ilyen szokásjogi szabályokban megnyilatkozik, a legsajátosabb paraszti értékelés. Olyan, amilyen a nem jogi természetű paraszt konvenciókban is lépten-nyomon érvényesül.
Az így élő társadalom politikai megnyilatkozásaiban sem fordulhat ki a sarkaiból; olyan politikai élet folyik a falu társadalmában, amilyen egyáltalán társadalmi élete lehet. Gyökeresen más a falu különböző rétegeinek a politikai frontja és arculata, azonban a falusi közösség egyfelől kicsinyességében, másfelől pedig aránytalan túlméretezésében hasonlóvá teszi őket egymáshoz.
A községi politikában például abszolut vezetői akaratot érvényesít a vezetőcsoport, az adófizető többség csak arra tud törekedni is, hogy semmi ne történjék legalább nélkülök, a többi, a falusi szegénység csak a kérdés szaván fordul a községhez, vagy kívülről és hatástalanul ellenkezik. A tárgya pedig az ilyen frontok közt folyó községi politikának a legaprólékosabb folyó ügyek, amikben hozzáértésüknél és előnyösebb helyzetüknél fogva föltétlenül érvényesül a falu vezetőinek az akarata, s ezzel ellenkezni mással nem is igen tudnak az ellenkezők, mint a falu határait messze meghaladó társadalompolitikai és gazdaságpolitikai érvekkel, amikkel természetesen semmire sem mennek.
Hasonlóan van az országos ügyekre vonatkozó politikai életben is. A tényleges politikai küzdelem apró kis falusi ügyekben folyik, nagyobb politikai ügyekben csak messziről való fantáziálás burjánzik, kivéve a vezetőket, akik céltudatos védekező és okosan reformos politikát folytatnak. A gazdák saját kis ügyeiket érzik nagy politikai kérdéseknek, a pótadót és a kisüstöt, a szegénység pedig csak várakozó képzelődéssel kíséri a politikai élet folyását. A nemzetközi politika minden rétegben beszédtéma, azonban ez már nem politikai élet, hanem olyan politizálás, ami a gazdáknál és a kispolgároknál szórakozás, a szegénységnél pedig tehetetlen reménykedés. Az elöljárók ebben a politizálásban az iparosok és a kereskedők. A politikus csizmadia, kovács és borbély minden falunak élő alakja.
Mindebből azonban nem következik, hogy a falusi nép, szóval a falusi parasztság és a falusi szegénység politikailag éretlen. Éppen hogy nagyon is érett, hiszen társadalmi és gazdasági helyzete nagyon is megérlelték minden politikai megnyilatkozásra, azonban politikai tudatra és politikai akciókra képtelen. Nem éretlen, hanem tehetetlen. Ez a tehetetlenség teszi politikai életét kicsinyes viaskodássá, vagy hiábavaló képzelődéssé. Igy persze nem is nevelődik a politikai életre, minden nevelőszándék ellenére sem, hanem tanulatlansága és avatatlansága csak fokozza tehetetlenségét. Érlelődését azonban mindez csak tovább növeli.