2. Hengerestestű kígyók (Cylindrophis Wagl.)

A hengerestestű kígyók állközti csontján nincsenek fogak; szemüket külbőr nem borítja és több pajzs: egy szemfölötti-, egy szemmögötti-, egy homlok- és két ajakpajzs határolja. Az orrlyukak egy-egy nagy, osztatlan pajzsból nyílanak. Az áll közepén jól felismerhető hosszanti barázda húzódik végig. A nemzetség mintegy 5 indiai fajt számlál, melyek közül az alant leírt vöröskígyó a legismertebb.

A vörös kígyó (Cylindrophis rufus Laur.)

Vörös kígyó (

Vörös kígyó (Cylindrophis rufus Laur.).

Burmától Kochinkináig és a Maláji-félszigetig, valamint Szumatra, Jáva, Borneo és Celebes szigetén honos, Jávában különösen elterjedt faj. 77–82.5 cm hosszúra nő meg. Alapszíne barna vagy fekete, korallvörös nyaksávval és szabálytalan, nagyobb vagy kisebb fekete harántsávokkal; alsó része fehér, farkaalja pedig korallvörös és 19–21 hosszanti sorban elhelyezett pikkelyek fedik. Hátoldalát olykor, de nem mindig, fehér harántsávok tarkítják.

Éppen úgy, mint a nemzetség többi fajai is, a föld alatt él, ahol járatokat készít magának és csak ritkán jön ki a felszínre. Rovarokkal, férgekkel és vakkígyókkal táplálkozik, az azonban, hogy üreglakó emlősökkel is táplálkozna, nem bizonyult be. Eleven fiakat hoz a világra, mint az előbbi faj is.

Ezt a malájok által „ular dua kapala”-nak, azaz kétfejű kígyónak nevezett fajt Flower a szabadban figyelte meg. Teste rendszerint hengeres; helyváltoztatásnál főként a farkát használja, olyanformán, hogy annak hegyes végét a földre nyomva, testével előrenyujtózik; testét azonban le is tudja lapítani. Ha nyugtalan, akkor sem nem harap, sem nem kapkod, hanem fejét lenyomva a földre rendszerint testének kanyarulatai között rejti el; farkát ellenben ilyenkor felemeli és visszagörbíti, úgyhogy könnyen a fejének véljük, amelyet támadó helyzetben tart. Fogságban tartott példányai is kerülték a világosságot és a legközelebbi sötét sarokba vonultak félre.