3. Indrik (Indris E. Geoffr.)

Az indrik (Indris E. Geoffr. nemzetség, Lichanotus) a legnagyobb és a legjobban fejlett lemurokat foglalják magukba. „Indri, indri” – lásd, nézd – mondták a madagaszkáriak Sonneratnak, az utazó természetbúvárnak, midőn egy napon a különös félmajomra figyelmeztették. Sonnerat a bennszülöttek felkiáltását az állat nevének vette, és azóta így nevezik a tudományban ezt a csoportot, amelybe az egykarmúak legtökéletesebb fajait soroljuk. Fejük kicsiny és hegyesorrú, végtagjaik csaknem egyforma hosszúak, kezük és lábuk nagy, hatalmas hüvelykujjuk és öregujjuk a többitől elterpeszthető s a hátsó lábujjaik tövén összekötő hártyát találunk.

Farkuk csökevényes vagy közepes hosszúságú, de a test hosszát soha sem üti meg. Szemük aránylag kicsiny; fülük csaknem egészen a bundába rejtett, belül csupasz, kívül szőrös. Nagyon sűrű, csaknem gyapjas bundájuk nemcsak az egész testet, hanem még a kezet és a lábat is egészen a körmökig beborítja s színezetében feltűnően változó. Fogazatuk 30 fogból áll: felül, alul 4 metszőfoguk, s mindkét oldalon felül is, alul is 2 elő és 3 utózápfoguk, végül a felső fogsorban 1–1 szemfoguk van. A felső metszőfogak között, a középen nagy hézag található; az alsók szorosan összezáródnak, hosszúak és rézsútosan előre dűlnek. A zápfogak négygumójúak és az alsók nagyobbak, mint a felsők.

Hangjuk erősítésére való gégezacskójuk van, ez azonban más alkotású, mint a majmoké. Agyvelejük jól fejlett, s ez nyilván testnagyságukkal áll összefüggésben.

Az indri vagy babakoto (Indris indris Gm.)

[Más néven: Lichanotus brevicaudatus.]

A nemzetség egyetlen ismert faja, amely 85 cm hosszúra nő meg, s ebből csak 2.5 cm jut a farkára. Kevéssé szőrös arca feketésbarna; orra csupasz és fekete színű. Bundája selymesgyapjas s igen szép, habár semmiféle feltűnőbb színezet sincs rajta. Arcát széles, torkán keskenyedő fakószürke nyakravaló övezi. Feje tetejét hófehér folt díszíti amely a fülkagyló külső oldalára is kiterjed s a fej kétoldalán az említett torokszalagba megy át. Nyaka, válla, felső karja, melle és háta, továbbá alsó karjának elülső és lábszárának belső oldala, valamint keze és lába is fekete. Bundájának többi része fehéres, ülepe és farka sárgás-vörhenyes. Hazája keleti Madagaszkár magashegyi erdeiben van.

Koronás indri (Indris indris Gm.).

Koronás indri (Indris indris Gm.).

A babakoto Sonnerat tapasztalatai szerint fákon él, ügyesen ugrik, evés közben a mókus módjára ül s a gyümölcsöt két kezével viszi szájához. Hangja a gyermek sírásához hasonló. Az állat nagyon szelíd és jóindulatú, s mivel könnyen szelidíthető, a bennszülöttek vadászatra idomítják. Az indrik nappali állatok. Vinson az Alanamasoatrao környékén lévő nagy erdőségben csaknem megsüketült a babakoto folytonos rikoltozásaitól. Szerinte az állatok nagy, de jól elrejtőzött csapatokban élnek az erdők sűrűjében. Coquerel szerint a bennszülöttek szent állatnak tartják, mert azt hiszik, hogy szüleik haláluk után az ő alakját veszik fel. Innen ered az a hitük, hogy az indri-lakta fák levele súlyos betegségeknek biztos orvossága. Pollen értesülései szerint Madagaszkár egyes részein madarak vadászatára tanítják be az indrit, s úgy mondják, hogy éppoly jó szolgálatot tesz, mint a kutya, mert habár gyümölcsevő, mégis nagyon kedveli a madárpecsenyét, különösen azonban a madár agyvelejét.

Európába még mindmáig nem jutott el élő példány.