57. REVICZKY GYULA (1855–1889)


FEJEZETEK

Annak a századvégi költőcsoportnak, mely a költészet fő értékét nem a nemesi polgárosodás szelleme szerint felfogott "nemzeti" tartalomban és jellegben, hanem az "általános emberiben" kereste s el akart szakadni a provinciálisnak érzett népiességtől, idill helyett pedig az ország életének sivárságát festette: egyik legjelentősebb alakja. Többé-kevésbé azt az irányt folytatja, amelynek Vajda János a legnagyobb képviselője. Értelmiségi proletárként megismerkedik a valósággal: kulturális viszonyaink elmaradottságával és korruptságával, az író megvetettségével és nyomorával. Olykor előkelő nemesnek képzeli, olykor meg lenézett, éhező írónak tapasztalja magát: ellentétes hangulatok közt hányódik, s a nemesség talajvesztésének – mely a nyolcvanas évek magyar szépprózájának legfőbb tárgya – első hiteles, lírai kifejezője lesz.