{8.} II.

EZ A KÖZNEMESSÉG otthonmaradt a maga kúriáin, falusi birtokain, mialatt a főnemesi társadalom jelentékeny része Bécsbe költözött; szokásaiban, életmódjában a régi világot őrzi;8-6 s míg a főnemesség politikai függetlenség szempontjából válságba jut, gazdaságilag hanyatlani kezd, a köznemesi réteg gazdaságilag is, politikailag is határozottan emelkedik.8-7 Számban jelentős: az 1785-ös statisztika szerint Magyarországon minden 214-ik ember nemes; ez a kimutatás több mint 325 000 nemesről tud.8-8 S mert otthon gazdálkodik, természetes, hogy a néphez való patriarchális közelséget is ez a réteg őrizte meg legtovább. Mikor völcsei Tóth István Cziráky József gróf vitézeti beszélteti az éjszakai vártán, mindenekfelett a gazdaság az, ami őket hazavonja: „… örvendetesbb volna, Ha láthatná miként gazdasága folyna…” „Reggel megtekintvén vidám gabonákat, Réteket, szőlőket, növekedő fákat; Kivinné magával a vadászkutyákat…”8-9 Gvadányi írja egy levelében Péczeli Józsefhez (1791 júl. 8.): „de én csak kaszáltatok, arattatok, mindazonáltal tegnap is kedves ízléssel olvastam Tiszteletes uramtúl fordított az Ó-Testamentomnak második kötetét egy vad almafa alatt a szénagyűjtőim mellett…”8-10 És szinte szimbolikus, amit Bessenyei, „Philosophus”-ának (1777) egy jelenetében mondat Pontyival Titiusnak és Lilisznek: „… hallottam szegény Istenben boldogúlt bátyámtól, a kend atyjától, …hogy a kentek tizedik vagy huszadik nagyapjának a nagyapja juhász vagy mit volt…”8-11 Nem csoda, ha ennek a köznemességnek a költészete népies költészet, ha elsősorban Gyöngyösinek, később Gvadányinak lesz olvasóközönsége,8-12 s bár megtapsolja a „lagzis költők”, az udvari és házi poéták „ovidiusi célzásait”8-13 is, elsősorban azokra az irodalmi kezdeményezésekre reagál, melyek az ő napi életét, reális világát elevenítik meg, vagy emelik valódi irodalommá. És nem csoda, ha épp közülök kerül ki az az író (egykor debreceni diák), aki legelsőnek mondja egy népi dalra: „bártsak én tudnék ollyat írni”.8-14

Másrészről elkerülhetetlenek azok a károk is, melyek az ilyen élettel járnak. Az arányok kicsinyek, a szűk keretek szűk láthatárhoz szoktatnak. „Zemplin, Bereg, Ungvár, Szabolts Vármegyébenn Van pénz, van eledel, van bor a’ pintzébenn, Mi kell több?”8-15 Ez a szűk korlátokkal beérő köznemesi élet az, mely később – egy új, európai értelemben megújulni vágyó magyar fiatalság igényeihez mérten – oly elriasztó képet ad s oly elkeseredett kitörésekre fakasztja Édes Gergelyt, Kazinczyt, Kármánt,8-16 Csokonait.

Pedig elmaradottságuk épp az „otthonmaradás” következménye oly időben, mikor ez az otthon nem követelt tőlük semmiféle nagyobb szellemi erőfeszítést. Mikor Decsy Sámuel „Pannóniai Féniksz”-ében (1790) felsorolja a falusi nemes luxus-igényeit, nem jut túl a cifra köntösön, arany- és ezüstórán s a farsangi bálozáson (a főnemes fényűzése már redut, bál, színház, tüzijáték, olasz énekesnők…)8-17 A gazdálkodás és vendégeskedés között megosztott vidéki köznemesi élet azonban nem is kívánhatott többet.

Mindezért nevelésüket, fiatalkoruk iránytalan meddőségét okolják; Mikes (Törökorsz. Lev. LXII.), majd Bessenyei, Decsy és mások nem győzik a köznemesi nevelés hibáit hangoztatni. S mégis, ez az eléggé szegényes apparátussal {9.} megalapozott nevelés, melyben valóban nagyobb szerepe lehetett a társas együttlétnek, mint a tanulásnak,9-18 épp a rendszeres társas együttlét e kultuszával lett életrehívója, melegágya a XVIII. század reprezentáns magyar zenéjének, a kollégiumi dalirodalomnak. Tudnunk kell, hogy a korszak köznemességében a református elem az uralkodó.9-19 Épp az „otthonmaradottak” között túlnyomó a számuk; hiszen ők a „mellőzöttek”, az elégedetlen félrehúzódók, az „ellenzék”. A református köznemesi réteg ifjúsága a kollégiumokban nevelkedik; s amennyire jelentős szerepe van iskolai fejlődésében a hazulról hozott benyomásoknak, éppannyira felismerhetők későbbi fejlődése, egész élete során az iskolai irányítás nyomai. Látni fogjuk, hogy abban a zenei anyagban, melyet a köznemesi ifjúság a kollégiumokban kultivál, elhatározó szerepe van a hazulról hozott népi dallamkincsnek; az anyag felfogása és „feldolgozása” módjára viszont egész későbbi élete folyamán, a kollégiumi énekkultusz nyomja rá bélyegét. Valóban, épp annak az ifjúságnak országútján, melyről Kazinczy úgy vélte, hogy „muzsikátlan hellyeken neveltetvén, muzsikai érzéketlenségei míveletlenűl maradnak”;9-20 itt, a református kollégiumban fogjuk megtalálni a század jellegzetes magyar dalirodalmát. Zenei tartalom és apparátus, mely itt elénkbe lép, egyaránt újszerű, az előzményekből egyaránt kevéssé magyarázható. Épp ezért, mielőtt közelebbről vizsgálnók magát a zenei anyagot, előbb röviden át kell tekintenünk a század énekes zenéjének egyéb irányait, hogy közöttük a kollégiumi irodalom helyét tisztázhassuk; vizsgálnunk kell továbbá, milyen volt a kollégiumok régi élete s mennyiben kedvezett a zenei fejlődésnek?