VI. JERUZSÁLEMBEN (19,29 - 24,53)

Lukács evangéliumának utolsó része, a 19,29-24,53 azt örökíti meg, hogy Jézus hivatalosan hogyan nyilvánult meg Izrael és közvetve a Jeruzsálemben tartózkodó emberek számára a zsidóság fővárosában. A Jézus által szándékolt és szervezett dicsőséges bevonulás e megnyilvánulásnak nyitánya. Megtörik a csend, amely a korábbiakban a Krisztus személyével kapcsolatban mindvégig megőrződött. Immár egész tömeg hirdetheti fennhangon messiási és királyi címeit (19, 37-38).

Lukács elbeszélése a többi szinoptikuséhoz hasonlóan három részre oszlik: a templomi prédikáció (19,29-21,28), a szenvedés és a halál (22,1-23,56), valamint a feltámadás (24, 1-53).

Jézus a «király», aki azért jön, hogy meglátogassa népét és fogadja a személyét megillető hódolatot (vö. 19,38). Ő már bizonyos abban, hogy kudarc vár reá. Ennek ellenére minden erejével azon van, hogy a jeruzsálemieket is elvezesse Isten misztériumának ismeretére. Prédikációjának helye a templom, amelyet azonban előbb igyekszik megtisztítani (19, 45-46). Itt találkozik a néppel, amelynek megadja a szükséges útmutatásokat (19,48; 20, 1-9.26.45; 21,38), és magukkal a vallási vezetőkkel is (20, 1-47), akiknek immár nyíltan beszél saját méltóságáról (19, 27-48; 20, 1-47). A jeruzsálemi prédikáció Lukácsnál tovább tart, mint két (vö. Mt 21,18) vagy három nap (vö. Mk 11, 12.20). Erre a 19,47; 20,1; 21, 37-38 utalásai alapján lehet következtetni.

Jézus kísérletei nem mérséklik a szemben állók ellenséges érzületét. Ahelyett, hogy felhagynának az ellenállással, támadásba lendülnek: úgy döntenek, hogy elhallgattatják a veszélyes prófétát (20, 1-12), és ebben egyetértenek velük a törvény emberei is (20, 20-47). A jeruzsálemi megnyilvánulást a csodák hiánya fémjelzi. Minden arra szolgál, hogy kiemelje a feltámadást, az égi jelet vagy Jónás jelét, amelyet Jézus felkínál ellenségeinek (11, 29-30). Talán ezért van az is, hogy Lukács elhagyja az elszáradt fügefáról szóló elbeszélést (vö. Mk 11, 12.14.20-21).

Jézus prédikációja nagy egyetértést vált ki a «népben», amely ajkán csüng (19,48), és kora reggeltől várakozik rá (21,38). Nyílt ellenségei a főpapok, akik haragra gerjednek amiatt, hogy kiűzi a kereskedőket a templomból (19,47), és cselekedetének indítéka felől kérdezősködnek (20, 1.19). A népnek adott tanítás, valamint a felsőbbségekkel és a szadduceusokkal (20, 27-40) folytatott vita után Jézus ellentámadásba megy át (20, 41-46; 21,6), és megkezdi a végső igazságtételről szóló beszédét (21, 5-38). Lehetséges, hogy ellenfelei majd félbeszakítják ezt, de az utolsó szó mégis az övé (24. fejezet).