Élőlénytársulásnak (életközösségnek, azaz biocönózisnak) nevezzük az adott területen együtt előforduló, együtt, egymás mellett élő, különböző fajokhoz tartozó növények és állatok populációinak közösségét. Ezen belül meghatározó szerepű, az adott területre jellemző növénytársulás (a száras növények kiemelésével), mert ehhez kötődik az élővilág többi csoportja, a parányi, szabad szemmel nem is látható mikroszervezetektől a gerinces élőlényekig. Így valójában mikor egy növénytársulást említünk, szükségszerűen hozzá tartozik a többi élőlény is, legfeljebb azok nincsenek helyhez kötve, vagy a rejtett életmód miatt nem feltűnőek.
A jelenben észlelhető társulások a törzsfejlődés hosszú, évmilliós folyamata eredményeként alakultak ki.
A társulás, mint élő rendszer működik, benne a szerves anyagot termelő zöld növényekkel, a felhasználó (fogyasztó) állatvilággal és a lebontó (rekuperátor) szervezetekkel. Amikor a működésbe valami beleszól - akár természetes változás, akár emberi beavatkozás - a társulás erre valamilyen módon "válaszol"; s ez rendszerint a fajösszetétel megváltozásában jelentkezik. Ezt nevezzük a társulások "jelző" (indikátor) megnyilvánulásának. Ezért kell fokozott figyelemmel kísérni a társulások változását, viselkedését, mert ebből a magunk életfeltételeinek romlását, vagy javulását is észlelni tudjuk.
Hazánk területének az emberi tájátalakítás (mezőgazdasági területek kialakítása) előtt 70-80%-át erdő fedte, ma az erdők aránya alig 18%. A meglévő erdőknek is mindegy 50%-a hasonlít csak az eredeti természetes fás társulásokhoz, másik fele telepített erdő.
A hazai növénytakaró egységeit ökoszisztéma-csoportokba sorolhatjuk a vegetáció fejlődéstörténete és a termőhely együttes hatása alapján, hozzárendelve a jellemző állatvilágot.
1. Klímazonális erdők: Kialakulásukban a döntő környezeti tényező az éghajlat volt, elsődlegesen a hőmérsékleti- és csapadékviszonyok. Az éghajlat magassági övei szerint kialakult erdőtársulások:
A klimazonális erdőkben előfordulnak extrazonális, azaz zónán kívüli állományok. Hűvös hideg völgyekben, meredekebb északi hegyoldalakon a tölgyes és gyertyános-tölgyes erdőkben mikro- ill. mezoklimatikus adottságok miatt megjelenik a bükk.
2. Edafikus, intrazonális erdők: A klimazonális társulások állományai közé települt, leginkább a helyi talajadottságok, ill. vízellátottság, alapkőzet, vagy a domborzat módosító hatása következtében kialakuló társulások.
Ide tartoznak:
3. Telepített erdők
Hazánk fontosabb növénytársulásainak megjelenése (Simon T. nyomán)
Alföld
1. Puhafa ligetek (fűz-nyár-liget) | 2. Keményfaligetek (szil-kőris-tölgy) |
3. Hínártársulások | 4. Gyöngyvirágos tölgyes |
5. Évelő homokpusztagyep | 6. Pusztai tölgyes |
7. Nyáras-borókás | 8. Egyéves homoki gyep |
9. Kaszálórét | 10. Láprét |
11. Égerláperdő | 12. Zsombéksásos |
13. Nádas | 14. Szikes társulások |
Hegyvidék
15. Löszpusztagyep | 16. Lösztölgyes |
17. Karsztbokorerdő | 18. Mészkő és dolomit sziklagyepek |
19. Mészkedvelő tölgyes | 20. Hárs-köris sziklaerdő |
21. Gyertyános tölgyes | 22. Szurdokerdő |
23. Cseres tölgyes | 24. Bükkös |
25. Tőzegmohaláp | 26. Patakparti égerliget |
27. Szilikát-sziklagyep | 28. Hegyi láprét |
29. Hegyi kaszáló | 30. Bükkelegyes jegenyefenyves |
31. Lucos |
(Hazánkban a 30-as és a 31-es csak zónán kívül!)
Edafikus, intrazonális társulások:
A felsorolt fás- és fátlan társulások (ökoszisztéma csoportok) jellegzetes "növényei" a gombák. Az ún. mikroszkopikus gombák jelen vannak a belélegzett levegőben, a vizekben, de különösen gyakoriak a termőtalajban: az erdők és mezők termőrétegében, ahol mint lebontó szervezetek részt vesznek a tápanyag körforgásában.
Turista szemmel nézve a többsejtű kalapos és tömlős gombák fontosak. A gombák ott nőnek, ahol megtalálják létfeltételeiket (mivel zöld színanyaguk - klorofiljuk - nincs). A korhadékbontók avarban, fűben trágyán, komposzton, fahulladékon találhatók. Az erdei gombák egy része viszont - köztük számos ehető és mérgező faj - az élő fák segítségével jut táplálékhoz. A talajban lévő gombafonalak (micélium telep) beburkolják a fás növények gyökérzetét. Ezt a szoros kapcsolatot gombagyökérnek (mikorrhizának) nevezzük. A gombafonalak segítik a fát a tápanyagfelvételben, s cserében a fától kész szerves anyagot kapnak. A legtöbb gomba különböző fafajokkal képes együtt élni (pl. a légyölő galóca a nyírfával, lucfenyővel, savanyú talajon a bükkel is együtt tud élni), de vannak "hűséges" gombák is, amelyek csak egy bizonyos fafajhoz kötődnek (pl. a sárga gyűrűstinórú csak vörös fenyő alatt nő). A mikorrhizás gombák jelentős része a savanyú talajokat részesíti előnyben.
(A legfontosabb ehető és mérgező gombák jellemzése a II. kötetben található).
Társulás | Előfordulás | Jellemző és gyakori fajok | ||
---|---|---|---|---|
Lombkorona-szint | Cserjeszint | Gyep- és mohaszint | ||
Cseres-tölgyes | Középhegységeinkben és dombvidékeinken tszf. 250-450 méteres magasságban jellemző. (Helyüket mészkedvelő és mészkerülő tölgyesek foglalhatják el.) | Laza lombkorona, a fényt jól átengedi kocsánytalan tölgy, cser-tölgy, barkócafa (szórtan), virágos kőris (szárazabb helyeken) | Fejlett; fény- és melegkedvelő fajok egybibés galagonya csere-galagonya kökény, fagyal, vörösgyűrű som, köszméte (kőtörmeléken), vadalma és vackor (szórtan) ostorménfa | Dús, 80-100 %-os borítású katalinmoha, lombos-moha pázsitfüvek: egyvirágú gyöngyperje, erdei ebír, tollas szálkaperje, felemáslevelű csenkesz (kövesebb terepen), ligeti perje, tavaszi aszpektus ösztörüs veronika, tavaszi lednek, sátoros margitvirág, fehér pimpó, hegyi sás nyáron baracklevelű harangvirág, édeslevelű csűdfű, vitéz bükköny, tarka koronafürt, gyűszűvirág, hólyagos habszegfű, kakukkszegfű, enyvecske (savanyú talajon), erdei macska-gyökér, fénytelen- és közönséges galaj ősszel kétüstökű csormolya, szurokfű, festő zsoltina |
Gyertyános- tölgyes | Középhegységeinkben tszf. 400-700 méter magasságban uralkodó fás társulás | Többszintű lombkorona: felső szint: kocsánytalan tölgy alsó szint: gyertyán, madárcseresznye (szálanként) extrazonálisan lehet bükk, magas kőris, hegyi szil | A kevesebb fény miatt jelentéktelenebb cseregalagonya, mezei juhar, kecskerágó fajok gyertyán (cserje méretű) | Gyakran csak avarral borított nudum tipus (a kevesebb fény miatt), bükksás, egyvirágú gyöngyperje, szagos müge geofita, kora tavaszi aszpektus (gumós, hagymás, gyöktörzses növények) odvas keltike, bogláros szellőrózsa, saláta boglárka, pirosló hunyor, májvirág, kónya vicsorgó, kis télizöld, madársóska |
Bükkös | Középhegységeink tszf. 600 méternél magasabban fekvő területein. Extrazonálisan előfordul a cseres- és gyertyános tölgyesben hűvös völgyekben és északi lejtőn | Sűrű, teljesen záródó lombkorona (az erősen fényigényes bükk miatt) bükk, magaskőris (szálanként) hegyi szil (szálanként) | Fejletlen, a kevés fény miatt legtöbbször hiányzik. bükkfa (fiatal, árnyéktűrő újulat), farkasboroszlán, fürtös bodza | Szegényes árnyéktűrő fajok jellemzik örvös salamonpecsét, bérci rózsa, sugár kankalin, havasi ribiszke, szagos müge, madársóska, hajperje, szélfű |
Fenyves | Kis kiterjedésű, elegyes erdők a Ny-Mo-i területeken és a Dunántúl DNY-i részén | lucfenyő (Alpokalja) erdei fenyő (DNY Dunántúl) | Fejlett moha és zuzmószint, virágos növény a gyepszintben szinte nincs. |
Az elpusztult természetes erdők helyére az elmúlt évtizedekben erdeifenyő és fekete fenyő fajokat telepítettek. Az erőltetett telepítés legfeljebb csak rövid távon jelent előnyt (a feldolgozható faanyag révén), hosszú távon kifejezetten káros. Egyrészt mert éghajlati adottságaink nem megfelelőek a fenyves erdők ökológiai igényeinek, másrészt a tűlevelű avar nem bomlik le, s így az adott élőhely talaját megváltoztatja. Az erdők korai pusztulása után a kopár terület a megváltozott talajviszonyok miatt alkalmatlanná válik az eredeti természetes társulás befogadására.
A hazai fás társulásokban teljesen idegen elem volt a 18. század végén Észak-Amerikából betelepített akácfa. Igénytelen, gyors fejlődésű faj, de ugyanakkor a talaj tápanyagtartalmát teljes mértékben kiaknázza, felhasználja, humuszképzése viszont jelentéktelen. Az eredeti társulásokba hatolva, ott elszaporodva degradációt (leromlást) okoz. A hazai akácosok többségét 5-15 éven belül "véghasználni" kell. A volt akácosok területe a "kizsigerelt" talaj miatt jelentős gonddá válik majd, amikor a természetes társulások visszaállítása lesz a cél.
A nemes nyárakat gyors növekedésük és papíripari feldolgozhatóságuk miatt telepítették és telepítik. Aljnövényzetük szegényes, egy-egy faj túlszaporodása jellemző.
Fő befolyásoló tényező | Társulás | Előfordulás | Jellemző és gyakori fajok | ||
---|---|---|---|---|---|
Lombkorona-szint | Cserje-szint | Gyep- és mohaszint | |||
Alapkőzet | 1. Homoki erdők |
Duna-Tisza köze, Nyírség, Somogy, Kisalföld | kocsányos tölgy, fehér nyár, boróka | somfélék, fagyal | homoki csenkesz, gyöngyvirág |
- Nyílt homoki tölgyes | Szárazabb bucka-tetőkön | ||||
- Zárt homoki tölgyes | kevésbé száraz, nedvesebb területek záró társulása | ||||
2. Sziki tölgyes | Alföld: Nagykunság, Kiskunság | kocsányos tölgy, juharfélék | sóvirág, sziki kocsord, réti őszirózsa | ||
3. Mészkerülő erdők | Középhegységeink és dombvidékeink savanyú (3-4 pH-jú), podzolosodó talaján | Gyenge növekedésű, göcsörtös fák: bükk, tölgy, gyertyán, nyírfák (riták) | Gyér, vagy teljesen hiányzik | Korpafüvek, áfonyák, fehér perje, szittyó | |
Domborzat (és alapkőzet) |
Mészkedvelő tölgyes | Sekély talajú, délies lejtőkön, karbonát alapkőzeten, meleg, száraz mikroklíma hatására alakul ki, tszf. 300 méter körüli magasságban | Gazdag, cseres- tölgyesekkel megegyező cserjeszint | erdei gyöngy-köles, lappangó sás, keskenylevelű bükköny, nagy-virágú lednek, egyvirágú gyöngyperje, nagy ezerjófű, gérbics, tarka pázsitos nőszirom | |
Molyhos és cseres-tölgyes | Dunántúli-középhegység | Molyhos- és csertölgy virágos kőris | Ostorménfa, som-félék, egybibés galagonya | ||
2. Cserszömörcés molyhos tölgyes bokorerdő | A tölgyes öv alsó régiójában déli, dél-keleti, dél-nyugati meredekebb, szárazabb, meleg mészkő- és dolomitlejtőkön alakul ki. Pl. Dunántúli középhegység | Molyhos tölgy, olasz tölgy, virágos kőris, kocsánytalan tölgy | cserszömörce, sajmeggy, madárbirs, szirti gyöngyvessző, berkenyefélék | Parlagi és jajrózsa, barázdás csenkesz, árvalányhaj, fenyérfű, kövirózsák, varjúháj, kakukkfű, gamandor | |
3. Elegyes karszterdő | Bükk, virágos kőris, hárs-félék | ||||
Kontinentális jellegű tölgyesek | |||||
1. Sajmeggyes bokorerdő 2. Melegkedvelő tölgyes |
A tölgyesöv alsó régiójában főleg mészkő kőzeten sekély rendzina talajon fejlődik, Északi-középhegység | molyhos tölgy, kocsánytalan tölgy, magas kőris, ostorménfa, csertölgy, mezei juhar | sajmeggy, somfélék, kecskerágó-félék | hasonló a szubmediterrán tölgyesek fajösszetételéhez | |
Domborzat | Sziklai- és törmeléklejtő erdők | ||||
1. Hársas kőrises törmeléklejtő erdő | Középhegységeink köves lejtőin alakul ki. Északi-középhegység, Dunántúli középhegység | "tuskósarjas" hársak (nagylevelű hárs), kőris-félék, juhar-félék | mogyorós hólyagfa, bibircses kecskerágó | Waldstein pimpó, mérges sás, hölgyestike, pézsmaboglár | |
2. Szurdok- erdő | Középhegységeink szűk, meredek völgyeiben, Dunántúli- és Északi-középhegység | Magas kőris, nagylevelű hárs, juhar-félék | fürtös bodza, falgyom | gazdag mohaszint, Páfrányok: gímpáfrány, aranyos fodorka, hölgypáfrány, erdei pajzsika, nagy csalán | |
3. Sziklai bükkös | Bükk hegység északi lejtőin | bükk, hárs-félék, lisztes berkenye | |||
Víz | 1. Puhafa- ligeterdők | ||||
Bokorfüzesek | Oxigénben dús, friss vízzel ellátott területeken, alacsony ártereken, alföldi folyók mentén | fehér fűz, mandula-levelű fűz, csörege fűz | szeder | kisvirágú nebáncsvirág, kígyónyelv páfrány, nyári tőzike | |
Fűz, nyár ligeterdők | alföldi folyók előbbinél magasabb árterein | fekete nyár, nemes nyár, törékeny fűz, fehér fűz, csörege fűz | szeder, komló | erdei iszalag | |
2. Keményfa ligetek | A ligeterdők záró társulásai, alföldi folyók mentén | kocsányos tölgy, magyar kőris, vénic szil | veresgyűrű, som, szeder | rezgő sás, saláta-boglárka | |
3. Láperdők | Lefolyástalan, magas vízállású, oxigén-szegény környezetben jellemzőek. Lefolyástalan medencékben, pl. Dabas | fenyves éger, magyar kőris, nyír, kutyabenge | sásfajok, szálkás pajzsika, fűszeres baraboly, erdei iszalag | ||
4. Szub-montán éger-ligetek | Középhegységi területeink hűvös patakpartjai mentén jellemző. Északi- és Dunántúli- középhegység, Alpokalja | fenyves éger | vörös acsalapu, mocsári gólyahír, hölgypáfrány, magas aranyvessző, podagrafű |
A hazai természetvédelem egyik fő feladata a környezeti
tényezőkkel maximális összhangban lévő
ősi társulások - természetes erdők -
pusztulófélben lévő növényi és
állati populációinak fokozott védelme.
A megfelelő erdőművelés és az új erdők telepítése szintén fontos része a természet- és környezetvédelemnek. A telepítés és felújítás alapvető követelménye az állományalkotó fafajok kiválasztása oly módon, hogy a felnövő erdő megközelítse természetes fás társulásának jellemzőit. A természeteshez hasonló cserje- és gyepszint elősegítésével a társulás állatpopulációinak megmaradását biztosíthatjuk.
ELSŐDLEGES FOGYASZTÓK (NÖVÉNYEVŐK):
Növényevő nagyvadak: őz, gímszarvas, dámvad, muflon....
Mindenevő nagyvad: vaddisznó, borz
Növényevő kisemlősök: erdei pocok, erdei egér, mókus, nagypele, mogyorós pele ...
Magevő madarak (fiókaneveléskor rovart is esznek!): pinty-félék, kék galamb (bükkösökben)
Növényevő ízeltlábúak (rovarok): gyapjaslepke, szarvasbogár, cincérek, tücskök, sáskák, kabócák, szöcskék (nagyobb része), virágbogarak, kis apollólepke (bokorerdőkben)
MÁSODLAGOS ÉS HARMADLAGOS FOGYASZTÓK, CSÚCSRAGADOZÓK
(növényevő és állatevő állatokkal táplálkoznak):
Ragadozó emlősök: róka, nyest, görény, vadmacska, nyuszt ...
Ragadozó madarak:
Ragadozó és dögevő madár: holló ...
Mindenevő madár: csóka ...
Hüllők (ragadozó, rovarevő): zöld gyík, fali gyík, fürge gyík, vízi- és erdei sikló ...
Rovarevő emlősök: denevér-félék, cickány-félék, sün, vakond ...
Rovarevő énekesmadarak: bajszos sármány, cinkék, rigók, ökörszem, billegetők, harkály-félék, szajkó
Rovarevő kétéltűek: barna- és zöldvarangy, erdei- és mocsári béka, sárgahasú és vöröshasú unka, levelibéka, pettyes és tarajos gőte, foltos szalamandra ...
Rovarevő halak: sebes pisztráng, szivárványos pisztráng, domolykó ...
Ragadozó (rovarevő) ízeltlábúak: futrinkák, szöcskék, aranyos bábrabló ...
LEBONTÓ SZERVEZETEK
Különböző férgek, puhatestűek és ízeltlábúak (ászkarákok, bolharákok tiszta vizekben) erdei vaspondró (ikerszelvényes), gyászbogár, ganéjtúró-félék...
Folytatás: Fátlan társulások
2. kötet: Megfigyelések (gyűjtések)