3.5.1.5. Fátlan társulások

A fátlan társulások klimazonális területei (az egykori löszpuszta gyepek) ma szinte teljes mértékben átalakított mezőgazdasági területek. Maradványfoltjait szigorúan őrzi a természetvédelem (kunhalmokon, ősi földvárakon, megyehatár-mezsgyéken...) Gyepalkotó füvei: a barázdált csenkesz, vékony csenkesz, kunkorgó árvalányhaj és a tarackbúza. Jellemző fajai ma védett ritkaságok, így a pamacslaboda, tátorján, bókoló zsálya és az erdélyi hérics.

A meglévő fátlan társulások kialakulását az alapkőzet, a domborzat és a terület vízháztartása befolyásolta, ezért edafikus, intrazonális társulások.

I. FŐ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐ: AZ ALAPKŐZET

1. Homoki gyepek:

Az alapkőzet sajátosságai, a buckák közötti száraz, meleg mikroklíma, a talajvíztől való távolság és a szél hatására változó homokfelszín alakította ki. A futóhomok beerdősülésének folyamata, jellegzetes társulásai a következők:

• 0-1 év: Rozsnokos pusztagyep: erősen mozaikszerű, egyéves fajok laza, 20-50%-os záródása, pl. királydinnye
• 10-15 év: Nyílt homoki pusztagyep: évelő fajok, a borítás 50-80%-os, gyepzáródás még nincs, pl. magyar csenkesz, ezüst perje
• 40-50 év: Zárt homokpusztai gyep, pl. merev csenkesz, árvalányhaj, csűdfű
• 55-60 év: Nyílt homoki tölgyes
• 95-100 év: Zárt homoki tölgyes

Hazánk területén a Nyírség, Duna-Tisza köze, Kisalföld és Belső-Somogy homokvidékein alakultak ki, mára megmaradt természetes foltjai védett területek (Kiskunsági Nemzeti Park, Csévharaszt).

2. Sziklagyepek:

A növényzet hézagosan borítja a felszínt, nyílt sziklagyepek

• szilikát sziklagyepek: vulkáni eredetű, szilikátos kőzeten alakulnak ki. Jellemző és gyakori fajok: a sziklai csenkesz, varjúháj és kövirózsa fajok, magyar kőhúr, hegyi hagyma, szirtipáfrány. Előfordulásuk: Balaton-felvidék, Bükk: Szarvaskő, Füzéri Várhegy, Saskő
• mészkő sziklagyepek: mészköves területeken jellemzők. Gyakori fajok: nyúlfarkfüvek, kőtörőfüvek, borsos varjúháj, kövirózsák, deres csenkesz. Előfordulásuk: Bükk, Aggteleki-hegység, Mecsek, Bakony, Villányi-hegység
• dolomit sziklagyepek: dolomit hegységeink meredek déli, délnyugati lejtőin fejlődnek. Jellemző fajok: magyar gurgolya, pilisi len, deres csenkesz, kövér daravirág, sziklai kőhúr. Előfordulásuk: Budai-hegység, Vértes, Keszthelyi-hegység.

3. Lejtősztyepprétek: a nyílt sziklagyepek fokozatos záródása után keletkeznek. Az alapkőzet közvetlen hatását itt már mérsékli a vastagabb, humuszban gazdagabb talajréteg.

• szilikát sztyepprét: Jellemző fajok: sziklai csenkesz, barázdált csenkesz, hosszúlevelű árvalányhaj, homoki pimpó
• mészkő lejtősztyepprét: Jellemző fajok: kései perje, pusztai csenkesz, fenyérfű, gyöngyperje, barázdált csenkesz, árvalányhaj-fajok, tavaszi hérics, kardos peremizs
• dolomit lejtősztyepprét: Jellemző fajok: lappangó sás, homoki nőszirom, csikófark, tavaszi hérics, magyar szegfű, éles mosófű, selymes dárdahere

II. BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK: A VÍZ ÉS A TALAJ

Szikesek

Ha a talaj felső rétegeiben erős a párolgás, nátriumionokban gazdag sófelhalmozódás történik, azaz szikes területek jönnek létre. A magas sótartalom, s a következtében kialakult kevéssé morzsalékos (ezáltal rosszabb levegő- és vízellátottságú) talaj csak félsivatagi, szárazságtűrő növények életfeltételeit biztosítja. Két fő típus alakulhat ki: a száraz szikeseket főleg tavasszal borítja víz, utána kiszáradnak, míg a nedves szikesekre hosszabb ideig tartó vízborítottság jellemző. Mindkét esetben az adott terület időszakos (hosszabb-rövidebb ideig tartó) túlzott átnedvesedés után kiszárad. Hazánk igen gazdag szikes területekben.

Száraz szikesek esetében megkülönböztetjük a :

• cickafarkas szikeseket (szikes pusztaréteket): melyeket sovány csenkesz és a cickafarkfélék jellemeznek leginkább;
• ürmös szikes puszta réteket: a sziki üröm mellett a sovány csenkesz a gyepképző fű;
• vaksziket: ahol a talaj felső humuszos (A) szintje tejesen hiányzik, a felszínen a sófelhalmozódásos (B) szint látható. A kamilla és a sziki bárányparéj jellemzi.

A nedves szikesek lehetnek:

• ecsetpázsitos sziki rétek: a fehér tippan, és a réti ecsetpázsit uralja;
• csetkákás sziki rétek: melyek névadója a mocsári csetkáka. Füvei zsombékokat alkotnak. A zsombékok közötti semlyékben vízi növényzet él. Pl. a közönséges rence és a buglyos boglárka
• hernyópázsitos sziki rétek: ezek a legerősebben szikesedett rétek. Jellemző növényük a névadó hernyópázsiton kívül a sziki boglárka
• a szikfok a vakszikkel megegyező talajviszonyok között alakul ki, felszínén a sófelhalmozódási (B) szint található. Legjellemzőbb növénye a sziki mézpázsit.

A száraz és nedves szikesek legjellemzőbb területei a Hortobágyon, a Kiskunságon, a Kőrös-vidéken alakultak ki. A Hortobágyi- és Kiskunsági Nemzeti Parkok területén a száraz szikes puszta fennmaradását legeltetéssel biztosítják. A lelegelt füvekkel "eltávolítják" azt a szervesanyag-mennyiséget, melynek felhalmozódása a biológiai szukcessziót (a növényzet benépesülését: sziki erdős-sztyepprét sziki tölgyes kialakulását) biztosítaná.

III. FŐ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐ: A VÍZ

1. Mocsárrétek

Friss vízellátású, üde talajú, nyáron kiszáradó területek. A talajban tőzegképződés nincs. Fennmaradásukat kaszálás, esetleges legeltetés biztosítja. A legfontosabb társulásaik:

• fehér tippanos rétek
• ecsetpázsitos rétek
• réti csenkeszes rétek
• sédbúzás rétek (főleg a Dunántúlon)

Ártéri ligeterdők termőhelyein, folyóvölgyekben, mélyebb fekvésű helyeken nagy területeket foglalnak el. A társulások névadó fajain kívül a sovány perje, a mocsári perje és a boglárka félék több faja (réti- és a kúszó boglárka) is jellemző. Mindegyik társulás igen variábilis, gyakran egymással is keverednek. Fontos gazdasági szerepük van a takarmányozásban.

2. Láprétek

Lefolyástalan, pangóvizes területeken, az egykori láperdők helyén találhatók. A mocsárrétekkel ellentétben , itt az elpusztuló növényzetből a levegőtlen talajban tőzeg képződik. A tőzeges talaj felszínét lombos mohák borítják.

Nedves láprétek főleg a Dunántúlon jellemzőek:

• sásláprét: lápi sás, palka sás, hengeres sás
• szittyós láprét: nagy szittyó, csomós szittyó
• nyúlfarkfüves láprét: lápi nyúlfarkfű
• csátés láprét: kormos csáté

A nyáron rövid időre kiszáradó kékperjés láprétek a Nyírségben, a Duna-Tisza közén gyakoriak, de lehetnek a Dunántúlon is. A kékperje mellett a muharsás és csermelyaszat is gyakran előforduló faj.

A lápréteket a kaszálás tartja fenn tartósan, hiányában a lápi füzesen át megindul a láperdőhöz vezető szukcesszió (benépesülés).

3. Magassásos társulások

Sekélyvizű, vagy csak időszakosan vízzel borított ártereken - gyakran az egykori puhafaligetek helyén - alakultak ki. Átmenetet képeznek a mocsárrétek, láprétek felől a vizet szegélyező nádasok társulásai felé.

Lehetnek:

• magassás rétek: parti-, mocsári-, borzas-, bókoló- és csutaksás-félék, mocsári zsurló, fehér tippan;
• zsombéksásos területek: nádtippan, zsombéksás;
• semlyéksásos területek: hengeres- és bugás sás, vidrafű

4. Nádasok

Az 1-2 méteres sekély parti vízben gyökerező, de fotoszintetizáló leveleikkel magasan a vízszint fölé emelkedő növények. A társulások uralkodó növénye a nád, mellette a tavi káka és a gyékény. A part felől érkező szennyező anyagok kiszűrésében óriási jelentőségük van (például a Kis-Balaton, vagy a somogyi Berkek területe).

5. Vízi növényzet

Az álló- és folyóvizek társulásai tartoznak ide.

• gyökerező hínár társulások: a partmenti vizekre jellemző, a sekély víz aljzatában gyökerező növények. Ilyenek: a fehér tündérrózsa, hínáros békaszőlő, sulyom, süllő- és tüskéshínár, békaliliom.
• lebegő hínárok: a nyílt vizek társulásai, melyekre leginkább a víz felszínén úszó és alámerült fajok jellemzőek. Ide tartoznak: a békalencse-fajok, a vízidara, rucaöröm, kolokán, békatutaj

6. Magaskórós társulások

Patakok, csatornák üde talaján jellemző társulások. Vörös acsalapu, réti legyezőfű, halovány aszat, borzas füzike a leggyakrabban előforduló és jellemző faj.

7. Lápok

• Forráslápok a középhegységek és dombvidékek forráskifolyói mentén, vagy magán a rétegforrásokon, friss vízellátású helyeken alakultak ki. Jellemző fajok: a közönséges erdei káka és a lombosmohák.
• Átmeneti lápok azok a savanyú, tőzeges talajú területek, ahol a lombosmohák és tőzegmohák ritka sásfajokkal (pl. gyapjasmagvú sás) és vidrafűvel alkotják az állományok fő tömegét. Főleg a Nyugat-Dunántúlon, illetve az Északi-középhegység mészszegény, állandóan nedves termőhelyein fordulnak elő (pl. Egerbaktai láp).
• Dagadó lápok az észak-európai tájak és magashegységek csapadékos klímájának jellemző társulásai. Hazánk néhány dagadó lápja (Keleméri-láp, Csarodai-láp) jégkori vagy jégkor utáni (postglaciális) maradvány, ritka féltett természetvédelmi területek. Uralkodó növényük a tőzegmoha, mely a nedvességet magába szívva "kidagad" környezetéből. Cserjék közül a füles fűz, lápi- és szőrös nyír jellemző. A süppedő tőzegmoha lápokban a lombosmoha-fajok is hatalmas párnákat alkotnak.

3.5.1.6. Fátlan társulások állatvilága

1. SZÁRAZFÖLDI TERÜLETEKEN

Elsődleges fogyasztók:

• rágcsáló emlősök: mezei pocok, ürge, hörcsög, mezei- és üregi nyúl...
• magevő madarak: fácán-félék, fogoly, galamb-félék, túzok ...
• növényevő rovarok: sáskák, szöcskék (egy része), tücskök...

Másodlagos- és harmadlagos fogyasztók:

• ragadozó, rovarevő kisemlősök: mezei cickány, sün, vakond ...
• ragadozó madarak: egerészölyv, réti sas, ugartyúk, kis- és nagy őrgébics ...
• hüllők: fürge gyík, homoki gyík, zöld gyík, pannon gyík ...

Lebontó szervezetek:

• baktériumok, gombák, férgek és rovarok ...

2. VÍZI- ÉS VÍZPARTI TÁRSULÁSOK

Elsődleges fogyasztók:

• egysejtű planktonok (kandicsrákok, bolharákok) ..
• növényevő halak: ponty, compó, keszeg-félék, amur, busa ...

Másodlagos- és harmadlagos fogyasztók:

• ragadozó halak: ragadozó őn, csuka, lesőharcsa, süllő ...
• kétéltűek: kecskebéka, mocsári béka, sárga- és vöröshasú unka, tarajos- és pettyes gőte...
• madarak: fehér gólya, barna rétihéja, kormorán (kárókatona), bakcsó, szürke- és vörös gém, bölömbika, kis- és nagy kócsag ...

Lebontó szervezetek:

baktériumok, férgek, puhatestűek