A fiaknak istenes nevelésérűl

Értelmünk tanítására és akaratunk izgatására nincs annyi ereje a füllel hallott tanításnak, mint a szemmel látott példának. Mert a látott dolgok hatalmasbak akaratunk indítására, hogysem amit csak mások nyelve után értünk. Azért mondja Seneca+, hogy hosszú és nehéz mindent törvényből és parancsolatból tanulni: hamar és foganatos a jó példából való okoskodás.

Innen vagyon, hogy a lelket szerető Isten nem elégedett sem azzal, hogy szép tanításokkal fülünkbe rágta hivatalunk kötelességét, magunkviselésének formáját, erkölcsünk reguláit vagy igyenesítő rendit; sem azzal, hogy parancsolatinak fenyítékével, büntetésinek rettentésével, ígéretinek édesgetésével engedelmességre és tekéletes erkölcsök gyakorlására esztenezte akaratunkat: hanem hogy példából tanulnók a tekéletességet; és nemcsak füllel hallanók, hanem szemmel látnók, mit kell cselekednünk: Elsőben cselekedettel, azután élő nyelvének oktatásával tanított minket az Úr Krisztus.

Innen vagyon, hogy gyermeki állapatban is példájából akará ismértetni a szülékkel, mint viseljenek gondot gyenge és hajlandó gyermekek kicsinységére: mint szoktassák őket templomba; mint édesítsék az isteni dolgok gyakorlására; mint neveljék fenyíték alatt engedelmességben; mint foglalják őket minden jóságok tekéletességében. Mert noha Krisztusnak nem volt szüksége arra, hogy valakinek birtoka alatt neveltessen és egyebek rendelésével igyenesíttessék erkölcse; de hogy életének zsengéjét és ifjúságának nevedékenységét a gyermekek nevelésének oktatására például adná; azt akará, hogy anyjának gondviselése alatt lenne, attúl vitetnék a templomba, az által vezettetnék az isteni szolgálatok gyakorlására.

Mivel azért szükség a szüléknek érteni kötelességeket és hivataljokat gyermekek nevelésében; én is a mai napon, egyéb tanúságokat elhagyván, két dologrúl szólok. Először megmutatom, hogy a szülék tartoznak lelkek vesztése alatt gyermekeket jól nevelni. Másodszor, Krisztus Urunk nevelésének példájából, négy cikkelybe foglalom, ami legszükségesb a gyermekek nevelésében: Kérem Istenemet, hogy ily hasznos tanúságnak foganatja légyen a szülékben.

Mind fiaknak és szüléknek magános javára, mind a közönséges jóra nézve kívántatik a gyermekeknek istenes nevelése. Mert a fiaknak mind örök üdvösségek és világi állapatjok; mind Isten s mind emberek előtt való böcsületek; mind tekéletes vagy feslett erkölcsök a gyermeki neveléstűl függ. Azért valamely szükséges a tej kisdedkorunkban, oly szükséges a jó nevelés: mert ha anyánk melléből szopjuk a tejet, mellyel nevekedik gyengeségünk: a gyermekségből erednek azok az erkölcsök, melyekkel tündöklik vagy romlik öregemberi állapatunk.

Az országoknak és városoknak sincs semmire nagyobb szükségek, mint az apród-esztendősök jó nevelése. Mert sem az eláradott gonoszságnak kiirtására, sem a jó erkölcsök béoltására, sem a bölcsességek és tudományok gyökerezésére, sem a több belső csendes állapotok ragozására foganatosb eszköz nem találtatik a gyermekek oktatásánál: miképpen ártalmasb és veszedelmesb dolog sincsen az ifjúságnak vagy tudatlanságban, vagy vásott, feslett erkölcsökben nevelésénél.

Jól értették ezt a pitagoreusok*, mikor azt mondották, hogy a gyermekek nevelése fondamentoma az ország javainak: mert az ifjak neveléséhez hasonlók a több erkölcsök. A Mitiléna városiakrúl írja Eliánus, hogy amely ellenséget meggyőzvén, rabságban és romlott állapatban akartak tartani, nem szenvedték, hogy fiokat szabados tudományokra taníttassák: hanem azt akarták, hogy rosszul, parasztul, szabadoson nevelvén, szolgai erkölcsökhöz szokjanak. Izsaiás próféta is, a zsidók veszedelmének előljáró okait és jeleit adván, azt mondja; hogy nincs lelki tanító, nincs gyermekoktató közöttök. Mintha azt mondaná, hogy: veszni kell az országnak, mely ebben a két dologban megfogyatkozik.

Annak okáért Isten a Szentírásban szép, édesgető ígéretekkel, hatalmas parancsolatokkal, kemény fenyegetésekkel esztenezi a szüléket, hogy szorgalmatosok légyenek az ő szülöttök nevelésében. Ha fiaid vannak úgymond, oktassad őket; míg gyengék, addig hajlítsd meg őket. Ha leányid vannak, őrizzed az ő testeket, és ne mutass víg orcát nékik. Szent Pál ezen dologrúl így szól: Atyák, neveljétek fiaitokat fenyítékben és isteni félelemben. És minekutána arra intette volna az özvegyasszonyokat, hogy fiokat, leányokat jól neveljék, mert ez kedves Istennél: azzal fejezi be szavát, hogy akinek gondja nincs ezekre, megtagadta a hitet és pogánynál alábbvaló.

Jutalmát is mutatja Isten ennek a fáradságnak, mikor azzal biztatja az anyákat, hogy ne restelljék fiok nevelésénék munkáját, mert az asszony üdvözül a fiak szülése által, ha megmarad a hitben, szentségben, józanságban, és Isten szerént neveli gyermekit. Az Ótörvényben, mihent megparancsolá Isten a maga tiszteletinek rendit, mindjárt utána veté a fiak tanításárúl való törvényt; és azt parancsolá, hogy ezekre minden ember megtanítsa gyermekit. Jelentvén ezzel, hogy a maga tiszteleti után semmit inkább nem kíván, minthogy gyermekét jól oktassa ember.

Akik ebben az oktatásban megfogyatkoznak, nemcsak magok fejére pálcát csinálnak; mivel a gonosz fiak szomorúsággal, bánattal, haraggal, gyalázatta! töltik szüléjeket, mint a Szentírás mondja: de Isten is megmutatja erős ostorozásával, mely igen bánja ebbéli feledékenységeket. Hélinek két fiának említi a Szentírás, kik sok latorságokba merültek: Az ő atyjok, előhívatván; megdorgálja őket; Isten büntetésével fenyegeté, és inti, hogy megszűnjenek, de meg nem zabolázá, meg nem bünteté Isten törvénye szerént, ki azt parancsolta, hogy akinek tobzódó, szófogadatlan, fajtalan fia vagyon, s atyai intését füle mellől bocsátja: kövekkel verjék agyon. Héli meggyőzetvén az atyai szeretettűl, megelégedék a lágy dorgálással. Azért Isten így szóla néki: Noha azt mondottam, hogy a te nemzetségeden marad örökké papi méltóság: de mivel inkább böcsüllötted fiaidat, hogysem engemet, szemed előtt egy nap mind a két fiadat megölöm, papi méltóságtúl megfosztom nemzetségedet: magadat is megöllek. Úgy is lőn. Mert a két fiát levágák, magának nyaka szakada; csak azért, hogy tudta vétkét fiainak és meg nem büntette, noha intéssel szólította őket.

Tanuljanak az atyák, és ne ítéljék, hogy hivataljoknak eleget tésznek, ha hébe-hóba lágy beszéddel intik fiokat. Plutarchus+ írja, hogy mikor Diogenes látta volna, hogy egy gyermek mohón eszik, a mesterét veré pofon a gyermek vétkeért. A Lacedemon várasbéli tanács egy feslett gyermek vétkeért atyját bünteté. Így az Isten Hélit ostorozá fiainak gonoszságáért: mert ő vétke volt, hogy rosszul nevelte és zabolárúl nem itatta* fiait.

Nem sokkal különb példát ada Isten Dávid királyban. Az ő első fia, Amnon, nagy éktelenséget cseleküvék a királyi házban. Erőszakot tén húgán: és mikor ezt meghallotta volna Dávid, noha igen megkeseredék rajta; de azért nem akará megszomorítani a fiát, Amnont, mert igen szereti vala. Nem akará szomorítani fiát, de Isten valóban megszomorítá őket: mert Amnont Absalom megölé, magát is Dávidot országából kikergeté, és így fia által ostoroztaték, fiára való gondviseletlensége. Nem szükség errűl több régi és messzünnen keresett példákat számlálni: naponként látjuk, mely nyilván bünteti Isten azokat, kik fiokat, leányokat gondviseletlenül nevelik; mert a gonoszul nevelt gyermekek magok állanak bosszút szüléjeken: háborgatván, keserítvén, gyalázatokban hozván őket.

Mely kedves Isten előtt; mikor ember jól oktatja fiait, szép példával előnkbe adja a Szentírás. Mikor Isten el akará veszteni Sodomát, Gomorrát, azt mondá; hogy Ábrahámtúl nem titkolhatja, amit akar cselekedni. De vajon miért? Mert tudom, úgymond, hogy az ő fiainak megparancsolja, hogy igazak légyenek és Isten útjárúl el ne térjenek. Ihon, Ábrahámnak egyéb szép, istenes jóságárúl hallgat, és annyira böcsüli fiainak jó tanítását, hogy ez egy dologért, titkát el nem rejtheti tőle.

Szent Jóbrúl, minekutána azt mondotta volna az Írás, hogy jámbor, tekéletes volt, és nem találtatott hozzá hasonló a földön: ennek az ő tekéletességének példáját akarván adni, nem emlékezik sok irgalmasságirúl és egyéb jóságirúl, hanem csak hozza elő, mely szorgalmatos gondot viselt fiaira; leányira: kikben; noha szép, atyafiúi szeretetet és külső erkölcsöt látott; noha semmi feslettséget bennek nem sajdított: mindazáltal félvén, hogy szűvökben ne vétkeznének, mindennap áldozott Istennek érettek, mert tudta, hogy hasznosb maradék nélkül meghalni, hogysem istentelen fiakat hagyni, és jobb egy istenfélő magzat ezer gonosz fiúnál.

Ha semmi parancsolatot nem adott volna Isten a fiak nevelésérűl; a természet oltotta a szülékbe szülöttekre való jó gondviselésnek szikráját: és az okosságnak vezérlése arra viszi őket, hogy akiket szültek, azokat őrizzék és jól neveljék. A fiakat, leányokat Szent Jeronimus+ házasság viráginak nevezi. Tehát, mint a virágot őrizni kell, hogy el ne hervadjon, úgy azokat is vigyázásban kell nevelni, hogy meg ne rosszuljanak. A fiak, Istentűl adatott kincs és gazdagság, úgymond Aranyszájú Szent János. Tehát, mint a kincset őrzik, és öregbítik az emberek, a fiakat is szorgalmatoson kell minden jóban öregbíteni.

Méltán írja tehát Szent Ambrus+, hogy: Barmoknál oktalanbak, akik gyermekeket jól nem nevelik, mert ha a medve nem szánja fáradságát, hanem goromba kölykeit addig nyalogatja, míg valami formát nem ád nékik: miért nem kell embernek hasonló bajlódást felvenni gyermekének neveléséért? Aranyszájú Szent János tovább mégyen, és azt meri mondani, hogy: Amely atyák jóra nem tanítják gyermekeket, vétkesbek azoknál, akik kicsiny korokban megfojtják őket: mert ezek csak testeket ölik meg, de amazok testestül-lelkestül örök halálra vetik. Végezetre, a szentlélek azt mondja, hogy minden kegyetlen, oktalan állatnál vadabbak, akik gyermekekét jól nem nevelik, hanem úgy bánnak vélek, mint a struccmadár, kirűl Szent Jób írja, hogy letészi tojását, és azután semmi gondja nincs reája, mintha övé sem volna.

Tekintsük meg immár; mi kívántatik a gyermek jó neveléséhez? Nemcsak parancsolattal, hanem maga gyermekségének példájával akara Krisztus erre tanítani, Mert noha keveset írtak az evangelisták a mi üdvözítőnk gyermekségérűl: de azért négy tekintetes dolgot említ Szent Lukács a Krisztus nevelésében, és ezek legszükségesbek a gyermekek feltartásában. Elsőt, az ő szent anyjának és (üdőre, szeretetre, gondviselésre nézve) atyjának jó példáját. Másikat, a kisded Jézusnak isteni szolgálatra való szoktatását. Harmadikat, a doktorokkal és élemetes, jámbor mesterekkel való nyájaskodását. Negyediket, az ő szent anyjának alázatos kérdésével, néminemű dorgálását; és fiának birtoka s hatalma alatt való nevelését. Ebben a négy dologban függ bezzeg az ifjúságnak jó nevelése is. És noha mind Plutarchus+, mind Quintilianus+, mind egyéb régi bölcsek sokat írtak és okoskodtak e dologrúl: de valamit elmélkedtek és írtak, mind e négy dolgon fordul meg.

Először azért, aki jó erkölcsben akarja nevelni magzatját, szükség, hogy annak magaviseléséből gonoszságot ne tanulhasson neveletlen gyermeke: hanem jó példájával tekéletességre vezettessék. Krisztus Urunk szüleirűl azt írja Szent Lukács, hogy szokások szerént, minden esztendőben felmentek Jeruzsálembe. Csak a férfiaknak parancsolta vala Isten, hogy esztendőben háromszor Jeruzsálembe menjenek: Húsvétre, Pünkösdre s a Sátorok innepére. Azt fogadta vala pedig; hogy ő lészen addig házőrzőjök, míg Jeruzsálemben járnak. Az asszonyokat nem kötelezte erre a munkára: de azért, azt írja Szent Lukács, hogy az urunk szent anyja felment esztendőnként és a kisded Jézust ezen jó szokásban nevelte.

Nem elég, hogy valaki jóra igazgassa gyermekét szavaival, hanem akit jól akarnak nevelni, példával tanít, hogy azt mondhassa üdővel az ő gyermekek, amit Salamon mondott: Példábúl tanultam a tekéletes erkölcsöt. Mert a Szent Gergely+ mondása szerént: Parancsolat gyanánt esik a tanítás, mikor azt cselekesszük elébb, amire mást tanítunk. És amint Szent Bernárd írja: künnyen elhitethetjük, amit akarunk, ha példánkkal azt künnyen mutatjuk. Aki jót tanít és különben cselekeszik; egy kézzel Istenhez vonsza, mással visszataszítja az embereket: és olyan, mint amaz asszony, mely nappal szoptatta, s éjjel megnyomta és megölte gyermekét. Azért írja Seneca; hogy károsb emberek nincsenek, mint kik különben élnek, hogysem tanítanak. Kellemes dolog, ha az atya böjtre, józan és tiszta életre inti fiát; maga pedig szemtelenül tobzódik, latorkodik!? Igen illik, hogy az atya dorgálja fiát szitkozódásért; ő pedig azon feddésben szitkozódjék és példájával tanítsa a szitkot. Igazán mondja egy poéta: Amely atya jámbor fiakat akar nevelni, jámbornak kell lenni: mert alma nem esik messze fájátúl; a bagolynak nincsenek sólyom fiai; hanem amint ember embert, barom barmot nemz: úgy a jó atyák nevelnek jó fiakat.

Szent Jeronimus+, tanítván Laeta asszonyt, mint kell gyermeket nevelni: Ne lásson, úgymond, a gyermek tebenned vagy az apjában olyat, amelynek követésében vétek légyen. És megemlékezzetek szülék, hogy példáitokkal inkább taníthatjátok gyermekteket, hogysem szavatokkal: mert a gyermek, amint a majmocskák, amit látnak, hallanak, azt ábrázzák, követik. Annak okáért égig magasztalja a Szentírás ama jámbor Eleazárt, ki inkább szörnyű kínokkal megöleté magát, hogysem olyat cselekednék, melyből a fiak botránkozást és szabadságot vennének a törvényszegésre.

Arra inti Plutarchus+ az atyákat, hogy tükörök légyenek cselekedetekben fiok előtt, mert: ahol az üdős emberek szemtelenek, szükség, hogy ott az ifjak szemérem nélkül légyenek. És amely szülék feslettek: tanítják és tanácsolják fiokat a gonoszra. Azért az atyák és anyák szemérmesbek légyenek kisded fiok előtt, hogysem akármely ember láttára: A gyermekre nagy tekintetnek kell lenni. Azért ha éktelent akarsz cselekedni, zabolázzon meg fiacskád jelenléte.

Álmélkodva olvasom, mely nagy gondviselések volt a régi pogányoknak e dologban. Aristoteles+ azt mondja, hogy: Minden szitkozódásnak és éktelen beszédnek oly távul kell lenni a gyermekes háztúl, hogy a gyermekek ne halljanak semmit effélét. Mert az éktelen szólásból hamar szabadság vétetik az éktelen cselekedetekre. Aki pedig, úgymond, a gyermekek előtt rút szókat ejtene, azt a Tanács pálcával büntesse. És mindjárt utána írja, hogy a rútat nem kell hallania a gyermeknek: látni sem kell; azért éktelen képeket nem kell eleikbe helyheztetni, sőt azt olvasom a régi írásokban, hogy mikor Rómában erkölcsre vigyázó volna, kiveté a Tanácsból Manliust, csak azért, hogy hajadon leánya láttára megcsókolá feleségét. Szent Jeronimus+ azt kívánja, hogy az ifjúság ne értse az undok szókat: szinte mintha zsidóul szólanának előtte, úgy ne tudja öregkorában is, mit mondanak.

Bezzeg elköltünk ezekrűl. Régen egynéhány esztendős házasok sem tudták, amit most egy gyermek beszél. De ki az oka? Az atyák és anyák, kiktűl idején minden szitkokat, minden ocsmányságokat úgy megtanulnak, hogy azokhoz képest kardéra tudják a gyermekecskék is a hajdú szitkokat.

Nem merném mondani, ha Szentírásban nem olvasnám: közönségesen a szülék gonoszsága oka a fiak, leányok gonoszságának. Mert miképpen Giezirűl fiakra szálla a poklosság, úgy az atyák, anyák feslettsége maradékjokra terjed, és a gonosz atyáknak latrabb fiai vannak. Azt pedig régi példabeszédnek mondja Ezekiel próféta, hogy minemű az anya, olyan a leánya. Melyre való képest, Isten ő maga nagy csudának mondja, hogy a Córe fiai el nem sillyedtek, mikor atyjok elsillyedt. Mert úgy szokott lenni, hogy a feslett ember gyermeki azon verembe sillyednek, melybe estek szüléi. Innen vagyon, hogy Isten a fattyú fiak maradékit tized ágig és ízig nem engedte, hogy a templomban szolgáljanak, mert közönségesen sok vétkek találtatnak effélékben. És én nem említem, hogy azok közül, akiket az anyaszentegyház szentek lajstromába vett, csak egy is lett volna, aki házasság kívül született volna. Mert noha lehetséges, hogy ezek közül is jók válnak, de közönségesen az istenfélő atyák-, anyáknak szokott jó magzatjok lenni. Erre nézve mondja a Szentírás, hogy ha valakit nem ismérsz; fiát, leányát nézzed: ezekből magát megismérheted. Mert a fiak gonoszsága bizonysága a szülék latorságának. Miképpen azért a vadfátúl vagyon a gyümölcsinek .vadsága: úgy derék oka, miért az ifjak ily feslettek, a szülék feslettsége. Mert noha a fiak lelkét az Istennek mindenható ereje semmiből teremti: de miképpen a testnek állapatja, úgy a természetnek hajlandósága igen függ a szüléktől. Mivel azért a testnek a lélekkel oly egyezsége vagyon, hogy a léleknek cselekedeti a szomorú és víg állapatban, a szégyenlésben és félelemben, a haragban és szeretetben testre hatnak és azt elváltoztatják: úgy viszontag a testnek indulati gyakran és künnyen utána vonszák a lélek akaratját. Innen vagyon, hogy a testnek hajlandóságára fordul gyakran a fiak erkölcse. És amint Plutarchus+ írja, mikor Diogenes egy bohó, részeges ifjat látott volna, azt mondá néki: Ifjú, részeg volt az apád, mikor te fogantattál. Pláto pedig nemcsak Törvényben írta, hogy a részeg atyák fiai vétkesek: hanem ennek erős okait is adja.

Másodszor: Aki hivataljának eleget akar tenni, és jól akarja nevelni gyermekét, ne elégedjék azzal, hogy jó példát ád és meg nem botránkoztatja: hanem idején isteni szolgálatra, ájtatosságra, lelki dolgokra szoktassa s oktassa kisded gyermekét. A mi üdvözítőnkkel gyermekségében szokássá vétette az ő szent anyja, hogy az Isten házába örömest menjen, és ott örömest maradjon. Sámuelt kicsiny korában adák szüléi a templomba, hogy soha el ne távoznék az isteni szolgálattúl.

Ki tudná előszámlálni, mennyi fogyatkozás vagyon e dologban a mostani emberek között? A szülék, minthogy csak a testet adják fioknak, nagy gondot viselnek gyermekek testére. Ha egy kis nyavalya éri; magát megsérti, minden dolgát elhagyja az anya és fiát siratja, kérleli, orvosolja. Ha bal kézzel nyúl az étekhez fia, úgymond Plutarchus; ha tekinteti, ha álla és dereka hordozása nem esik díszesen; ha egy hajaszála jól nem áll fejében: ottan megdorgálja és mindaddig pirongatja, vesztegeti szegény gyermeket, míg kedve szerint nem esik a dolog. De emellett, ha rest az isteni szolgálatban, ha csácsogó, ha szerelmeskedik és egyéb vétkekbe esik: nem érzik a szülék oly keservesen efféle lelki nyavalyájokat. Vaj ki kevés anyák vannak olyak, mint a Makabeusok anyja; ki inkább akarta, hogy egymás után szörnyű halállal megölessék hét fia, hogysem csak egy bűnt cselekednének Isten ellen. Bezzeg a mostani szülék, arra gondot viselnek, hogy világi jószágot keressenek és hagyjanak gyermekeknek: de ezredrészét munkájoknak abban nem foglalják, hogy jó erkölcsben és tekéletes jámborságban hagyják őket. Maga Isten azt parancsolja, hogy az atyák mindeneknek előtte isteni félelemre tanítsák fiokat. Fiaid vannak-e? Úgymond: gyermekkorokban, míg lágyak és hajlandók, mint a gyenge vesszők: tanítsad és igyengessed őket. Mert miképpen a mostan született gyermek tetemit addig kell igyengetni, míg gyengék, hogy görbén ne maradjanak; a viaszra addig kell nyomni a pecsétet, míg lágy: úgy az emberek tekéletességének forrása és gyökere a jó nevelés. És ha ebben vétek esik, szinte úgy járunk, mint aki elsőben egy kevéssé kitér az útból: ki mennél tovább mégyen, annál inkább tévelyeg és távozik az igaz útrúl.

Aristoteles+ nagy okoson így szólt: A jó nevelés abban áll, hogy kicsiny koruktól fogva szokjanak a gyermekek azon örülni és bánkódni, azt szeretni és gyűlölni, amit szeretni vagy gyűlölni méltó. Minden gonoszunknak oka az, hogy kicsiny korunktúl fogva, atyánktúl és egyebektűl, az arany és ezüst szeretése oltatik belénk. Méltán csúfolja egy bölcs ember az Athénas lakosit: mert mikor azt mondotta volna Apolló nékik, hogy ha jámbor polgárokat akarnak nevelni, ami legjobb, azt öntsék a gyermekek fülébe: aranyat öntének fülökbe; noha bölcs tanításokkal és erkölcsök dicsíretivel kellett volna a kisdedek fülét tölteni, mert minden gonoszságnak gyökere az; hogy gyermekségünktűl fogva hamis vélekedéseket csepegtetnek belénk.

Halljuk, hogy a böcsületet, értéket, nemességet, szépséget, gazdagságot, tisztet, friss öltözetet, jó lakást csudálják, magasztalják szüléink: azért belénk avik ezeknek böcsülése és kívánása. Nem így anyák, nem így! Igaz keresztyéni gondolatokat és kívánságokat oltsatok és csepegessetek kisded gyermektek szűvébe! Azt hallják gyakorta tőletek, hogy hiúság, veszedelem, lélek kárhozat a világon kapdosni, az ő javaiban zabállani: árnyék, álom, semmi a földi uraság és gazdagság: gyalázatos, veszedelmes, gyűlölséges a részegség, hazugság; fajtalanság és világi kevélység: csak az boldog, aki Istent félt: csak az dicsíretes, aki gyermekségétül fogva üdvösségét keresi: csak az okos, aki az örök kárhozatot elkerüli. Semmit ne dicsérjen tehát az anya fia előtt, hanem csak amit Isten dicsír, csak ami üdvösségre viszen; hogy a gyermek kisdedkorátúl fogva azt kívánja és keresse, amit hallott, hogy dicsírt és néki kívánt édesanyja. A galliai Szent Lajos+ király anyja, Blanca, kisded fiának édes csókolási között sokszor mondotta azt; hogy inkább akarná holtát, hogysem egy halálos bűnbe estét. Mely anyai szók oly mélyen gyökerezének Szent Lajosba+, hogy teljes életében maga is azont kívánta magának.

Bezzeg ha efféle ítíleteket jól meggyökereztetne fiacskájában az atya s anya, csaknem ugyan természetévé válnék benne a tekéletes erkölcs. Plinius+ írja Mitridates királyrúl; hogy étetéstűl félvén, orvosságok vétele után mindennap mérget ett, és annyira hozzászokék a méreghez, hogy mikor a rómaiak fogságába esett volna, a rabság sanyarúságát kerülvén, méreggel akará életét végezni: de semmi méreg nem árthata néki. Ha azért a természet ellen való dolgokban is ily nagy ereje vagyon az idején kezdett szokásnak: mentűl inkább a jóban meggyarapodnának az emberek, ha ifjúkorokban őket jól oktatnák és tanítanák a szülék! De amint mondám gyakran az atyáknak fiok testére vagyon csak gondjok, nem jámborságára: és gazdagon akarván őket hagyni, meg nem gondolják, hogy hasznosb volna, ha alamizsnájokkal Isten kegyelmét nyernék nékik. Mert Isten szava az, hogy az atyák alamizsnája feledve nem lészen.

Ha szabad volna, azt kívánnám efféle gondviseletlen szüléknek, hogy úgy járnának, mint Lucretius nevű főember jára a fiával, kirűl azt írják, hogy gyermekségében kezdvén feslett erkölcsét, naponként öregbedett latorságiban: végre a törvény halálra ítílé gonoszsági miatt. És mikor a pellengérhez vinnék, erősen kezdé kérni az atyját, hogy hozzája menjen; hadd vegyen utolsó búcsút tőle. Oda méne az atyja, és mintha meg akarná csókolni, hozzáhajol a gonosz fiú, és bételjesítvén, amit a bölcs mondott: amely gyermeket szájára bocsátanak, megszégyeníti szüléit: elharapá orrát az apjának, mondván néki: Te ölsz meg engemet, mert ha feslett erkölcsömet gyermekkoromban ostoroztad volna, erre igyem nem jutott volna. Így teljesedék ezen, amit a bölcs monda: a gonosz atyárúl panaszolkodnak a fiak, mert őmiatta jutnak gyalázatra. E világon is gyakran panaszolkodnak, de a másvilágon a kárhozott atyáknak egyik kínjok az lészen; hogy nagy átkozódásokkal szemekre vetik a fiak, hogy gondot viseltek a kincsgyőjtésre és fiok gazdagságára, de jámborságokrúl nem szorgalmatoskodtak. Azért ők hamisan keresvén, fiok latrul költvén az atyai keresményt, mindketten örök kárhozatra jutottak.

Aki azért lelkével nem akar fizetni fiáért, úgy tanítsa őtet, amint Szent Jeronimus+ mondja; hogy esküdni ne tudjon, hazugságot szentségtörésnek tartsa, semmi bűnt ne alítson kicsinynek. Bezzeg ha hozzászoknának, hogy a bűntűl irtóznának a gyermekek, nem volna nehéz a tekéletes élet. Mert amint Plato+ mondja; hogy az emberek között ritkán történik atyák ölése, koporsók rontása és hasonló nagy vétkek: nem egyéb oka, hanem hogy ezektűl gyermekségünktűl fogva kezdünk iszonyodni és irtózni.

Harmadszor: Nem elég a fiak neveléséhez a szülék példája és jóra tanítása; de arra is gondjok legyen, hogy jó tanítómesteri, jó társai légyenek a gyermeknek: és oly emberektűl neveltessenek, olyakkal nyájaskodjanak, kik el ne oltsák azt a jó szikrát, melyet a szülék oktatása beléjek oltott. Valának Jeruzsálemben sok különböző gonosz tanítók, kikrűl Szent Lukács emlékezik; alexandriai, ciliciai, ázsiai bölcsek. Ha ezek között neveltetett volna is Krisztus, nem fogott volna semmi rozsda az aranyon: de a mi példánkra, nem ezek között, hanem az Isten Templomában, doktorok között akara gyermekkorában találtatni.

Szent Jeronimus+ azt parancsolja Laeta asszonynak, hogy ha maga nem neveli gyermekét, oly dajkát válasszon, mely részeges, buja, nyelves ne légyen. Plutarch azt kívánja az atyáktúl, hogy amely gyermekekkel társalkodik kisded fiok, jó erkölcsük légyenek: mert egy gonosz példa, egy feslett beszélgetés sok gonoszságot olthat a gyermek szűvébe: melyre nézve tiltja Aristoteles+, hogy ne hagyják a szolgák között forogni a gyermekeket, mert azoktúl szolgához illendő erkölcsöt tanulnak.

Mindenekfelett kívántatik, úgymond Plutarchus+, hogy tekéletes erkölcsű tanítóra bízassék a gyermek oktatása. És eszekben fogyatkozottaknak mondja, kik oly ember gondviselése alá adják fiokat, kire lovokot sem bíznák. Gondolatlanságnak nevezi Aranyszájú Szent János; hogy falunkat és szántóföldeinket szorgalmatos vigyázóra bízzuk: fiaink gondviselését utolsó dolognak tartjuk. Bezzeg különben gondolkodott Antoninus Pius császár, ki nagy messzünnen Rómába hívatá Apollonius filozófust, hogy fiának, Marcus Antoninusnak gondviselésére és tanítására bírná. Lacedemon várasában sem volt szabad senkinek fia nevelésére és tanítására mestert választani, hanem válogatott tanácsos emberek voltak rendelve, kik erre vigyáztak; és oly tanítókat rendeltek, kiktűl jó erkölcsöt tanulna az ifjúság. Mert miképpen aki szép írásra akarja tanítani a gyermeket, nem elég azt mondani néki, hogy szépen írjon; hanem szép írást ád eleibe; hogy annak példáját kövesse: úgy a tanítónak jó intése keveset használ, ha maga erkölcsével tükört nem mutat. Nincs is annál veszedelmesb dolog, mint mikor attúl vészen gonosz példát a gyermek, akitűl jót kellene tanulni. Világbíró Sándort az ő atyja Aristotelesre bízá, úgymint mesterére, és azt írá levelében; hogy fiának lételénél inkább akarja, hogy Aristoteles+ idejében lett, és őtőle tanulhat. De mivel elébb Leonidasra bízatott volt Sándor; azt írja Szent Jeronimus+, hogy ettűl tanulta vétkeit, és kiváltképpen a részegséget, melyben sok barátit megölte.

Tudták a régiek, minémű hasznos, hogy a gyermekek jó mesterektűl taníttassanak; és hogy sokszor több jó származik ebből a keresztyénségre; hogysem a prédikálásból. Azért a papok tanították régen a tudományokat. Origenesrűl+ dicsíretes emlékezettel írja Szent Jeronimus+, hogy grammatikát, retorikát, aritmetikát és minden filozófusok tudományit tanította, hogy a több tudományokkal egyetemben a Krisztus hitit terjesztené. A Tridentomi Közönséges Gyülekezet is eszébe vévén, mely szükséges és hasznos, hogy a gyermekek jó tanítóktúl vezéreltessenek, erősen megparancsolta a püspököknek és káptalanoknak, hogy erre szorgalmatos gondjok légyen: és nemcsak tudós, de istenfélő és jó erkölcsű mestereket szerezzenek az ifjúság eleibe, kiktűl semmi éktelenséget ne halljanak és ne lássanak. sőt még a könyvek is, melyekben valami rútság van, tiltva légyen nálok.

Azt írja Szent Jeronimus+, hogy a zsidóknál nem volt szabad az ifjaknak harminc esztendő előtt olvasni sem Canticum Canticorum* [Salamon Énekek Éneke – Énekek éneke (Én) – a szerk.], sem a Teremtésrűl írt könyvnek és Ezekiel próféciáinak első részeit, hogy valami botránkozást ne vennének tudatlanságok miatt ezekből. Ha az ifjaktúl még az Isten Könyve is megtiltatott, mikor félelmes volt, hogy ezekben meg ne ütközzenek: mentűl méltóbb, hogy ama sok hitvány énekek, ama fertelmes poéták tilalmazva légyenek! Tisztességtelen, utálatos, barom embereknek tartanók, akik olyan ocsmányságokat beszélgetnének, aminéműk könyvekben vannak: mit mondjunk tehát azokrúl, kik ezeket írva adják? Holott sokkal ártalmasb efféléket könyvbe írni, hogysem szóval mondani: mert sokan, emberektűl való szeméremből elfutnának, bédugnák fülöket, ha azt mástúl hallanák, amit magok szemérem nélkül könyvekben olvasnak. Cicero+ azt írja; hogy az Epicurus könyveiben De Summo bono* oly csintalan vagy fajtalan dolgok vannak, melyek az ifjakat megbotránkoztathatják. Azért tanácsolja, hogy megégessék vagy letöröljék belőle, ami illetlen. Lacedemon városában megtilták az Archilochus+ verseit, mert fajtalanságra indíthatják vala az ifjakat. Messinából és Rómából kiűzék, akik fajtalan dolgokra tanították az ifjakat. Augustus császár Pontusba küldi Ovidiust, a Szerelemről írt három könyvért. Méltán feddi tehát Szent Ágoston+ azokat, kik Terentiust+ olvassák a gyermekek előtt: mivel ebből majd alig tanulnak egyebet, mint kell szóval, adománnyal, tréfákkal, ígérettel kerítővé lenni. Szent Gergely+ pápa kemény szókkal dorgálja Desiderius püspököt, hogy grammatikát tanítván, a pogány Jupiter+ dicsíretit olvasta. Vajon mennyivel inkább dorgálná azokat, kik ocsmány könyvek olvasásával fertelmességre tanítják és vonszák az ifjúságot? A régi atyák Heliodorust+, a tricensis püspököt leveték püspökségéből, hogy egy könyvet íra, Aethyopica: melyben noha nyilvánvaló ocsmányság nincsen; de oly szerelmes dolgok vannak, hogy botránkozást adhatnak az ifjúságnak.

Boldog Isten! Vajon mit mondanának ezek a jámborok, ha a mi üdőnket látnák? melyben akárminémű rendbéli emberek azzal mutogatják éles elméjeket, hogy undok virágénekeket irkálnak, melyeket mind gyermekek s mind leányasszonyok kardéra tudnak, és csaknem minden házak ezekkel zengedeznek?! Vaj ha meggondolnák azok, akik effélében mutogatják, nem tudom ha elméjeket-e vagy latorságokat, hogy mind az ő lelkek ád számot azokért a gonosz gondolatokért és indulatokért, melyek efféle énekek hallásából következnek! Bizony béfalnák a sípot és jobb dologban foglalnák elméjek élességét. Mert ha annak, aki egy kisdedet megbotránkoztat, jobb volna malomkövet kötni nyakára és vízbe vettetni: minémű nagy kárhozatot hoz fejére, aki lator énekivel ennyi számtalan lelket botránkoztat?! Mennyiszer történik, hogy egy rossz versből vagy egy ocsmány énekből holtig való latorsága következik sokaknak?! A régi keresztyének, mikor az igazságra térültek, nemcsak az ártalmas és veszedelmes könyveket, de a hivalkodó, szem-fül emberek gyönyörködtető írásokat is mind megégették; amint Szent Lukács írja. Most is azt kellene mívelni: és nemcsak az eretnekségre tanító könyveket, melyeket senki engedelem nélkül házában nem tarthat, átok nélkül; hanem minden hivolkodó és veszedelmes énekeket s könyveket úgy meg kellene vonni az ifjúságtúl, hogy csak neveket se tudná.

Negyedszer és utolszor: A jó szülék tiszti az, hogy fiokat szájokon hordozzák, megrántsák néha a zabolát, fenyítékben neveljék: és mikor megérdemlik, ne kedvezzenek, ne engedjenek, hanem dorgálják és ostorozzák őket. Tudta jól Boldogasszony, hogy Krisztus Urunk semmi fogyatkozást, semmi vétket nem ejthet dolgaiban és cselekedetiben. Annak okáért nem is feddette őtet semmiben. De mégis, mikor elmaradott tőlök, a mi tanúságunkért, noha nagy alázatossággal, nagy szelédséggel, okát kérdette szent fiátúl cselekedetinek: Fiam, mit cselekedtél így vélünk? És az Istennek bölcsessége szüléjek birtoka alatt neveltetett.

Vannak oly atyák és anyák, kik úgy bánnak fiokkal, mint a majmok. Ezekrűl írja Plinius+, hogy mikor megkölykeznek, igen gyönyörködnek kölykökben, és szerettekben addig fogdossák, forgatják, nyalják, faggatják, hogy ugyan megölik végre. Ezek is, szerettekben, addig kínyeskedtetik és gyengéltetik fiokat, hogy szerelmek miatt elvesztik lelkekben és erkölcsökben. A Szentírás pedig ugyan kötelezi az atyákat, hogy sanyargassák fiokat. Ne kíméljed, úgymond a bölcs, fiadtúl a vesszőt: mert a vesszőtűl meg nem hal; sőt ezzel szabadítod lelkét a pokoltúl. Vagyon valami bolondság minden gyermek szűvében, melyet egy sugár vesszőcske kikerget belőle. Azért aki kíméli a vesszőt, gyűlöli fiát.

A természet tövisek közé rekeszti a gyenge rózsát; nem azért, hogy szaggassa, hanem hogy oltalmazza. Az atyák dorgálása efféle tövis: oltalmazza, nem hervasztja a fiakat. Azért a Szentírás áldásnak nevezi az atyák dorgálását. Mert noha Jákob, halála óráján, erős szókkal feddé Rubent, Simeont és Lévit: mindazonáltal azt mondja az Szentírás, hogy minden fiát magánvaló áldomásokkal áldotta, és így a jó fiaknak áldás gyanánt kell venni az atyák rongálását. Hallhadsza, mely rettenetes példával és ő idejében történt dologgal adja ezt előnkbe Szent Gergely+ pápa. Itt, úgymond, egy ember vagyon, kit mindnyájan ismértek. Ennek mintegy öt esztendős fia vala, kinek nyelvességében gyönyörködvén, kedvére tartotta. Azért fenyítékben nem lévén a gyermek: szitok, átok, káromlás gyakran forog vala szájában. Ezelőtt három esztendővel megbetegedék a gyermek: és mikor az apja ölében tartaná, megrémült hirtelen; és apja ölébe bujdokván, kiáltani kezdett, hogy az apja segítené, mert valami szerecsenek jöttek érette, kik el akarják vinni; és mindjárt, régi szokása szerént, átkozódni kezde, és úgy múlék ki e világból. Így bünteté Isten a gonosz fiat: így akará az atyával ismértetni, mely nagyot vétkezett, hogy gyengéltetésével kárhozatra vetette fiacskáját.

Mennyin vannak efféle atyák és anyák, kik meg nem dorgálják, sőt nevetéssel hallgatják, mikor szitkozódik kisded fiok: és nemcsak torkába töltik a bort, biztatván, hogy igyék, mert az apja is ezzel kereste, ami nincs; de ugyan gyönyörködnek latorságában: és katona gyermeknek, furcsa, gyors elméjűnek ítílik, ha mihent nyelvét tudja mozgatni, jól tud szitkozódni. Néha pedig ugyan biztatják, hogy vagy anyját, vagy mást megszidogasson! Mennyin vannak, kik leányokat táncolásra és nyájasságra izgatják! Ezek csaknem magok kezével áldozzák ördögnek gyermekeket. Bezzeg a Szentírás nem arra tanít, hogy nevetve halljad gyermeked csintalanságát; hanem azt mondja: Ne nevess fiacskáddal, mert ebből nagy szabadságot vészen a gyermek, és végre néked vásik fogad belé. Mert aki mást megszidogat gyermekkorában, magadat gyaláz öregkorában. A Lacedémon Tanácsa egy gyermeket megölete, mivel játékban a fecskefiak szemét szokta vala kivájni. Azt találák az okos emberek, noha kegyetlenül; hogy ha megöregbedik, az emberekkel is ezent cselekeszi. Hanno, látván Annibálnak gyermeki erkölcsét, azt adá tanácsul, hogy félelemben neveljék. Mert ha azt nem cselekszik, nagy kára következik Carthágónak őmiatta: De mivel szót nem fogadának, őmiatta lén pusztulása és utolsó romlása a városnak. Noha azért meg kell az atyáknak tartani a Szent Pál parancsolatját; hogy fiokat mód nélkül és felettébb ne háborgassák, se haragra ne indítsák; el ne essék szívök, és el ne kedvetlenedjenék minden dolgokban: de mindazáltal, mint a gyermeklovat, nemcsak püszögetni kell és simogatni, hanem mikor kívántatik, vesszőzni és ütögetni is kell; és sokképpen fogdosván, szájára nem kell ereszteni.

De elég ez a mai tanúságunkra, noha ennek a dolognak hasznos és szükséges voltához képest mind kevés valamit mondottunk.

Megtanulátok azért, mely nagy kötelességek vagyon a szüléknek, hogy gyermekeket jól neveljék: mely sanyarú ostorival szokta Isten látogatni az atyáknak ebben váló tunyaságát; mivel ebből függ minden rendeknek és állapatbéli embereknek jó magaviselése. Meghallátok a Krisztus gyermekségének példájából; hogy aki jól akarja magzatit nevelni; először magát kell például adni. Másodszor, tejjel együtt kell az isteni félelmet és a bűnök gyűlölségét csepegetni a gyermek szűvébe. Harmadszor, minden gonosz társaságtúl és feslett erkölcsű tanítótúl el kell vonni. Negyedszer, félelemben kell tartani, és meg kell vesszőzni bennek a gonoszságot.

Immár kívántatik, hogy minden atya és anya meggondolja; amit Szent Jeronimus+ és Aranyszájú Szent János mondottak, tudniillik, hogy: Nem kevés érdeme vagyon Isten előtt, aki fiát jól neveli, miképpen nem kevés büntetése vagyon annak, aki ebben gondviseletlen. Mivel még a fia vétkeinek terhét is ő hordozza: Mert jóllehet, ha az atyák úgy viselik e dologban magokat, amint illik: nem hordozzák fiok terhét. De ha el nem járnak tisztekben, magok vétkeivé tészik fiok gonoszságit. Mert mikor valakit tanításoddal jobbíthatsz, akkor a hallgatás annyi, mint az akarás. Tanítsad azért fiadat és megvigasztal téged, mind e világon, s mind az örök boldogságban gyönyörködtetvén lelkedet. Kit engedjen mindnyájunknak az Atya, Fiú, Szentlélek Úristen. Amen.




Hátra Kezdőlap Előre