Az frigy szekrénye mind a pusztában bujdosó zsidók sátorában, mind a városban építtetett Salamon Templomában, úgy állott két kerubin között, a szekrényre fordították, és arrúl el nem fordították orcájokat a kerubinok*. Csaknem hasonlóképpen, mikor Isten Izsaiásnak dücsőséges jelenéssel megmutatá magát, két szeráfin* állott az Isten széki mellett, és kiterjesztvén szárnyokat, dücsőítették és magasztalták a nagy Istent.
Úgy tetszik, Keresztyének, Szent Simeon és Anna, kikrűl az evangeliom emlékezik az Újtestamentom szekrényének kerubini, és az emberi testben megjelent Istennek szerafini, kik az emberré lett Istennek csudálatos titkait nemcsak nézték és szemlélték, hanem nékünk is felséges szókkal jelentették.
Simeonrúl írják, hogy mikor Izsaiás prófétának hatodik részét olvasná, ahol írva vagyon, hogy egy szűz fiat szül; látván, hogy a zsidó szó: hehalma, férfiútúl elrejtetett leányt jegyez, és nem értvén, mint lehessen, hogy a leány férfi nélkül szüljön: angyal által megjelenteté Isten néki, hogy addig meg nem hal, míg azt a szüzet szemével nem látja, aki férfi nélkül szül. Mikor azért Boldogasszony ölében szent fiát látta volna a templomban, és Istennek titkos tanításából megismérte volna, majd ugyanazon szókkal felkiálta, melyekkel Jákob, mikor Józsefet látá: Örömest meghalok immár, hogy téged láttalak.
Boldogasszonyrúl azt jövendölé Simeon, hogy amely fájdalmakat nem érzett szülésében, megkóstolja fia halálában. És annyival keservesbek lésznek a lélek-sértegető fájdalmak fegyveri, mennyivel nagyobb volt anyai szerelme Krisztushoz. Akkor pedig sok szűvek gondolati kinyilatkoznak, mert a Krisztus szenvedésében megismértetik a zsidók irigysége, a pogány tiszttartók dühössége, az apostolok gyengesége, a József, Nicodémus és több tekéletes férfiak és asszonyok állhatatos hívsége.
Krisztus urunkrúl azt mondá Simeon, hogy: Sokak romlására, sokak felkelésére tétetett. Senkit lelki romlásra és veszedelemre nem taszít Krisztus. Sőt azért jön, hogy mindeneket segítsen és üdvözítsen. Minden léleknek veszedelme magától vagyon; segítsége és üdvössége Istentűl. Azért Isten senkinek tőrt és kelepcét nem vet, senkinek kárhozatját nem kívánja: De ha a nap fényétűl; mellyel a viasz lágyul és a vászon fejéredik, megkeményűl a sár és megfeketedik a szerecsen; ha amely virágrúl mézet szednek a méhek, arról a pókok mérget győjtenek; amiből terjéket csinálnak a jámbor gyógyítók, abból halálos italt készítnek a gyilkos árulók; ha amely fából egyház épületire gerendát faragnak, ugyanazonból akasztófát csinálnak; végezetre, ha amely kősziklához nyugodalmason támaszkodnak a fáradtak, fejeket rontják abban a tántorgó részegek: Mit csudáljuk, hogy Krisztus, aki nekünk isteni bölcsesség és dücsőség: a zsidóknak botránkozás, a pogányoknak bolondság, mindeniknek botránkoztató kőszikla?
Noha azért a lélekromlás nem Krisztustúl, hanem emberi gonoszságtúl vagyon, de ugyan sokféle romlást szerzett Krisztus e világon, sokak fejét egybetörte. Elrontotta a Salamon Templomát és Jeruzsálem városát úgy rontotta pedig, hogy nem hagyatott egy torony benne, melyet fondamentomból ki nem hánytak; egy ember, kit rabságra nem vittek; egy ház, melyet meg nem égettek; egy szűz leány, melyet meg nem rontottak, egy asszony, melyet meg nem gyaláztak. Elrontotta a zsinagógát, mert nem hagyott ennek országot, melyben uralkodjék; várost, melyben parancsoljon; királyt, kitűl hallgasson; prófétát, kitűl tanuljon; hadat és hadnagyot, kitűl oltalma légyen. Elrontotta a zsidók áldozatit és innepit: a ceremóniák sokaságit, az isteni szolgálatok pompáit, a Mózes törvényének igáit. Elrontotta a farizeusok képmutatását, melyben dicsekedtek; méltóságát, mellyel parancsoltak; tudományát, mellyel csalogattak; fösvénységét, mellyel lopogattak. Elrontotta a hegy tetejérűl kéz nélkül vált kövecske a bálványozást, mely a világot részegítette; a hamis isteneket úgy földhöz verte, hogy azoknak nevei és emlékezeti feledékenységbe menének. Elrontotta a hitetlenséget igaz tanításával, a kevélységet alázatosságával, a dühösséget szelídségével, a torkosságot böjtölésével, a bujaságot tisztaságával.
Méltán mondja tehát Simeon, hogy sokaknak romlására tétetett ez, akinek neve rontó, fosztó, de sokaknak felkelésére is. Mert ha elrontotta a zsidók hitetlenségét: felépítette az anyaszentegyháznak győzhetetlen bástyáját. Ha ledöntötte a bálványozást: felemelte az igaz isteni tiszteletet. Ha kigyomlálta a hamisságot: újonnan plántálta az igazságot. Ha elvagdalta a bűnöket: béoltotta a tekéletességeket. Ha megrontotta az istenteleneket: bűnökből kihozta és megszentelte az igazán hozzátérőket. Azért nemcsak az volt a Krisztus tiszti, hogy szaggasson, rontson, tétovahányjon; hanem hogy új épületet készítsen, új oltványokat szaporítson.
Végezetre azt mondja Simeon, hogy Krisztus jel: de oly jel, melynek ellene mondatik. Mint az özönvíz után az égi szivárványt jelül adá Isten, hogy immár békességet szerzett az emberrel: úgy az istállóban született Krisztust jelül adá az emberi nemzettel való békességnek. Innen vagyon, hogy a mennyei angyalok békességet hirdetvén a pásztoroknak, azt mondák, hogy jele ennek a békességnek az istállóban találtatott gyermek. Jelzászlóul adta Isten Krisztust, úgymond Izsaiás, mely alatt bátorságosan vitézkedhessünk. De az emberi gonoszság ellene mondott ennek a jelnek: sőt a Jeremiás szavaként, lövöldözésre emeltetett tárgynak tartja, melyet hitetlenségével és gonosz életével, mint mérges nyilakkal, lövöldöz. Mert Isten mondja, hogy akik gonoszul élnek, kegyetlenül általlövik őtet.
Mindezekből mélységes tudományokat és üdvösséges intéseket vehetnénk. De mivel az evangeliom oly bévséges dicséretekkel emlékezik ama böcsületes Anna özvegyasszonyrúl; hogy úgy tetszik, tükörül akarta Isten őtet az ájtatos özvegyasszonyok eleibe adni: én is a mai tanúságunkat csak arra határozom, hogy a Szentírásnak és régi atyáknak tanítása után a Szent Anna példájából megértsük és tanuljuk, mit kíván a keresztyén özvegyasszony hivatalja és rendi. Legyetek figyelmetesek!
Kiváltképpen való nagy gondja volt minden üdőben Istennek az özvegyasszonyokra. Az Ótestamentomban azt parancsolta, hogy az özvegyek és árvák gyámoltalanságából senki bátorságot ne vegyen arra, hogy nékik ártson. Mert ha ki azoknak vét: Hozzám kiáltnak és meghallgatom őket, megharagszom reátok és karddal büntetlek magatokat; feleségteket özvegységre, gyermekteket árvaságra juttatom. Annak okáért a zsidók romlásának okai közül fő helyen számlálja a Szentírás, hogy az özvegyek törvényét elő nem vették, és igazat nem szolgáltattak nékik. De magát arra köti Isten, hogy ha a bírák hátramaradnak tisztekben, magára veszi az özvegyek igyét; maga lészen az özvegyek ítílőmestere.
Az apostolok idejében megírja Szent Lukács, mely nagy tekintet volt az özvegyekre: kiknek hogy asztalokra és egyéb szükségekre gondviselés lenne, hetet választának, szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfiakat, kik közül egyik Szent István+ vala, hogy az özvegyasszonyokra vigyáznának. Szent Pál apostol is erős parancsolattal kötelezi Timoteust, hogy tisztelje az özvegyeket, kik igazán özvegyek, és ha meghaladják a hatvan esztendőt, az egyház javaiból adjanak elégséges táplálást nékik. Végezetre, az özvegyasszonyok állapatjárúl és oktatásárúl nemcsak egész könyveket írt Szent Ambrus+, Szent Ágoston+, Tertullianus és egyebek; hanem ő maga, Szent Pál, bévséges tanításokat adott magokviselésérűl. Ezeknek nyomdoka után könnyű nékünk is az igaz és böcsületes özvegyasszonyok tisztit és kötelességét megmutatnunk, és magokviselésérűl tanúságot adnunk.
Mivel az özvegység hites és házassághoz köteles társának halálából következik: az özvegységnek küszöbén vagy első garádicsán eszén kell járni a keresztyén özvegyasszonynak. Vannak oly magafeledettek, kik, noha nem tettetik, de oly örömmel látják férjek halálát, mintha nehéz és szomorú igát vetettek volna ki nyakokból, mikor urok kötelétűl és birtokátúl megmenekedtek. Azért szűből örülnek a nyert szabadságnak, kincsnek és birodalomnak. De ezek igen eszefogyottak: mert ha amely hajónak elveszett kormányosa, nem szabados, hanem puszta, és szelek hányására s habok rontására bízatott. Az asszonyember is, férjének gondviselése nélkül, minden nyavalyák habjaiban forog. Azért nem érdemli a tekéletes asszony nevet, valaki férjét úgy nem szereti, mint magát; valaki az igen fás vagy darabos erkölcsű urának is inkább nem kívánja éltét, hogysem holtát.
Annak okáért az istenes özvegy férjének halálát szűből sirassa nemcsak az emberekért, hogy meg ne szólják, mintha urát nem szerette volna; hanem azért főképpen, hogy kedves gondviselőjétűl megfosztatván, gyámoltalan árvaságra jutott. Bolond kiáltásokkal pedig, haja szaggatásával, éktelen éneklésekkel ne cégéreztesse esztelenségét az okos asszony, mert tudják mindenek, hogy ezek csak piacra és szem eleibe készített pompák, melyek elolvadnak, ahol őket senki nem látja, nem hallja.
Mikor a bánatnak első ütközetiben egy vagy két nap múlik, vigasztalást végyen az özvegyasszony: de nem azoktúl, kik biztatják, hogy holt ember helyébe elevent szereznek, és hogy immár is elintézték, kinek adják; hanem isteni vigasztalásokkal vidámítsa keseredett szűvét.
Elsőben: Meggondolja, hogy Isten adta volt a jámbor férjet, és ismét visszakívánta tőle, ami övé volt. Azért minden özvegynek parancsolja Isten, amit Ezekiel prófétának ilyen szóval hagya: Ne sirasd, úgymond, szemed fényénél kedvesebb házastársodat, mert én vagyok, aki elvészem tőled. Isten akaratja ellen nem tusakodhatni; tanácsit nem vizsgálhatni. Azért ha bolondság és embertelenség azon bánkódni, hogy a kölcsön adottat visszakérik tőlünk: nem illik keresztyén emberhez, hogy háborogjon Istentűl engedtetett kedvesének visszakéréséért: hanem inkább hálákat adjon, hogy eddig nála hagyta, amit idejében elkívánhatott volna.
Másodszor: Tükörül tartsa előtte és kövesse, amit Szent Dávid cselekedék kedves fiának halálakor. Böjtöt böjtölt, földre borult, míg a gyermek beteg volt. Mihent tudtára adák, hogy megholt, felkele; megmosdék, ruháját változtatá, templomba méne, Istennek hálákat ada, és azután elfogyatá királyi ebédét. Csudálkozván ezen az udvari főrendek: azt felelé nékik, hogy míg élt a gyermek, reménylette, hogy talán Isten könyörül és meggyógyítja. Most immár, úgymond, miért sanyargassam magamat? Vajon visszahozhatom-e őtet? Én megyek inkább őhozzá, de őtet vissza nem várom. Ezt kell minden értelmes embernek követni, hogy heábavaló törődéssel ne fogyassa magát.
Harmadszor: A Szent Pál szavait eszében forgassa, ki azt írja, hogy nem úgy kell a keresztyén embernek szánakodni halottján, mint azoknak, kik jobb életet nem hisznek: hanem tudván, hogy az ő halottja betegségében úgy készült halálához, mint keresztyén emberhez illik teljes bizodalommal légyen, hogy a siralom völgyéből mennyei boldogságba jutott. Azért nem méltó az ő javán és dücsőítésén bánkódni. Sőt tudván, hogy el nem vesztette kedvesét, hanem előbocsátotta; oda pedig, ahová mindnyájan igyekezünk: örülni kell azon az istenes özvegynek, hogy rövid nap múlva együtt lészen férjével az örök életnek vigasságában.
Negyedszer: Megemlékezzék arrúl is, amit a bölcs mondott, hogy síránkozással vissza nem hozza halottját, és annak nem használván, maga életét, egészségét fogyatja szomorúságával. Azért békét hagyván a sírásnak, azt gondolja, hogy az ő holt ura így szól néki: Látod-e, én mint jártam tegnap? Ma terajtad lehet a szer: rövid nap utánam várlak. És ezzel a gondolattal a tekéletes életnek buzgóságára és világ utálására serkengesse magát.
Békét hagyván tehát a heábavaló törődésnek, arra fordítsa gondolatját, hogy állapatja szerént tisztességesen eltakarítsa a hideg testet.
De ne kövesse azoknak kábaságokat, kik mindeneket a temetés pompájára költvén, holtig való adósságba esnék: hanem abban mutassa urához való igaz szeretetét, hogy lelkét segítse; azaz adósságit megfizesse, ne átkozzák holta után az árosemberek, a szegényeket ruházza és táplálja, hogy imádkozzanak érette; istenes dolgokra rendelt testamentomát végbevigye, hogy künnyebbítse lelkét.
Urát eltakarván, azt ne mívelje, amit jaj, sok özvegyek, kik urok félelmével gátoltatott gonoszságokat titkolják házasságokban, de kiöntik özvegységekben! Hanem meggondolja, hogy sokkal nagyobb szentség és tekéletesség kívántatik az özvegyasszonyban, hogysem a házasszemélyben, mert akinek ura vagyon, Isten és férje között megosztatott szolgálatot kétfelé kívánnak tőle. Azért nemcsak arrúl kell gondolkodni, mint találja kedvét Istennek, hanem mint lehessen kellemetes férje előtt. De akinek férje nincsen, csak arra kell vigyázni, hogy Isten előtt kedvet találjon, testi és lelki szentséggel: minden erkölcsét és magaviselését annak akaratjához szabja, aki ura helyett magára vette özvegységének gondviselését. Ha annak előtte testét szépegette az ura szemének: özvegységében lelki ékességeket keressen, mert csak ezek tészik őtet széppé és kedvessé Isten előtt. Ha öltözetekkel ékesgette magát elébbi állapatjában; özvegységében öltözetivel és magaviselésével megmutassa, hogy külső öltözetekkel senkinek kedvét nem keresi, szemét senkinek nem gyönyörködteti. Ha lakodalmokkal, játékokkal, táncolásokkal és egyéb nyájaskodásokkal vigasztalta elébb magát; özvegységében gyakor böjtöléssel, Istennel való nyájaskodással és imádkozással töltse idejét. Egyszóval: ruházatjában, házának öltözetiben, asztalának és szolgáknak tartásában, emberek között való létében, és egyéb mindennemű cselekedetiben megismértesse, hogy világi gyönyörűségét mindenestül ura koporsójába temette, és immár csak Istenre és üdvösségre vagyon gondja.
Nem szóval, hanem cselekedettel tanította az özvegyasszonyokat a mai evangeliomban említett Szent Anna; miben kell életét foglalni, mint kell erkölcsét rendelni az istenes özvegyasszonynak.
Elsőben: Dicsíri az evangeliom őbenne a szemérmetes, tiszta életet, mind leány korában, s mind özvegységében. Mert azt mondja, hogy tisztaságát épen és szűzen tartotta házasságáig, és akkor volt vége szüzességének, mikor törvény szerént való férjével meglett menyegzője. Özvegységérűl pedig azt mondja, hogy nyolcvannégy esztendeig ette az özvegy kenyeret. De ily hosszú üdők folyásában oly szentül viselte magát, hogy minden emberi nyájaskodástúl elfogván kedvét, szünetlen a templomban lakott, és Istennek ájtatossággal szolgált. Igazán ehhez az Aser leányához illik, amit Mózes monda az Aser áldásában: Ifjúságához hasonló volt özvegységben vénhedett tisztasága.
Zsidó József* írja, hogy a Salamon Templomának külső falához ragasztva három rend kamarák voltak egymás felett. Mindenik renden harminc cella volt; azaz mindenestül kilencven. Mindeniknek széle, hossza egyarányú volt, huszonöt singnyi; magassága húszsingnyi. Ezekben ájtatos és világi gondoktúl s nyájaskodásoktúl elszakadott asszonyok laktanak, mint a Szentírásnak históriái megmutatják. A Salamon Templomának hasonlatosságára építtetett vala a másik templom, melyben hasonló cellák voltanak. Azokban, írják, hogy neveltetett Boldogasszony. Ugyanazon cellákban töltötte özvegységét Anna asszony: mert hogy tisztábban és nagyobb gyarlással szolgálna Istennek, a szentegyháztúl el nem távozott; hanem mint most az apácák nálunk, bérekesztve ott lakott. Kire nézve Szent Cyrillus Anna asszonyt szerzetes és istenes apácának nevezi.
Méltán távul akart lenni az emberi társolkodástúl, aki tisztán akarta özvegységét viselni: mert amely özvegyasszony gyakran férfiak között forog, veszedelem kívül nincsen. Azért amaz okos Juditrúl azt olvassuk, hogy házának felső részében, felfelé való titkos kamarában bérekesztve lakott szolgálóleányival. És nem ok nélkül, csak szolgálóleányit említi a Szentírás, mert halljad, mit ír Szent Jeronymus: Gyenge dolog, úgymond, az asszony tisztaságának híre: és mint a virág, kicsiny szelecskétűl meghervad. Tudok sokakat, kik megvonták magokat, kinn nem forognak, betéve tartják ajtajokat: de azért gyalázatos hírben kevertettek a szolgákkal; kik gyanúságba estek vagy cifra öltözetekkel, vagy a titkon való szerelemnek bizakodásából származott kevélységgel; mely a szolgatársokat úgy tartotta, mint szolgákat.
Másodszor: Említi az evangeliom Anna asszony böjtölésit. Mert amely özvegyasszony tisztaságát akarja őrizni, szükség, hogy testét zabolán hordozza és ostor alatt tartsa. Az igen jól tartott test olyan, mint a délceg ló, mely ha nem sanyargattatik, nyakát szakasztja a rajta ülőnek. Azért Szent Pál apostol azt írja, hogy ő ostorozza és megkékíti testét; szolgálatra tanítja, hogy engedjen a léleknek: mert talán ha ezt nem mívelné, elkárhoznék. Judit asszonyrúl olvassuk, hogy ágyékán ciliciomot* hordozott, és szombatok s egyéb innepek kívül teljes életének minden napjain böjtölt. Bezzeg ez nem kálvinista böjt volt. Mert sem abban nem állott, hogy semmit nem ett volna, mivel emberi erő el nem viselheti, hogy csak innepnapokon egyék; sem abban nem állott, hogy tobzódás nélkül evett, mert szombat és innepnapokon sem dőzsölt vagy zabállott: hanem mértékletesen ett és ivott Judit asszony, noha akkor nem böjtölt.
Ez volt eleitűl fogva a keresztyének szokása, hogy nemcsak böjtökkel, hanem ciliciommal és magok testének vereségével oltalmazták a tisztaságot: mert jól tudták, mint a szolga, úgy a test, ha kedvére és kényességben tartják, hátrarúg és vakmerőképpen tusakodik az ellen, akinek engednie kellene.
Eszekben tartották a Szent Pál mondását is, hogy: Amely özvegyasszony kedvére tartja testét, gyönyörűséggel múlatja idejét; meghólt, noha eleven; azaz: hírében, nevében, tisztességében, böcsületiben meghólt az emberek előtt: Isten előtt pedig, noha teste eleven, de meghólt lélek szerént, mivel a lelki élettűl megfosztatott.
Siénabéli Szent Katalinrúl olvasom, hogy mindennap három ízben, fél óráig vaslánccal verte testét. Szent Erzsébetrűl, magyarországi király leányárúl írja Surius, hogy esztendő-által minden pénteken, a hosszú böjtben pedig mindennap, sugárvesszőkkel szaggatta gyenge testét. Mit mondjak Szent Margitrúl, országunk királyának szerelmes leányárul? Minden éjjel kétszer verte testét; és néha tövises vesszővel. Ezek tudták, mint kell a szüzességet őrizni: mint kell a testet engedelem alatt viselni, mint kell Istennek kedveskedni. De most, a mi boldogtalan üdőnkben, oly gyengék vagyunk, hogy efféle szokatlan dolgokat nehéz csak elhinnünk is: mert meg nem gondoljuk, hogy az Isten országát erővel kell nyernünk; azaz: magunkon erőszakot kell tennünk, kedvünket meg kell szegnünk, magunkat meg kell sanyargatnunk, ha el akarjuk kapni a mennyországot. És valakik Krisztushoz tartoznak, meg kell magok testét feszíteniek, kívánságinak öldöklésével.
Harmadszor: Azzal dicsíri az evangeliom Anna asszonyt, hogy éjjel és nappal, szünetlen könyörgésekkel és imádkozásokkal szolgált Istennek. Szent Pál apostol is, mikor az özvegyasszonyok leckéjét kiadja, előszámlálja, hogy fiait és unokáit jól nevelje, cselédjére jó, gondot viseljen. Mert amely özvegyasszony háza népére gondot nem visel, a hitet megtagadja, és alábbvaló a pogánynál. De mindenekfelett azt parancsolja, hogy az özvegyasszony éjjel-nappal imádkozásokban és könyörgésekben foglalja magát.
Az özvegyasszonynak, egyéb sok világi keserűségi között, két bajos keresztje vagyon. Egyik a testnek viaskodása, mert nehéz ellenni a szokott gyönyörűségek nélkül, melyeknek emlékezetivel eszteneztetik. Másik a gyakori szomorúság és unakodás, melyet szerez a magánlétel és szokott nyájaskodások elhagyása. Üdvösségesb forrás nincsen, mellyel a testnek tüzei megoltassanak, mint az imádság. Gyönyörűségesb nyájasság nincsen, mint az Istennel való beszélés az imádkozásban. Foganatosb orvosság nincsen, mellyel minden nyavalyák meggyógyulnak, mint a könyörgés. Azért ha vigasztalásra vagyon szüksége az özvegyasszonynak: beszéljen Istennel és megvigasztaltatik. Ha ellenségétűl ostromoltatik: kérjen segítséget Istentűl és megszabadíttatik. Ha kedvetlensége vagyon magánlétéből: járuljon Istenhez és egyedül nem lészen. Egyszóval, az imádságban minden nyavalyáinak orvosságát, minden siralmak vigasztalását, minden fáradságinak nyúgodalmát, minden nehézségének künnyebbségét találja az istenes özvegy.
Úgy tetszik, ezekből megtanulhatják azok, akik valóban özvegyasszonyok, mint kell özvegységeket viselni. Nem ok nélkül emlékezem nevezve azokrúl, kik valóban, és nemcsak nevezettel özvegyek: mert Szent Pál tészi ezt a különbséget az özvegyek között. És azoknak erkölcsét is feljegyzi, kik csak névvel és gyászruhával özvegyek. Azt írván felőlök, hogy ezek: fajtalanok, hivolkodók; házrúl házra járók, csácsogók, illetlen beszédűk, vizsgálók, nyughatatlanok. De ezekrűl most nem szükség szólani: elég, amit Szent Pál mondott rólok, hogy eleven halottak.
Hanem egynéhány szóval lássuk, mint kell az özvegyasszonynak gondolkodni újabb házasságrúl. Bizonyos, hogy Isten nem tiltotta, sőt megengedte, hogy az özvegyasszony férjhez mehessen. Mert Szent Pál nem egy helyen írja, hogy: Amely asszonynak ura megholt, felszabadult kötelessége; ahhoz mehet, akihez akarja. Sőt az ifjú özvegyeknek (ha hitek és fogadások nem kötelezi az özvegységre) ugyan tanácsolja Szent Pál; hogy férjhez menjenek. Ha magokban annyi erőt és isteni malasztot nem ismérnek, hogy tisztán éljenek: jobb férjhez menni, hogysem magát megégetni.
Noha ez így vagyon: de e mellett az is bizonyos; hogy Isten népe között böcsületes volt mindenkor az özvegy állapat. És miképpen a papi rendre nem választottak olyat, kinek egy feleségénél több lett volna: azonképpen az özvegyasszonyok közül a templom szolgálatjára csak olyakat választottak, kiknek egy férjeknél több nem volt, Judit asszonyt is, a többi között azzal dicséri a Szentírás, hogy az egy uránál többet nem ismért, noha százhúsz esztendeig volt az ura házában. Aki nagyobb, Szent Pál apostol azt írja, hogy noha férjhez mehet az asszony ura halála után; de azért boldogabb lészen, ha özvegyen marad, az ő tanácsa szerént. És ugyanottan: Az özvegyeknek, úgymond, azt tanácslom; jó nekik ha így maradnak, és kétfelé nem oszolnak, hanem csak Isten kedve keresésére figyelmeznek. Szépen írja Szent Jeronimus+ egy úri asszonynak, hogy: Ha fiai vannak és férjhez mégyen, nem lészen szabad őket szeretni; sőt ha őket nem gyűlöli, úgy tetszik, most is az apjokat szereti, és így lopogatva kell nékik szükségeseket megadni. Testamentomot pedig olyat tétetnek véle, mellyel gyermeki torkát megmetszi. Ha annak is gyermeki vannak, akihez mégyen, annál nagyobb veszély, úgymond, mivel: ha ennek adsz, és megbetegednek, méregosztogató neved: ha semmit nem adsz nékik, kegyetlennek ítéltetel.
Mindazáltal ha valamely özvegy nem akar a Szent Pál tanácsán járni, ám ottan csak arra vigyázzon, hogy atyafiai híre és akarata nélkül magát el ne adja. És ne menjen valami játékos, részeges, fajtalan ifjúhoz, hanem józan és igyenes erkölcsű embernyi embert keressen! Mert ezerszer jobb holtig özvegyen maradni, hogysem éretlen nyalkához menni.
Adja az Úristen, hogy ennek az evangeliomi Szent Annának üdvösséges példája és a szentatyák szép tanítása megfoganodjék és gyökeret verjen az özvegyek szűvében, és az örök életnek boldogságában gyümölcsöt hozzon! Amen.