Fiam, ne vetekedjél a mélységes dolgokrúl és az Istennek titkos itéletirűl: Mi légyen oka, hogy emez így elhagyatik, amaz oly nagy szentségre magasztaltatik? Miért nyomorgattatik emez annyira, amaz pedig annyira felemeltetik? Ezek megelőzik az emberi okosságot; és semmi elmélkedés vagy vélekedés meg nem vizsgálhatja az Isten ítéletét. Mikor azért efféléket bocsát szűvedben az ellenség, vagy a nyughatatlan vizsgálók errűl tudakoznak tőled, ama próféta mondását feleljed: Igaz vagy Uram, és igaz a te ítéleted. És amazt: Az Istennek ítéleti igazak, megigazodtak őmagokban. Az én ítéletimet rettegni kell, nem vizsgálni; mivel emberi elmével megfoghatatlanok.
A szentek érdemérűl se tudakozzál vagy vetekedjél, melyik másiknál szentebb? Vagy melyik nagyobb mennyországban? Effélékből gyakran haszontalan perlekedések és vetekedések támadnak; nevelik is a kevélységet és a hiúságos dicsekedést, melyekből származnak az irígységek és visszavonások, midőn nagy kevélyen ez ama szentet, amaz a másikat akarja feljebbvalóvá tenni. Efféléket tudni és vizsgálni haszontalan, és a szenteknek sem kedves; mert nem vagyok én a visszavonásnak, hanem békességnek Istene, mely békesség inkább függ az igaz alázatosságban, hogysem a maga-felmagasztalásban.
Némelyek buzgó szeretetből inkább vonsznak ezekhez a szentekhez, hogysem amazokhoz; de ez inkább emberi indulatból vagyon, hogysem isteni szeretetből. Én teremtettem mind egyig a szenteket, én adtam malasztot, én adtam dücsőséget nékik. Tudom én mindeneknek érdemét; én előztem meg őket az én áldomásimnak édességével. Én esmértem világ kezdetinek előtte kedvesimet, én választottam ki őket a világból, nem ők választottak engem. Én hívtam malasztommal, hozzám vontam irgalmasságommal, és sokféle késérteteken általvittem. Én öntöttem szűvökben nagyságos vigasztalásokat; én adtam a végig maradást; én koronáztam meg az ő tűréseket.
Én tudom, közülök kicsoda első és utolsó; én őket mind egyig böcsülhetetlen szeretettel kedvelem. Engem kell minden szenteimben dicsírni; engem kell mindenekfelett áldani és tisztelni minden szentekben, kiket ily dücsőségesen felmagasztaltam és öröktűl fogva elválasztottam, minden elöljáró érdemek nélkül. Aki azért egyet a legkisebb szenteim közül megutál, a nagy szentét sem tiszteli; mert én alkottam mind a nagyot s mind a kisdedet. És aki gyaláz valamely szentet, engem gyaláz, és mind egytől egyig azokat, akik mennyben vannak. Azok mindnyájan egyek a szeretet kötelében, egyetértenek, egyet akarnak; mindnyájan egy végre Szeretik egymást, Mégpedig (ami nagyobb), engemet inkább szeretnek, hogysem magokat és a magok érdemét. Mert magokon felül ragadtatván és maguk szeretetín kívül vitetvén, mindenestül az én szeretetemre sietnek, mélyben nyugodalmasan örvendeznek. Semmi ettűl őket el nem vonhatja, se le nem nyomhatja; mert örök igazsággal teljesek lévén, az elolthatatlan Szeretetnek tüzével lángolnak. Szűnjenek meg azért az Szentek állapotjárúl való versengéstűl a testi és földi emberek, kik csak a maguk vigasságát tudják kedvelleni; és nem az örök igazságnak tetszése, hanem a magok indulatja szerént vagy elvésznek a szentek dolgaiban, vagy hozzá toldanak.
Sokakban vagyon a tudatlanság, és azokban főképpen, akikben kevés világosság vagyon és ritkán tudnak valakit tekéletes lelki szeretettel kedvelleni. Effélék, természet indulatjából és emberi szeretetből, emehhez vagy amahhoz vonsznak; és amint viselik magokat az itt alatt való dolgokban, úgy gondolkodnak a mennyei dolgokrúl is. De egymáshoz vethetetlen különbség vagyon azok között, amit a fogyatkozott emberek gondolnak, és amit az Istentűl megvilágosíttatott szentek magasságbéli jelenésből szemlélnek.
Elkerüld azért, fiam, azoknak vizsgálásit, melyek felülhaladják a te tudományodat; hanem inkább arra vigyázz, abba fáradj, hogy az Isten országában bárcsak legkisebb lehess. De bár valaki tudná is, ki légyen szentebb vagy nagyobb mennyországban: mit használna ez a tudomány, ha ebből magát meg nem alázná, és az én nevemnek nagyobb dicsíretire nem igyekeznék?
Sokkal kedvesb dolgot cselekeszik Isten előtt, aki vétkeinek nagy voltát és jóságos erkölcsének fogyatkozását szemléli és meggondolja, mely távul vagyon a szentek tekéletességétűl, hogysem aki az ő nagyobb vagy kisebb állapatjokrúl vetekedik. Jobb a szenteket ájtatos könyörgéssel és könnyhullatással engesztelni, és az ő dücsőséges esedezéseket alázatos elmével kérni, hogysem az ő titkokat haszontalan tudakozással vizsgálni.
A szentek igen megelégedtek állapatjokkal, ha az emberek meg tudnának elégedni, és hívságos beszédeket meg tudnák fogni. Nem dicsekednek a szentek tulajdon érdemekben, mert magoknak semmi jót nem tulajdonítnak; hanem éppen nékem tulajdonítnak mindent, mivel véghetetlen szeretetemből adtam mindent nekik. Oly nagy isteni szeretettel és bővelkedő örömmel megtöltetnek, hogy semmi héjával nincs dücsőségek, semmi fogyatkozás nem lehet boldogságokban. A szentek mennél nagyobb dücsőségben vannak, annál alázatosbak magokban, énhozzám pedig annál közelbek és nékem kedvesbek. Azért vagyon írva, hogy koronájokat Isten eleiben letették, és leborulván a Bárány előtt, imádták az örökkön-örökkévalót.
Sokan tudakoznak azon, kicsoda nagyobb mennyországban, kik nem tudják, ha csak a legkisebbek közé bévétetnek-é mennyégben? Nagy dolog, aki legkisebb lehet mennyországban; holott mindnyájan nagyok, mert mindnyájan Isten fiainak neveztetnek és azok is lésznek. Aki ott legkisebb, ezernél jobb; És a százesztendős bűnös meghal. Mikor azért azt kérdenék a tanítványok, ki volna nagyobb mennyországban? Ilyen válaszok lén: Ha meg nem tértek, és olyanokká nem lésztek, mint a kisdedek, be nem mentek mennyországba. Jaj azoknak, kik magokat a kisdedekkel jó kedvekből meg nem alázzák; mert a mennyországnak alacsony ajtaja nem szenvedi, hogy odamehessenek. Jaj a gazdagoknak is, kiknek vigasztalások vagyon; mert mikor a szegények bémennek az Isten országában, ők kinn maradnak nagy jajgatással. Örvendezzetek alázatosok, és vigadjatok szegények, mert tiétek az Isten országa; úgy azért, ha igazán jártok.