A jámbor embernek dücsősége a jó lelkiisméretnek tanúbizonysága. Légyen jó lelkiisméreted, és mindenkor víg lészesz. A jó lelkiisméret sokat elviselhet, és igen víg az ellenkező gonosz szerencsében is. A gonosz lelkiisméret mindenkor retteg és nyughatatlan. Édesdeden nyugodhatol, ha lelkiisméreted nem vádol. Különben ne vigadj, hanem csak mikor jót cselekeszel. Soha nincs igaz örömök, sem belső békességek a gonoszoknak; mert az Úr mondja: hogy békességek nincsen az istenteleneknek. Ha szinte azt mondják is: Békességben vagyunk; semmi gonosz nem száll reánk, és ki mer ártani nékünk? Ne higgy nékik; mert hertelen felgerjed az Istennek haragja, és semmivé tétetnek az ő cselekedetek, és az ő gondolatjok elvesznek.
A háborúságokban dicsekedni nem nehéz azoknak, kik Istent szeretik: mert ez a Krisztus keresztiben való dicsekedés. Rövid dücsőség az, mely embertűl adatik és elvétetik. A világi dücsőséggel mindenkor együtt ját a szomorúság. A jámborok dücsősége nem emberek szájába, hanem magok lelkiesméretiben vagyon. Az igazak vigassága Istenrűl és Istenben vagyon, örömök az igazságrúl. Aki az igaz és örök dücsőséget kívánja, nem gondol a világi dücsőséggel; és aki a világi dücsőséget űzi, vagy ezt szűből nem utálja, bizonyos jelenségét adja, hogy a mennyei boldogságot tekéletesen nem szereti. Nagy lelki csendessége vagyon annak, aki az emberek dicsíretivel és szidalmával nem gondol.
Könnyen megelégszik és csendesedik, akinek tiszta lelkiisméreti vagyon. Szentebb azzal nem vagy, ha dicsírtetel; sem alábbvaló, ha gyaláztatol. Aki vagy, ugyancsak az vagy: nagyobbnak sem mondathatol annál, aminémű vagy Isten előtt. Ha meggondolod, mi vagy belől magadban, nem gondolsz azzal, mit szólnak felőled az emberek. Az ember színedet, az Isten szűvedet látja. Az ember csak a külső cselekedetet nézi; Isten az igyekezetet fontolja. Bizonyos jelensége az alázatos léleknek, ha mindent jól cselekeszik, és maga felől keveset tart: Nagy tisztaságnak és belső bizodalomnak jelensége, midőn ember a teremtett állatoktúl semmi vigasztalást nem kíván.
Aki semmi külső bizonyságot maga mellé nem keres, megtetszik, hogy teljességgel Istenre hagyta magát; mert a Szent Pál mondása szerént, nem az kellemetes, aki magát ajánlja, hanem akit Isten dicsér. A lelki embernek állapatja az, hogy belsőképpen Istennel járjon, kívül illetlen kívánságtúl kötve ne tartassék.