Két szárnyon emeltetik fel ember a földtűl, tudniillik az együgyűségen és tisztaságon. Az együgyűségnek ajándékunkban, a tisztaságnak kívánságunkban kell lenni. Az együgyűség Istenhez szándékozik; a tisztaság őtet megfogja s megkóstolja. Semmi jó cselekedet néked akadékot nem szerez, ha belől az illetlen kívánságoktúl ment lészesz. Ha egyébre nem igyekezel, és mást nem keresel, hanem csak az Istennek kedves akaratját és felebarátod hasznát: belső szabadságban örvendezhetsz. Ha a te szűved igyenes úton járna, minden teremtett állat életednek tüköre és szent tudományoknak könyve volna. Nincs oly kisded és elvetett teremtett állat, melyben az Istennek jóvolta nem tündöklenéjék*.
Ha te belsőképpen jó és tiszta volnál, bezzeg mindeneket akadék nélkül látnál és jól általértenél. A tiszta szűv általhatja az egeket és a poklot. Aki minémű belől magában, olyan ítéletet tészen külsőképpen. Ha e világon vigasság vagyon, az a tiszta szívű embernek birtokában vagyon; és ha valahol ínség és lelki szorongatás vagyon, azt legjobban érzi a gonosz lelkiisméret. Mint a vas, midőn tűzben tétetik, elveszti a rozsdát és teljességgel tüzes lészen: úgy az ember, midőn teljességgel Istenhez térül, a restségből kiöltözik és új emberré változik.
Mihent emberben meg kezd hűlni a lelki buzgóság, mindjárt irtózik akármi kis munkátúl, és örömest kap a külső vigasztaláson. De mikor tekéletesen meg kezdi magát győzni, és emberül kezd az Isten útján járni, akkor csak semminek alítja, amit annak előtte súlyosnak tart vala.