A lelki békességnek megnyerésérűl
és a jóban való nevekedésnek igyekezetirűl

Szép lelki csendességben maradhatnánk, ha magunkat nem akarnók egyebek szavaiban és cselekedetiben avatnunk, melyekre nékünk semmi gondunk nem volna. Ugyanis miképpen maradhatna csendességben, aki más dolgaiban ártja magát? Aki ugyan alkalmatosságot keres a világi foglalatosságokra? Aki igen gyengén és ritkán száll magában? Boldogok az együgyűk, mert nagy lelki békességben élnek.

Mi az oka, hogy némely szentek a tekéletes és istenes elmélkedésben ugyan elragadtattak? Mert ők, e világi kívánságoktúl teljességgel el igyekezvén fogni szűvöket, öldöklötték magokat: így teljes szűvel Istenhez ragaszkodhattak, és nagy lelki szabadsággal gondot viselhettek magokra. Mi igen sokat engedünk indulatinknak, és a veszendőkrűl igen szorgalmatoskodunk. Efelett csak egy rendbéli fogyatkozásunkat is ritka, hogy tekéletesen meggyőzzük; elvétve gerjedezünk arra is, hogy naponként a jóban nevekedjünk: innen vagyon, hogy sem hevek, sem hidegek, hanem csak igen lágy melegek vagyunk.

Ha magunknak valóban meghóltunk volna, és szűvünket akármiben nem köteleznők, úgy bezzeg az isteni dolgoknak ízit éreznők, és a mennyei elmélkedést valami részből megkóstolhatnók. De egészlen minden derék akadékunk csak az, hogy a gonosz indulatoktúl és hajlandóságoktúl szabadosok nem vagyunk; nem is igyekezünk, hogy a szent jámboroknak tekéletes nyomdokait kövessük. Ha mikor pedig valami kicsiny bántásunk esik, igen hamar elhagyjuk magunkat, és emberi vigasztalásokhoz folyamodunk.

Hogyha férfiú módra igyekeznénk a bajvívásban helytállani, bizonyára az Istennek mennyből adatott segétségét érzenők; mert ő kész segéteni a bajnokokat kik az ő kegyelmességében vetik reménységéket. Ugyanis azért ád okot a harcolásra, hogy diadalmasok lehessünk. Ha csak a külső szertartásokban helyeztetjük a szent és szerzetes életnek tekéletességét, hamar vég lészen a mi ájtatosságunkban. Azért, ugyan a gyökérben vágjuk a fejszét, hogy a romlott indulatokat kiirtván; lelki csendességgel bírhassunk.

Ha minden esztendőben csak egy vétket kigyomlálnánk is, bezzeg hamar a tekéletességre jutnánk. De inkább gyakran azt tapasztaljuk magunkban, hogy megtérésünk elein jobb és tisztább életet viseltünk, hogysem egynéhány esztendővel szerzetességünk után. A mi buzgóságunknak és jóban való gyarapodásunknak naponként kellene nevekedni; de most nagy dolognak tetszik, ha ki az első ájtatosságnak valami részét megtarthatja. Ha elsőben egy kicsinnyé megerőltetnők magunkat, azután nagy künnyen és vígan mindeneket megcselekedhetnénk.

Nehéz a szokott dolgot elhagyni, de még ennél is nehezebb az embernek maga akaratja ellen valamit cselekedni. De ha csak aprólékosokban sem győzöd meg magadat, vajon s mikor vehetsz győzödelmet a bajosb dolgokban? Jó idején eleit vedd első indulatidnak, és a gonosz szokásokból kitanulj, hogy naponként lassan-lassan nagyobb akadékod ne légyen. Vajha meggondolnád, mely nagy csendességet szerzenél magadnak, és mint megvígasztalnál egyebeket, ha magadat jól viselnéd. Elhittem, hogy szorgalmatosb volnál a jóban való nevekedésre.




Hátra Kezdőlap Előre