Az Szentírás ellen nem tanít az római eklézsia

Első vádolását az Itinerarius imígyen kezdi. Egynéhány száz dolgot mutathatunk, melyekben Krisztustúl és az apostoloktúl úgy különböznek, mint az víz az tűztűl. Előszámlálván pedig ezeket, egynéhány százszor megfejtett kábaságokat emleget.

Első, második, harmadik ellenkezésnek mondja, hogy az pápisták az szenteket segítségül híják. Mind Magyari ellen s mind az Kalaúz-ban megbizonyíttatott, hogy ebben az Szentírással nem ellenkezik az római eklézsia. De elég az Itinerarius-nak, hogy ő kimondja amit gondol, nem bajlódik azzal, hogy mondását meg is bizonyítsa. Ha jámbor vagy, mutass egy bötűt az Szentírásban, mely azt tartaná, hogy az szenteket nem szabad kérni, hogy érettünk Istennek imádkozzanak, és magam megmentlek az hazug névtűl. De sohasem mutathatsz, ha megfakadsz is, mint az Kalaúz-ban megbizonyodott. Az pedig merő hazugság, hogy mi az szenteknek misét mondunk. Mert az Kalaúz-ból megtanulhattad, hogy az áldozat csak egyedül Istent illeti.

Negyedik és ötödik ellenkezést abban veti, hogy az pápának papi fejedelemségét tanítjuk, és az egyházi emberek cancelláriusok, consiliariusok, electorok, főispánok lehetnek. Ezek micsoda mondásival ellenkeznek az Szentírásnak, fel nem jegyzi; elég hogy ipse dixit*, ő azt akarja s úgy kell lenni. Satis pro imperio.* Lásd meg az Kalaúz-ban, mely erős fundamentoma vagyon az Szentírásban az római pápa méltóságának. Az egyházi rendnek világi méltóságát az Liber Concordiae igen helyén hagyja. Angliában az kálvinisták sem futnak tőle. Anno 1605-ik egy könyvet nyomtata Londinumban Mortonus Tamás: Apologiam Catholicam*; az könyvnek ajánló levelében ilyen titulust helyheztete: Reverendissimo Dom. Dom. Richardo Bancrofte Archiepiscopo Cantuariensi, Angliae totius Primati ac Metropolitae etc.* Láddé, hogy felvészik az kálvinisták is az tisztességet, ahol kaphatják!

Az hatod, hetedik, nyolcadik és kilencedik ellenkezések előállatási csak merő hamisságok. Nem igaz, hogy az mi tanításunk szerént az Szentírásnak méltósága az eklézsiátúl vagyon. Mert az Kalaúz-ban egyníhány helyen megbizonyíttatott, hogy az Szentírásnak méltósága Istentűl vagyon, kinek szavait magában foglalja. Noha mielőnkbe az eklézsia adja az Szentírást, melynek Istentűl méltósága vagyon. Az sem igaz, hogy az pápisták tagadják, hogy az Krisztus áldozatja használna különben, hanem ha mindennap őérettek az pap az Krisztust megöli és áldozza. Soha senki az katolikusok közül meg sem gondolta, hogy az Krisztus megöletnék az papoktúl az misében. Soha senki nem mondotta, hogy az Krisztus áldozatja különben nem használ, hanem ha az pap érettünk mindennap áldozik. Mert noha az egyházi személynek áldozatja sokat használ; de csak szinte ehhez nem köteleztetett az Krisztus áldozatjának haszna, melyet az penitencia-tartás, az isteni szeretet, hit, reménység és egyéb istenes cselekedetek által magunkhoz kapcsolhatunk.

Hazugság az is, hogy Becanus avagy Mariana azt írná, hogy amely királyok és fejedelmek az római pápának nem akarnak engedni, és birodalma alatt lenni, akárkinek is szabad azokat megölni, mind fegyverrel s mind étetéssel; és aki ezt cselekeszi, olyan munkájának üdvösséges jutalmát vészi. Soha senki ezt az katolikusok közül nem írta. És mivelhogy Becanus ő maga megfelelt régen erre az káromkodásra, melyet az Itinerarius mások után irkált, az maga saját szavait halljad. Dupliciter fieri potest, ut aliquis sit tyrannus: I. ratione tituli, ut si absque ullo jure armis principatum invadat vel occupet, sicut Turca regna Orientis et alia; II. ratione administrationis, ut si qui est verus princeps, tyrannice administret principatum, onerando subditos injustis exactionibus etc. Qui est tyrannus priori modo (qualem inter Christianos hic tempore neminem scio), potest a quovis subdito interfici, si aliter ipsius jugum excuti nequeat, sicut Judit sustulit Holofernem etc.* És minekutána ezt megbizonyította volna, utána veti: Qui autem est tyrannus posteriori modo, non potest a subditis interfici, ut definitum est in Concilio Constanciensi Sess. 15.* Ezt is mind az Szentírásból s mind okosságból megmutatja. Marianarúl imígyen szól: Joannes Mariana non disputat de regibus et principibus, sed de aperto hoste et tyranno; qui rempublicam injuste invadit et occupat. Quaerit enim; an liceat tyrannum veneno occidere? Pro parte affirmativa producit quaedam argumanta, quorum unum est tale. Ferro licet interficere, ergo et veneno. Quid interest ferro an veneno perimas? Concludit ex propria sententia: Negamus hostem veneno interfici jure. Hic videmus duplicem fraudem commissam a Calvinistis: una est, quod quae Mariana de tyranno seu injusto regni invasore disputat, transferunt ad reges et principes; altera est, quod haec verba: „Quid interest ferro an veneo perimas?” ponant quasi essent authoris, cum author dicat, tyrannum veneno interfici non posse.*

Temérdek hamisság az is, hogy mi az egyházi embereket pajkosoknak és parázna ágyasuknak engednők lenni; avagy hogy Szent Pállal ellenkeznék az egyházi személyeknek nőtelen élete. Mely dologrúl, minthogy az Kalaúz-ban elégséges tanúság vagyon, nem szükség most szót szaporítanunk.

Ezeken kívül másutt az Itinerarius két dolgot emleget; melyben vallásunkat Szentírással ellenközőnek vítatja. Egyik az, hogy amit sacramentomnak hiszünk lenni, nem engedjük, hogy azzal mindnyájan éljenek. Mert az házasságtúl az papokat, az ordotúl*, avagy egyházi rendnek sacramentomátúl az hallgatókat eltiltjuk. Maga az igaz sacramentommal minden keresztyén embernek élni kell, az Krisztus parancsolatja szerént. Vevé eszébe az Itinerarius, hogy azt kezdjük kívánni tőle, hogy megmutassa: hol parancsolta Krisztus, hogy az igaz sacramentommal minden keresztyén éljen; és minthogy errűl az Szentírásban egy szót sem talála, nagy esztelenül így bizonyítja mondását. Az igaz sacramentomnak, tudniillik az keresztségnek és úrvacsorájának vétele nélkül (ha valami akadály abban nem lészen), nem üdvözülhet ember. Nem ez az major propositio,* melyet meg kell vala bizonyítani az Itinerarius-nak. Nemcsak az keresztségrűl és úrvacsorájárúl vala szó, hanem generaliter, közönségesen minden sacramentomrúl: Azért a parte ad totum* semmirekellőül argumentál az Itinerarius. Az keresztséggel és az úrvacsorájával élni kell minden keresztyénnek; ergo az több sacramentomokkal is. Nego consequentiam*. Vesd meg magad az tippanon, és bizonyítsd meg ezt az konzekvenciát. Soha szerét nem teheted, ha gondolkodásban elolvasztod is agyad velejét. Jóllehet magad is utat nyitottál, melyen elkerülhetni az te bizonyításod nyilát. Mert csak úgy ítíled az keresztséget és úrvacsoráját is szükségesnek, ha valami akadály abban nem leszen; ugyanis sola fides sufficit ad salutem,* és az hívek fiai keresztség nélkül is üdvözülnek, az kálvinista vallás szerént.

Másik dolgot, melyben az Szentírással ellenkeznek az katolikusok, így említi: Az pápisták az Tridentomi Concilium-ban azt tanítják, hogy akármint ígírje Isten az ő igéjében, hogy kegyelmes ő az penitenciatartó bűnösnek és bűnét megbocsátja, de mindazáltal ne higgyen ember annak, hanem mindenkor kételkedjék üdvössége felől; és az könyv szélire írja, hogy az Tridentomi Concilium tanítja (sessione 6. cap. 9.). Ez bezzeg prédikátorhoz illendő hazugság. Soha senki ezt az katolikusok közül nem tanította, mint az Kalaúz-ban megláthatod. Az Tridentomi Concilium pedig az Itinerarius-túl említett helyen ezen szókat írja: Sicut nemo pius de Dei misericordia, de Christi merito, deque Sacramentorum virtute et efficacia dubitare debet: sic quilibet, dum seipsum suamque propriam infirmitatem respicit, de sua gratia formidare et timere potest.* Egy kevéssé azután ismét így szól: In Dei auxilio firmissimam spem collocare et reponere omnes debent. Veruntamen qui se existimant stare, videant, ne cadant, et cum timore ac tremore salutem suam operentur.* Ezekből megtetszik, hogy hazudott az Itinerarius, mikor az Tridentomi Concilium tanításának mondotta, hogy ne higgyen ember annak, akármint ígírje Isten az penitenciatartó bűnösnek bűne bocsánatját. Soha ezt sem az Tridentomi Gyöleközet, sem senki az katolikusok közül nem tanította. Mert amint az Kalaúzban megmagyaráztatott, és az Tridentomi Gyöleközet szavából is hallók, az magunk gyarlósága és fogyatkozása, s nem az Isten ígíretinek kétes volta szerzi az emberben, hogy félelemmel és rettegéssel keresse üdvösségét. Abban is hazud az Itinerarius, hogy az Tridentomi Gyöleközet azt akarja, hogy mindenkor kételkedjünk üdvösségünk felől. Mert sőt az Concilium szavából azt hallók, hogy erős reménységünknek kell lenni, az mi Istenünk segítségében. Az Kalaúz-ban pedig ennek bővebb magyarázatja vagyon, melyet nem szükség leírnom.




Hátra Kezdőlap Előre