Mikor az hosszú zarándokságok és sok erős bajvívások után diadalmassá tötte volna, és az igírt földön letelepítette volna fogadása szerént az Úristen az Izráel fiait: visszabocsátván Jósue az Ruben, Gád és rész szerént az Manasses nemzetségét arra az földre, melyet az Jordán vizén túl magok választottanak vala örökös lakóhelyül, azt mondja az Írás, hogy egy igen nagy oltárt építének az Ruben és Gád maradéki az Jordán-parton. Ezt megértvén az Izráel fiai, gyűlést hirdetének Silóba és fegyverkezének, hogy az Isten oltára ellen más oltárt emelő atyafiakat tűzzel-vassal fogyatnák, és az föld színérűl letörölnék. De minekelőtte reájok rohannának, követőket bocsátván, érteni akarák; micsoda indulatból, mi okon és mi végre emeltek volna szentségtörő oltárt az Istennek parancsolatja ellen? Az Ruben és Gád nemzetsége erős esküvéssel megmondá rajta, hogy az oltárt nem azért építették, hogy az Isten parancsolatja ellen azon áldoznának, hanem csak emlékezetre és jelül akarták, hogy az Jordánon innen maradjon, és bizonyságul légyen az ő maradékok szeme előtt, hogy noha ők az vízen túl telepedtek és szakadtak az Izráel fiaitúl, de azért ők is azon ágbúl származtak, és azonegy igaz Istennek örökös szolgálatjára az több zsidósággal egyaránt kötelesek.
Megértvén az Izráel fiai ezt az igaz mentséget, nagy örömmel fogadák, és az Istennek hálákat adának, hogy vélekedésekben megcsalatkoztak, mivelhogy jobb és szentebb indulatból csinálták az Ruben és Gád fiai az oltárt, hogysem ők alították vala.
Bezzeg ha egy csepp keresztyén vér volna az kálvinista prédikátorokban, ha az igazság szereteti úgy szűvökbe avott volna, amint tettetik, így kellene nékik is bánniok az régi hiten való, igaz katolikusokkal. És midőn valamit olyat látnak vagy hallanak, amit ember jóra is magyarázhat, de gonoszra is fordíthat, ne lenne oly sebes porok, hogy mindjárt fellobbanna, hanem értenék meg először, mi végre? mi okon? minémű elmével és értelemmel mondanak avagy cselekesznek efféle dolgokat. És ha az magok saját vallásából megértenék, hogy az keresztyénségnek igyenes útjátúl el nem távoznak: szeretettel, örömmel, isteni hálaadással kellene fogadni az igaz mentséget. De nem így jár most az dolog; hanem ezek az tisztes prédikátorok akármit erővel reánk fognak és elhitetik bátorságos kiáltásokkal az szegény községet, hogy mi azt hisszük, valljuk, tanítjuk, amit ők reánk kennek, noha nékünk abban sem hírünk, sem tanácsunk.
Ennek világos példáját láthatod, keresztyén ember, abban az félárkus* papírosacskán nyomtatott Beszédben, melyet egy nevevesztett kálvinista prédikátor minap kibocsáta Lelki Orvosság neve alatt. Melyben noha ő maga megvallja, hogy csaknem földet-mennyet egybetévén tagadjuk, hogy mi az Istennel uralkodó szenteknek isteni tiszteletet és méltóságot tulajdonítanánk, és így az undok bálványozásban részesek volnánk: mindazáltal erővel, hatalommal el akarja velünk hitetni, hogy azt hisszük, amit nem hiszünk, és az utálatos bálványozásnak moslékában akarja keverni az Istennek győzhetetlen eklézsiáját. Hogy pedig valami színt adjon mocskos hazugságának, és elhitesse, hogy mi Boldogasszonnyal és az több szentekkel az egy élő Istennek saját tulajdon méltóságát, tisztit, cselekedetit úgy közöljük, hogy majd egyenlőkké tégyük őket az egy örök, felséges Istenhez: nem tudom micsoda Lelki Orvosság-ot német nyelvből fordított magyarrá. Ebben pedig (úgymond) az orvosságban, Bonaventurával egyetemben, az pápisták Boldogasszonyrúl azt írják, hogy ő bűnt bocsát: megelevenít: szíveket vizsgál és megújít: őáltala engeszteltetik meg az Atya etc. Maga (úgymond} ezek az teremtő Atyát, az megváltó Fiút, és az megszentelő Szentlelket illetnék.
Itt osztán, mint egy jól őrlött, pöki markát és Pázmány Pétert gyalázza, mivelhogy az Igazságra vezérlő kalaúz-ban azt hirdette, hogy az pápisták semmi olyat nem tulajdonítnak az szenteknek, ami tulajdona az Istennek. Sőt hogy udvarosnak mutassa magát és trágársággal is trágyázza* írását, az Igazságra vezérlő Kalaúz-t Pokolra vezérlő Kalaúz-nak nevezi. Ítílem, azért, hogy az kálvinista prédikátorokat pokolra taszította.
Hogy azért ennek az nevevesztett, nyálaskodó prédikátorkának körmét megkoccantsam, és az sípot béfalassam véle: az Istennek szent nevét segítségül híván, világoson megmutatom, mely álnok, szemfínyvesztő, csalárd tekéletlenségekkel szokták az prédikátorok terhelni az mi igaz vallásunkat.