Juta kezemhez egy írásocska, melyet az régi keresztyének gyűlöltetésére az Felföldön nyomtattanak és Lelki orvosság-nak neveztenek. Noha pediglen neve– (csak ne tisztessége-) vesztett, aki az Előljáró beszéd-et koholta, és helye sincs az nyomtatásnak feljegyezve, mindazáltal, akik ebet szőrin s embert beszédin meg szoktak ismérni, azt csergetik, hogy az te humanitásod vinnyéjéből* költ ez írásocska.
Nem tagadom, hogy amennyire tőlem lehetett, mentegettelek tégedet, szerető Alvinci uram, és azt feleltem erre az vádolásra, hogy egyszer néked az kása megégette szádat, és magaddal is megismértették, hogy másra termettél te, nem az tudós emberekkel való disputációra. Azért a király-kenéshez (tudod-é?) és az fejedelmek testamentomosságához nagyobb kedved vagyon, hogysem az hitnek igazgatásához és az bölcs írásokhoz. Sőt azt is mentségedre előhoztam, hogy volna most is fontodnyi szöszöd, csak érkeznél hozzá, mert még fenn vagyon igíreted amaz pápista levelekre való feleletre. Azt is emellé vetettem, hogy amennyire ismérlek, nem szinte oly értetlen aggyal bírsz, hogy az írásodat te magad beszédnek neveznéd, aminthogy előljáró beszédnek írja ez a neveveszett paraszt az ő berbetéjét.
De viszontag ezekre azt felelik az értelmes emberek, hogy szinte ugyanis ez az oka, hogy noha ezelőtt másban sem javallottad, hogy név nélkül írt, de most magad is azt cselekeded, amit egyebekben gyaláztál: mert tudod, hogy gyalázatját vallanád, ha nevedet értetlen írásid eleiben függesztenéd; azért név nélkül akartál pironkodni.
Én ez dologhoz bizonyost nem tudok mondani, noha gyanúperrel hozzászólhatnék, hanem azt bizonnyal tudom, hogy ha eltekéllett szándékkal az kálvinista prédikátorok ravasz tekéletlenségét ki akarta volna ábrázni, aki szerzette ez beszédet, nemkülönben kellett volna írnia ily rövid fabulában, hanem csak így, amint írt.
Annak okáért ez rövid feleletet két okból akarnám hozzád igazítani, szerető Alvinci uram. Először azért, hogy engemet mentül hamarébb tudósíts, ha ugyan fajod-é ez az Beszéd. És ha te csemetédnek isméred, intenélek, hogy az beszédszerzést hagynád Aesopusra, és ezután igazat szólanál, mert efféle beszédcsinálókat rút bélyeggel sütögeti Szent Pál apostol. Másodszor azért, hogy te magad légy ítélőbíró benne, mely szemtelenül cigánykodnak az kálvinista prédikátorok, mikor az régi keresztyének tudományárúl beszélnek. És intsed őket, hogy ha Istentűl nem félnek, és teljességgel elvetemedtek az csalárdságra, ámbár csak az emberektűl való szégyenletekben megrántsák néha az fékemlőt, és csínyábban beretváljanak. Azt ne ítíljék, hogy az régi hiten való, igaz pásztorok csak siketségre veszik az dolgot és hallgatásokkal hitelt adnak az eszeveszett prédikátorok trágárságinak. Mert elköltünk arrúl. Eszekben vötték az katolikusok, hogy az gyors hamisság lenyomja az rest igazságot, azért bizony utánatok nyomoznak, csak úgy gondolkodjatok róla.
Mivelhogy azért ily derék okokból kételeníttetem ez írásocskának hozzád való igazítására, tudom az régi ismeretségért kedvesen vészed ajándékomat. Légy egészségben!