A földben és a földi gyümölcsökben metszett pecsétit az isteni bölcsességnek és hatalmasságnak csak az láthatja által, aki ezeket alkotta és felékesítette. Csudáltatja a Szentírás, és csudálták minden üdőbéli bölcsek, hogy Appendit terram super nihilum; a föld, e világ közepe, fondamentom és támasztó oszlop nélkül felfüggesztetett. Mert amint Aristoteles+ írja, oktalan barom, aki nem csudálkozik, honnan légyen, hogy ha a földből egy marokkal felemelünk, alárohan; az egész föld pedig, mozdulatlan áll egy helyen, minden stömpöly* és támaszték nélkül? Ennek oka nem egyéb, hanem, hogy az Isten hatalma tartja a föld határit: Deus firmavit orbem terrae, qui non commovebitur. Fundasti terram super stabilitatem suam; non inclinabitur in saeculum saeculi.* De amint Szent Basilius+ írja, ha okát adhatnók is a nehéz földnek fondamentom nélkül való állandóságának, abból az Isten bölcsessége világosan fénylenék, mely így rendelte a világ állapatját: Non enim minor redditur stupor, cum modus, juxta quem fit aliquid eorum, quae praeter opinionem fiunt, fuerit inventus.* Ebből nevekedik Istenünkhöz való bizodalmunk. Mert ha Isten a nehéz földet vastagon tartja a világ közepin: mibennünk is a gonoszra hajlandó természetet úgy megerősítheti, hogy helytáll és Istentűl el nem szakad gyarlósága.
Hogy ne szóljunk a föld gyomrában termett ércekrűl; ama lassú és fogyhatatlan tüzekrűl, melyek a hévizeket melegítik a föld alatt: egy kis füvecske, egy termő fának állapatja megismérteti az Isten bölcsességének hatalmát. Tekintsd meg, úgymond Szent Basilius+, a búzaszárnak mennyi csomója vagyon, hogy elbírja a teli búzafejet! A zabszalmának ilyen térdecskéi nincsenek, mivel a zab könnyű, és nem kell nagy erő fenntartására. Lásd; mennyi polyvába takarta, és mely hegyes kalászok kopjáival, mint latorkertekkel*, környülfogta a búzaszemet, hogy a madarak és férgek hozzá ne férjenek! Gondold meg a nagy álló fák ágbogú gyökerének erős fondamentomit, melyek a szelek és égiháborúk ellen helyben tartják a nagy fát, melyet sok száz ember sem tarthatna egyenesen! Jusson eszedbe, mi módon zöldülnek kikeletkor a fák; mint szíják az ágak titkos és megfoghatatlan csatornákon a nedvességet; ebből mi formán nevelnek vesszőket, leveleket és gyümölcsöket!
Az oktalan állatokban ennél is nyilvábban tetszik az Isten bölcsessége és gondviselése. Mert noha okossággal nem élnek, eleit utolját dolgoknak meg nem gondolhatják, mikor valamihez kezdének: mindazáltal táplálások, szaporodó nemzések és oltalmazások rendit oly jó móddal követik, mintha bölcs okossággal bévelkednének. Mert a bölcs Isten természetekbe oltotta, mit kell mívelniek: és amint Szent Tamás írja, Isten izgatja és vezérli őket, hogy oly alkalmatoson eljárjanak dolgokban, mintha okossággal élnének. Azért ismértetni akarván Szent Jóbbal az Úristen bölcs gondviselését és erejét, mintha dicsekednék és magát mutogatná, sok szóval előszámlálja a földi és tengeri állatok tulajdonságát, erejét, gondviselését, fiok felnevelését.
Ugyanis ki nem csudálná, mi módon táplálja Isten az égi madarakat? Mikor a téli fergetegekben mindeneket bélepett a temérdek hó, és úgy elszáraztott minden füveket a sütő dér, hogy sem zöld füvet, sem magocskákat nem találni a földön; mikor az emberi okosság meg sem tudná gondolni, mint kellene csak egy madárkának ételt keresni a mezőben: Isten, aki az ő népét negyven esztendeig kenyér nélkül táplálta a pusztában, csudálatosképpen táplálja az égi madarakat. Bátorítván ezek példájával a híveket, hogy meg ne fogyatkozzanak az isteni gondviselésnek bizodalmában. Mivel a keresztyén ember, bízvást így szólhat Istenének, midőn szükségbe esik: Uram, ha az oktalan állatra ily gondot viselsz, elfeledkezel-é a te hasonlatosságodra teremtett fiaidrúl, kiket Szent Fiad vérével megváltottál és dücsőséged örökösivé tettél? Ha a kisded állatokra ily gondod vagyon, mentül nagyobb vigyázásod vagyon az emberekre?
Csudálkozik Szent Basilius+ a hangyákon, kik a következendő télre oly gondot viselnek, mintha jövendőrűl gondolkodnának: oly fáradhatatlanul munkálkodnak az élésszerzésben, hogy holdtöltekor, éjjel-nappal egyaránt takarnak. Az élésnek pedig föld alatt szép tiszta helyt szereznek, holott mint egy szúszékban*, téli profontjokat tartják. De hogy a búza ki ne csírázzék a földben, elharapdálják púpját és tetécskéjét, melyen ki szokott fakadni; és így magtalanná tészik a megherélt búzát. Hogy pedig meg ne rothadjon takarmányok nedvesség miatt, szép tiszta üdőt várnak, kihordják, verőfényre terítik, és megszáraztják búzájokat. Mindezeket meggondolván (úgymond Szent Basilius) álmélkodva azt kiálthatom Szent Dáviddal: Bezzeg csudálatosok, Uram, a te cselekedetid! Mindeneket bölcsen rendeltél felséges Isten.
Másutt ezen Szent Doktor, csudálkozik a méhek rendtartásán. Ezeknek (úgymond) mint szép rendes országnak, minden szertartások helyesen vagyon. Egy király közöttök, melynek noha fullánkja vagyon, de senkit ezzel meg nem sért: mintha intené a fejedelmeket és hatalmasokat, hogy késedelmesek légyenek a büntetésre. Sőt a méhek között is, akik nem követik királyok szelídségét, hamar megbánják: mert marások után ottan meghalnak. Ezzel is a bosszúállások kívánása megfojtatik bennünk; és a békességes egyezségre izgattatunk. Mikor kasba szállanak, először királyoknak öregb és temérdekb töltéssel erősíttetett palotát csinálnak: azután, noha geometriát nem tanultak; de szép egyformán hatszegeletű házacskákat raknak lábokkal és szájokkal; melyekhez hasonlókat sok méregetéssel kellene a bölcs matematikusoknak csinálni. Ilyenformán pedig azért csinálják cellájokat, hogy több házacska férjen a kosárba; és bóltosok is legyenek, hogy egyik a másik alatt le ne szakadjon. A munkát úgy elosztják egymás között, hogy, némelyek terhet hordanak a mezőrűl; némelyek azt lerakják a terhes méhekrűl; némelyek lépet csinálnak, símítják és fundálják a cellákat; némelyek pedig, mint zsákmányosok, italt visznek a munkásoknak, nemcsak szájokban, de szárnyokat is megnedvesítvén. Az égiháború idején megérzik és hazatakarodnak, s vesztegségben vannak. Mikor eljő az étel ideje, egyszersmind esznek; együtt nyugosznak el; együtt kelnek fel, mert estvefelé, midőn nagy döngésben vannak, egy, aki erre rendeltetett, körülröpül, két vagy három temérdek döngéssel jelt ád, és ottan mindnyájan hallgatnak, s elnyugosznak: reggel hasonlóképpen ébresztetnek a munkára. És jóllehet; az egész emberi okosság sem tudna sem viaszat, sem mézet csinálni: de ez a kis férgecske könnyen megcsinálja. Sőt az emberek a mai napig sem tudják, miből és mi módon gyűjtik a méhecskék a mézet. Aristoteles+ és Plinius+ azt írják; hogy a levegőégből, vékony harmattal együtt esik alá hajnalban az édes nedvesség, melyet a méhek béhordanak kosárokba. Egyebek azt írják; hogy a virágok nedvességét szíják, és abból érlelik a mézet. De akármint légyen, nagy bölcsessége tündöklik Istennek a kis férgecskében; melybe oly természetet oltott, hogy azt meg tudja csinálni, amit az okos ember meg sem tud érteni. Mely gondolattal, méltó, hogy lebocsássa szárnyát (mint a páva, rút lábait látván) az emberi dagályosság, és az ő tudományában s bölcsességében fel ne fuvalkodjék; egyebek felett magának valamit ne tulajdonítson, látván, hogy megelőztetik a férgecskék mesterségével.
Végezetre, álmélkodik Szent Basilius+, mely jól tudják az égi madárkák az üdők változását: télre kelve meleg országot keresnek; nyárra visszajönnek. Megisméri sok ezer juh között a bárány az anyját: és ha soha azelőtt farkast nem látott is, megijed és elfut előtte, mihent látja. A fecskék, házat akarván építeni, szájokban szalmát visznek a gerendához: de mivel szájokban kevés sárt vihetnének, szárnyok sugárát megvizesítik, azután szép vékony porba keverik, és úgy tapasztják fészkeket.
Hogy az elefántokrúl és egyéb nagy állatokrúl ne szóljunk, ki tudná meggondolni, mely nagy bölcsesség kellett ahhoz, hogy Isten egy szúnyogocskának, egy bolhácskának szemet, szájat, gyomrot, több szükséges tagokat adna, melyek a mi szemünk előtt el vannak rejtve? Ezenkívül oly szivárványt adott Isten nékik, mellyel igen hamar az ember bőrét általfúrják, vérét kiszíják. Erre nézve írja Szent Ágoston+; hogy Plus habent admirationis, quae molis minimum: Plus enim Formicularum & Apicularum opera stupemus, quam immensa corpora Balaenarum;* az apró állatokban csudálatosb sok dolog, hogysem az öregekben. Mindezekben azért, és a több állatoknak sok titkos és csudálatos erkölcsiben, erejében, gondviselésiben, melyeket az ember elő sem számlálhat, nemcsak megismérhetjük, de álmélkodva dücsőíthetjük Istenünk bölcsességét és hatalmasságát, ki csak egy szavával ily kisded állatokban ily nagy dolgokat cselekedett.