A levegőégnek nagy hasznai: bölcs teremtőnek isméretire igazítnak, és valamennyiszer lélegzetet vévén, szellőztetjük ezzel szívünk hévségét, annyiszor kellene teremtőnknek hálákat adnunk.
Első csudája a levegőégnek a szelek, melyek honnan és mint indulnak, a világ bölcsessége fel nem találja. Mert, a Salamon mondása szerént, Ignoras quae sit via Spiritus; Senki nem tudhatja a szelek útját. Hanem azt tudhatjuk, hogy Isten tárházából hozza ki a szeleket, és In voluntate ejus aspirat Notus, az ő akaratja szerént fújnak.
Második csudája a levegőégnek az esők, harmatok, havak, melyek öntözik a föld szárazságát. Ezekrűl azt mondja a Szentírás, hogy Isten tárházából kelnek, és Isten apja az esőknek. Mert ő parancsolja az esőknek és hónak, hogy meginduljanak: és oda terjednek, ahová Isten fordítja gyeplőjöket. Jeremias írja, hogy Isten emeli fel a földből a fellegeket. Amos prófétánál azt olvassuk, hogy a tenger vizét szólítja Isten, és azzal öntözi a földet.
Mikor a teli fazék forró víz párája megütközik a födőben, és apró cseppekké sűrűsödik; mikor rózsavizet vésznek, vagy égett bort csinálnak: a nedvességnek gőzölgő párája felemeltetvén a melegségtűl, megütközik, meghidegedik, megsűrűdik, és azután cseppenként alászivárkozik. Hogy az esők, ezen formán, cseppenként esnének, Isten a levegőégnek középső részét hidegen teremtette; mint megérzi, aki nyárközépben magas havasok tetejére mégyen. Mikor azért a földből és vizekből a nap melegsége gőzt és párát emel a levegőégnek hideg részéig: ott meghűvösödnek és cseppenként aláesnek. Ha napkelet tájban oly vékony párák támadnak, melyek fel nem mehetvén, az éjjeli hűvösségtűl megsűrűdnek: harmatot vagy deret szereznek, az üdők állapatja szerént.
Ezekben Istennek két csudáját látom: Elsőt, hogy noha a naphoz közelebb vagyon a levegőégnek középső, hogysem alsó része, mégis hidegebb a középső része. Másikat, hogy nem szakad egyszersmind alá az eső, hanem cseppenként esik. Mely dologrúl a Szentírás sokszor emlékezik, és magasztalja abból az Isten hatalmát és bölcsességét, hogy a vizeket és felhőket égben függeszti, és mint rostán, úgy szűri, szitálja, és cseppenként ereszti a vizet. Ezt megfontolván egy pogány bölcs azt mondotta; hogy annál nagyobb csudának nem tart semmit, minthogy a fellegekben és felhőkben függesztetnek a vizek: Quid mirabilius aquis in caelo stantibus?
Az égbéli több csudákon ki győz eleget álmélkodni? Ki érti, mint lésznek az iszonyú villámlások a víz között; a rettenetes mennydörgések? melyektűl Caligula császár úgy rettegett, hogy ágy alá bújt féltében. Augustus bujdoklott a mennydörgések előtt: Tonitrua & fulgura paulo infirmius expavescebat, ut semper & ubique pellem vituli marini circumferret pro remedio; atque ad omnem maioris tempestatis suspicionem, in abditum & concameratum locum se reciperet.* A mennykövek ereje, a hónak és jégesőnek alkotása sem egyebet hirdet, hanem az Isten hatalmát és bölcsességét.
A tengerrűl és folyóvizekrűl mit mondjunk? Tengerbe folynak minden vizek, és a tenger meg nem árad; kijjebb nem terjed, hanem azon állapatban marad: maga, ha egy folyóvíz eleibe hegyeket hánynának, nincs oly nagy ország, melyet rövid üdő alatt el nem fogna, más tengerré nem tenne. Ennek felette, noha oly iszonyú habjai és háborodott folyási vannak a tengernek, hogy szörnyűség reá nézni; sőt noha a Veres-tenger sokkal magasabb a mellette való Egyiptumnál, és el kellene természet szerént Egyiptomot fogni: de az Istennek hatalmas ereje nem magas partokkal és kősziklás hegyekkel, hanem gyenge és igyenes fövennyel, ágyában és fészkében tartja; és mint a vadlovat, zabolán hordozza, hogy kijjebb ne terjedjen, mivel a Szentírás szerént Isten markában szorította a tengert; és őelőtte nagy dorongokkal bétámasztotta az ajtót, hogy kijjebb ne jöhessen. Ezt a tengernek határban tartását sok helyen említi a Szentírás: és ezzel nemcsak az Isten erejének nagyságát ismérteti: de minket is izgat isteni félelemre: mivel a felháborodott tenger is retteg az Istentűl. Me ergo non timebitis, ait Dominus? qui posui arenam terminum mari, praeceptum sempiternum, quod non praeteribit: & commovebuntur, & non poterunt: & intumescent fluctus ejus, & non transibunt illud.*
A folyóvizek csudái ennél is nagyobbak. Mert ha valaha egy kifolyó kútnál megállottál, úgymond Szent Basilius+, eszedbe vévén ennek szünetlen folyását, nem gondolkodtál-e magadban, honnan vagyon annak eredeti? Hol tartatik annyi víz, hogy ennyi esztendeig el ne fogyjon? Mint légyen, hogy bé nem töltheti azt a helyet, ahová szünetlen folyását igazítja? Ebből az Isten erejét megértheted, akinek szava cselekeszi ezeket: és amint az angyal kiáltja, méltó félni, dücsőíteni és hálaadással tisztelni az Istent, aki alkotta a forrásokat.
A tengerben és folyóvizekben úszó állatok sokaságát, nagy voltát, erejét és hasznát, egész könyvekben sem számlálhatnók elő. Mert Plinius+ csak ételre való halaknak hetvennégy különböző nemét említi; a kemény héjúk kívül, melyek harmincan vannak. Csudára méltó, nemcsak a torpédó nevű tengeri hal, melyet ha kezedbe vészesz, megaluttya* karodat, mint magunk próbálván, láttuk: De ama kis halacska is, mely (úgymond Szent Basilius) az isteni hatalomnak bizonyos tanítója: ezt echineisnek vagy remorának nevezik, melynek oly ereje vagyon, hogy midőn a tengeri nagy hajók, kiterjesztett vitorlák szárnyain sebességgel röpülnek; és sem kötelekkel, sem láncokkal, sem vasmacskákkal, emberi erő ezeket meg nem állathatná; mihent ez a kis halacska a hajóhoz ragaszkodik, úgy megköti és megállatja, mintha erős kőszálhoz ragadott volna.