1. Hasznai a teremtett állatokrúl való elmélkedésnek

A bölcs mondása szerént a teremtett állatok egérfogó kelepcék a balgatagoknak: Factae sunt in muscipulam pedibus insipientium. De az okos embernek garádicsok és lajtorják, melyeken Istenhez járul. Azért a teremtett állatokrúl való mélyebb gondolatból három rendbéli haszon származik az emberben.

Első: Az Isten isméreti. A Hercules lába nyomdokát fövenyben látván Pitágoras, minden egyéb tagjainak öregségét feltalálá az egy lábhelyből. Apelles egy vékony vonítást tén a Protógenes elkezdett képén, melyből megisméré az okos ember, hogy Apelles volt házánál. Mi is, a világ részeinek szép, rendes állapatjából, az egek forgásának, az esztendők részeinek állhatatos és alkalmatos változásiból nyilván ismérhetjük a végetlen hatalmú és bölcsességű Istennek gondviselését.

A teremtett állatok nagy volta, Istenünk végetlenségét; ékessége, szépségét; erőssége, hatalmát; fényessége, dücsőségét; édessége, sok vigasztalásokkal bévelkedő jóvoltát adja értenünk: mivel valami a kútfőből származik, azzal bévelkedni kell a kútnak. És senki azt másnak nem adhatja, ami magában nincsen, vagy tulajdon neme szerént, vagy eminenter, felsőbb és méltóságosb állapatban. Azért mondja a bölcs; hogy akik a napot és holdat szépségekért isteneknek alították, bolondul cselekedtek: mert ezeknek szépségéből azt kellett volna tanulni: mentül szebb Isten, aki ezeket alkotta: Quanto his dominator eorum speciosior est: speciei enim generator, haec omnia constituit. Méltán írja tehát Szent Basilius+, hogy e világ nem egyéb szép írott könyvnél, mely az Isten dücsőségét és felségét hirdeti: Nam et totus hic mundus, quasi conscriptum quoddam volumen est, praedicans gloriam Dei. Ugyanezent mondá Szent Antal egy pogány bölcsnek, ki azon tudakozék tőle: Mint lakhatik a pusztában könyvek nélkül? O Philosophe, meus codex natura Creaturarum est.* Másutt ezen Basilius+ azt írja, hogy e világ olyan, mint egy iskola, melyben a teremtett állatok Isten isméretire tanítanak: Mundus revera officina est discendi et locus erudiendi ad cognitionem Dei, per visibilia manuductionem menti exhibens ad invisibilium speculationem, quemadmodum Apostolus ait. Mert, úgymond, a látható állatok szépsége és nagysága az Isten erejét és szépségét szemünk előtt hordozza: úgyhogy, noha legkisebb részét érthetjük a teremtett állatok titkainak; de azok is, amiket szemünkkel látunk, oly csudálatosok, hogy akármely éles elme sem álmélkodhatik elégségesen az Istennek ezekben tündöklő bölcsességén: Ex pulchritudine eorum quae videmus, eum, qui omnem pulchritudinem excedit, mente concipiamus; et ex magnitudine sensibilium horum, infinitum illum et omnem magnitudinem superantem, omnemque intelligentiam in multitudine potentiae suae excedentem reputemus. Etenim, etiamsi naturam eorum quae facta sunt, ignoremus: tamen id, quod senruri nostro subjacet, tantum miraculum habet, ut etiam attentissima mens, minor appareat eo, quod minimum est in mundo, ut aut pro dignitate ipsum enarrare valeat, aut Creatori debitam laudem referre. Miképpen azért a mennyei boldogságban Isten a dücsőültek tüköre, melyben a teremtett állatokat szemlélik: úgy a világon a teremtett állatokat tükörök gyanánt kell néznünk; melyek az Isten jóvoltát, hatalmát, bölcsességét ismértetik; és mint garádicsok, Isten isméretire emelnek. Mivel minden állatok azt kiáltják: Ipse fecit nos, et non ipsi nos; hogy Isten teremtette őket, és nem magoktúl lettek. Azért miképpen ama nevezetes képíró, Fídias, oly mesterséggel béírá a Minerva képébe maga ábrázatját, hogy ezt különben le nem törölhették, hanem az egész képet egyberontván: úgy az Isten minden teremtett állatban oly jelenségit hagyta bölcs hatalmának és hatalmas istenségének, hogy nem különben, hanem ez egész természet romlásával lehet ezeknek titkolása.

Második haszna a teremtett állatok isméretinek az, hogy ezek által gerjed bennünk az isteni szeretet, és hálaadásra indíttatunk. Azért mondja Szent Basilius+, hogy mikor egy füvecskét látunk, isteni szeretetre indíttatunk, ha meggondoljuk, hogy ezt Isten nem magáért; sem az angyalokért vagy oktalan állatokért, hanem: Herbam servituti hominis; a hegyek tetején zöldellő füvet emberek szolgálatjára teremtette. Mert az ember szűkölködik az oktalan állatok nélkül, hogy húsával tápláltassék, bőrével és gyapjával ruháztassék, erejével földét szántsa, terhét hordozza, gyalog járástúl megmentse. Ezek pedig az oktalan állatok fűvel tápláltatnak: a füvek nem nőnek különben, hanem ha esővel öntöztetik a föld: az esők másképpen nem lehetnek, hanem ha a tengerből és folyóvizekből pára emeltetik, a földből pedig gőzölgő füstök támadnak, és szelet indítnak, mely a felhőket elterjeszti a föld kerekségére: ezek a párák és füstök különben fel nem emelkednek, hanem a nap és csillagok erejével. Annak okáért mind az egek az ő szép forgásival, mind az esők és mezei virágok az ember szolgálatjára, hasznára és tisztességes vigasztalására teremtettek. Azt kívánja azért ez a Szent Doktor; hogy midőn egy szép virágot kezünkbe veszünk, egy árnyéktartó zöld ágat megtekintünk, Istenhez emeljük lelki szemeinket; és dücsőítsük őtet, ki ennyi szépséggel ékesítette az elhervadó virágot, hogy a mi szemünket gyönyörűségesen legeltesse; ily szép illattal megáldotta, hogy jó szagával minket vigasztaljon; ennyi különb ízű jó gyümölcsöket adott, az üdők állapotjához képest, hogy torkunknak kedveskedjék.

Egyszóval, nem úgy bánt velünk Isten, mint mi béresinkkel, kiknek temérdek és vastagító eledelt rendelünk; csemegére és nyalánkságra nem szoktatjuk őket: hanem szükségünk felett, érzékenységink gyönyörködtetésére, sok szépséget teremtett. Mivel a Szent Ambrus+ szavaként: Nescias, utrum species amplius florum, an vis odora delectat; a virágok szaga és ékessége, gyönyörűségére szolgál az embernek. Erre nézve írja Seneca+, hogy Isten miérettünk sokat teremtett: Oculos, Aures, animum mulcentia. Neque necessitatibus tantum nostris provisum est: usque in delicias amamur;* melyek nem szükségre, hanem gyönyörűségre valók. Melyből ítíletet tészen Szent Ágoston+, mennyi jót tartott Isten híveinek a boldogságban, ha ennyi áldomásit terjeszti e földön az elveszendőkre is: Quid dabit eis quos praedestinavit ad vitam, qui haec dedit etiam eis quos praedestinavit ad mortem?

Ezeket megértvén, nem illik, hogy hasonlók légyünk amaz oktalan állatokhoz: melyeknek midőn a pásztor makkot vagy galagonyát vér a fárúl, mohón zabállanak; egymást orrokkal taszigálják; de szemeket fel nem emelik, hogy megköszönjék pásztorok jótéteményét. A gyermekekhez se hasonlítsuk magunkat, kiknek ha szép aranybötűkkel írt könyvet adnak, gyönyörködnek ugyan a bötűk tettetes ékességében, de nem értik mi fekszik azok alatt, és a benne való mélységes tudományra nem igyekeznek. Hanem azon legyünk, hogy e világi szépség által, Istennek szerelmére; jótéteményiért hálaadásra induljunk: és megemlékezzünk a bölcs mondásárúl; hogy midőn Istentűl jót vészünk, hálaadást térítsünk vissza ő Szent Felségének. Ugyanis, amint Szent Ágoston+ írja, bolondság volna, ha azok a szépségek elvonnának Istentűl; melyek nem is vólnának, ha Istenben nem vólnának; Sero; te amavi, pulchritudo tam antiqua, et tam nova; sero; te amavi. In ista formosa, quae fecisti, deformis irruebam. Ea me tenebant longe; a; te: quae si in te non essent, non essent. Cu;m inhaesero tibi ex omni me, nusquam erit mihi dolor et labor, et viva erit vita mea, tota plena te: Nunc autem, quoniam quem tu imples, sublevas eum; quia tui plenus non sum, oneri mihi sun.*

Harmadik haszna a világi állatok vizsgálásának az, hogy ezek példája hivatalunkrúl és kötelességünkrűl emlékeztet; és néma nyelvekkel erkölcsünket tekéletességre izgatja és igazgatja. Ez az oka, hogy a Szentírás néha hangyákra, néha héjákra, sőt ökrökre és szamárokra mutat, hogy ezektűl tanuljuk, mint kell hivatalunkban járnunk. Azt mondja azért Szent Basilius+ és Szent Ambrus+; hogy midőn egy szép virágot megtekintünk, ne csak úgy nézzünk erre, mint a barmok; hanem eszünkbe jusson életünk gyarlósága, rövid öröme, múlandó vigassága. Mert miképpen a szép virág hamar meghervad; és noha Salamonnál frissebben öltözött, de nagy gyorsan elveszti ékességét, és elszárad: azonképpen te is, akármely erőben, szépségben és hatalomban dicsekedjél, rövid üdő alatt meghervadsz és megrothadsz: Volo, ut tibi Creatoris miraculum firmius insideat, ubicunque reperiaris: et cuicumque generi terra nascentium adstiteris, evidentem Conditoris memoriam conserves, et capias de ipso admonitionem. Cu;m igitur videris herbam fiorentem, ad meditationem venias de hundana natura: in memoriam revoces imaginem Isaiae; Omnis caro foenum et omnis gloria ejus út flos. Brevitas enim vitae et in modico tempore gaudium humanae prosperitatis, aptissimam apud Prophetam imaginem adepta est. Hodie floridus corpore, florulentum habens colorem, aetatis vigore validus et concitatus: cras idem hic, miserabilis, aut templore marcidus, aut morbo dissolutus. Ille conspicuus in divitiis, multitudo circa ipsum adulatorum; amicorum fictorum, gratiam ipsius venantium; multitudo cognationis, ejusque fictae; adde divitiis, politicam aliquam potestatem, aut ex Regibus honorem, exerctus imperium, gentis gubernationem: Ecquid postea;? Una nox, aut una febris hominem, non rapi ab hominibus posse putatum, aufert, omnem scenam circa ipsum denudans; et majestas illa, velut insomnium, redarguta evanescit.

Hasonlóképpen más helyen ezen szent doktorok arra tanítanak; hogy midőn a szőlővesszőt látjuk, eszünkbe jusson állapotunk: hogy noha minket Isten, mint szép szőlőt bégyepelt, béárkolt, megmetszett, megkarózott malasztjának és szent példájának vastagító támaszival: de viszontag azt kívánja tőlünk, hogy a szőlőtőben maradjunk, nevekedjünk, gyümölcsözzünk; és midőn homlítás által* bévermeltetünk, föld alá bújtatunk, örömmel szenvedjük: Sufficit Vitis ipsa, visui tuo diligenter aspecta, ut te de Natura admoneat. Meministi enim, quod Dominus Vitem se appellat, et nos palmites: provocans ad fertilitatem; ut ne ob inutilitatem damnati, in ignem mittamur. Humanas scilicet animas, Vineam dicit; quibus sepem circumdedit, munimentum ex praeceptis et custodiam Angelorum. Deinde, velut perticas nobis affixit, positos in Ecclesia, primu;m Apostolos, deinde Prophetas, et Doctores: et antiquorum Exemplis, mentes nostras in altum evehens, non dimisit ipsas humi prostratas, et conculcatu dignas. Vult autem nos, velut pampinis quibusdam circumvolutos, dilectionis amplexibus propinquos amplecti; quo; semper sursum versus impetum habentes, altissimis apicibus nosipsos adaequemus. Exigit insuper a; nobis, ut sustineamus, dum defodiemur: defoditur autem anima, in depositione curarum mundi, quae oneri sunt cordibus nostris. Quare, qui carnalem dilectionem deponit, et amorem erga pecunias, aut, erga miseram hanc gloriam affectum, contemtibilem ducit; velut defossus est.*

Másutt arra tanítanak, hogy mikor látjuk az oktalan állatoknak magokra való gondviselését, megemlékezzünk, hogy lelkünkre mi is szorgalmatos vigyázással gondot viseljünk. Mert nagyobb kárhozatunk lészen, ha a barmoknál oktalanbnak találtatunk magunk dolgaiban: Si percurramus, quanta sit brutis super vita ipsorum cura, citra doctrinam: aut ad salutis animarum providentiam commonebimur, aut amplius condemnabimur, cum inventi fuerimus brutis inferiores. A fiakat a gólyák példájával tanítja Szent Basilius+, mint kell tisztelni koros megért szüléjeket. Mert a gólyák, úgymond, midőn elvénhedik szüléjek; melegítik hideg tetemit tollokkal; eledelt hordanak néki; röpülésében, szárnyokkal felemelvén, segílik: Ciconiae, patrem, prae senio defluvio laborantem pennarum, circumstantes, propriis pennis confovent; et alimentum abunde; suppeditantes, etiam volandi auxilium quantum valent praebent, utrinque alas leviter allevantes. Quod sufficiebat, ut pueros, si advertere vellent, ad Parentum amorem excitarent. Omnino enim nullus adeo; insanus est, ut non pudore dignum judicet, brutissimis volucribus virtute posteriorem esse.* Végezetre, midőn sokféle virágokat látunk, melyek napkelettel kinyílnak, napnyugattal egybemennek; vagy a napra fordítván virágok kinyílt kebelét, véle együtt forognak, mintha ismérnék legeltető és alkotó mestereket, és szolgálni akarnának néki, tehetségek szerént. Mi is azon legyünk, hogy szemeinket Istenrűl el ne vegyük, hanem őtet, mint javaink kútfejét, kövessük, és hálaadó szolgálattal kedveskedjünk néki.




Hátra Kezdőlap Előre