Második dolog, melyet tartozunk hinni, noha az Írásban nyilván nincsen, a Szentírásnak igaz értelme. Mert mikor az Írásnak értelmérűl visszavonás támad, mint a lutheristák és kálvinisták közt visszavonás van ama Krisztus szavának értelmérűl: Ez az én testem, az Írás előnkbe nem adja, melyik magyarázat legyen igaz, s melyik hamis; ha figurate* avagy a bötűnek tulajdon értelmében kelljen-é venni valamely szót vagy nem? Azért, amint ezennel bőven megbizonyítom; csak a Szentírásból a Szentírás igaz magyarázatját meg nem érthetjük, noha tartozunk a Szentírást az ő igaz értelme szerént hinni, hogy olyanok ne légyünk, mint a zsidók, kik a bötűhöz ragaszkodván, az ő igaz értelmét megvetik. De errűl ezennel többet szóljunk.
Harmadik dolog ez: Tudjuk, hogy az Isten megparancsolá a Tízparancsolatban, hogy a szombat napot iljük meg. A keresztyének pedig a szombatot elhagyván, a vasárnapot illik, és zsidónak ítílik, aki a szombatot ilné. Azt kérdem azért, honnan tudják, hogy a Tízparancsolatnak egyikét szabad megvetni, noha a többinek megtartására köteleztetik? Nemde nem az anyaszentegyház szokásából és tradíciójából tudjuk-é, hogy az apostolok tanításából a szombat helyett vasárnapot kelljen megilleni?
Hasonlatosképpen, honnan tudjuk, hogy a húsvét, pünkösd, karácsony napját, és egyéb innepeket is meg kelljen illeni, melyeket eleitűl fogva megillettek a hívek?
Negyedik dolog: Az apostolok megparancsolák a keresztyéneknek, hogy a vért és fojtott állatot meg ne ennék, mely parancsolatot annyira megtartották a régiek, hogy mikor meg akartak valakit próbálni, hogy keresztyén-é vagy nem: véreseket adtak enni. Mert a keresztyének, úgymond Minutius+ (in Octavio), nemcsak emberhúst nem esznek, de még az oktalan állatok vérét sem kóstolják meg. Ezt a parancsolatot nem a zsidóknak, hanem a pogányokból lött keresztyénnek adák az apostolok, noha annak előtte ő maga az Isten szabadságot adott vala, hogy az Istennek minden teremtett állatival élhessenek a hívek. Sohult pedig nem olvassuk ezután, hogy az apostolok szabadságot adtak légyen a fojtott és véres állatok ételére. Honnan tudják tehát az atyafiak, hogy ez a parancsolat nem kötelez minket is? Nemde nem az anyaszentegyház szokásából és tradíciójából-é, mely azt adja előnkbe (noha errűl az Írás nem emlékezik), hogy ideig való és nem mindenkor az ő erejében megmaradó parancsolat volt ez az apostolok parancsolatja, és csak addig kellett ezt megtartani, míg hasznos és szükséges volt, a zsidókból és pogányokból lött keresztyének egyezségére? Mert szinte úgy cselekvének akkor az apostolok, mint a kőmíves, ki hogy egy kőfalt jobban öszvefoglalhasson a másikkal, ahol öszve kell ragasztani, nem rakja egyaránt fel, hanem némely téglát kijjebb ereszt a kőfalból, hogy ezek által öszveköttessék a két fal. Így a zsidó szokásnak némely részeit beereszték a keresztyénségbe az apostolok egy ideig, hogy így jobban öszveoltatnának és csatoltatnának.
Ötödik dolog: Hogy az úrvacsoráját nem este és vacsora után kelljen venni, amint Krisztus Urunk szerzé, hon vagyon megírva? Hon olvasod az Írásban, hogy a keresztséget nem szabad egyszernél többször hozzánk venni; mint hisszük, hogy az úrvacsorájához többször is járulhatunk? Ki írta meg azt is az Újtestamentomban, hogy nem szabad embernek egy feleségnél többet venni, mint szabad volt az Ótestamentomban? Hogy aki megházasodik, megesküdjék feleségével? Honnan tudjuk, hogy a Credo-t az apostolok szerzették?
Több számtalan hasonló dolgokat hozhatnék elő, de az írásnak rövid volta nem engedi.