Gyakran panaszolkodnak az anyaszentegyház doktori a régi tévelygők ellen, hogy sokan közülök pökték és szidalmazták a keresztyén hitet, noha miben állana az igaz tudomány, mégcsak ingyen érteni sem akarták. Az közönséges keresztyéni vallás, úgymond Tertulliánus+, tudván hogy jövevény ez földön, és az idegenek közt könnyen ellensége találkozik: csak azt kívánja, hogy azoktúl ne kárhoztassék, kik őtet nem értik. De sokan érteni nem akarják (mert ugyanis ha értenék, nem kárhoztatnák), hogy könnyebben gyalázhassák az igazságot. Nincs hamisabb dolog, mint mikor az ember azt gyűlöli, amit nem ért, ha szinte gyűlölségre méltó volna is. Mert akármi is akkor méltó gyűlölségre, mikor megismérjük méltó voltát: mely isméret nélkül nincs igaz mentsége az gyűlölségnek. Ha jól megértenék, semmiképpen nem gyűlölhetnéjek. De csak ebben restül meg az emberi elmének nyughatatlan volta; érteni sem akarják, amit egyszer mód nélkül meggyűlöltek.
Szinte ezenképpen panaszolkodhatunk mi is némely keresztyén atyafiak ellen, kik csak ingyen érteni sem akarják az régi közönséges gyüleközet vallását, melyet ha derékképpen* értenének, tudom bizonnyal, hogy önnönmagok minden gyalázatos szidalomtúl megmentenének. De hogy bátrabban és nagyobb torokkal rágalmazhassák az igazságot, ők is bédugják fülöket, mint akik Szent Istvánt+ kövezik vala. És elébb elvégzik magokban; mit akarnak hinni s mit nem: azután osztán azon mesterkednek, hogy értelmeket akaratjokhoz szabják. Szinte mintha valaki elébb sokat vásárlana, és azután akarná megítílni, ha jó-é, vagy semmirekellő, amit vásárlott. Mértékletlen, úgymond Szent Hilárius+, az eltekéllett szándéknak vakmerősége és meggyőzhetetlen az visszavonásnak kívánsága, mikor az értelem alá nem vettetik az emberi akarat, és nem avégre tanul, hogy tanuljon, hanem amit immár elvégzett, annak bizonyságit keresi: az tudományt ahhoz szabja, amit akar. De ha az okosság előtt nem járna az akarat, hanem az igazság értelméből indíttatnék az igazság szeretetire; ha nem keresnénk tudományt az mi akaratunknak, de sőt inkább az tudománytúl indíttatnék az akarat: minden visszavonás nélkül feltalálnók az igazságot; mivelhogy nem amit mi akarnánk, azt vitatnók igaznak lenni: hanem amit igaznak ítílnénk, azt akarnók.
Nyílva ez mostani hitek sokaságának egyik fő oka ez, úgymond Calvinus+, hogy: Némelyek vakmerőül akarván követni, amit tudatlanságból kezdettek, az Isten igéjében keresik oltalmát tévelygéseknek. Itt, felséges Isten, mit nem mívelnek? Mit nem változtatnak el, hogy az önnön tetszésekre nem lágyan hajtsák, hanem ugyan erővel csigázzák az Írást? Igazán mondá az poéta: Furor arma ministrat; az megdühült harag akárhonis fegyvert talál. Ez-é az igazság isméretinek útja, az Írást fel s alá forgatni, hogy az mi kívánságunknak szolgáljon, és az mi értelmünk alá vettessék? Ó, ártalmas dögletesség! És mégis csudálkozunk, honnan légyen ennyi visszavonás azok közt, kik az Evangeliomot és az mostan született Isten igíjét hirdetik?
Hogy azért te is így meg ne csalatkozzál, Keresztyén Olvasó, arra kérlek, és ha kérésem nem fog, lelked üdvösségére kényszerítlek: hogy ne szánjad lelkedért s üdvösségedért ez kevés munkát, hanem csendes elmével és isteni félelemmel, félretévén egy ideig minden vakmerőséget, megrögzött és eltekéllett vélekedést, olvasd el mindvégig ez rövid írásocskát. Értsd meg jól először mind az te vallásodat, s mind az mi tudományunkat: azután szidalmazd, amit káromlásra méltónak alítasz.
De minekelőtte olvasni kezdjed ez könyvecskét, rövideden két dologrúl akarlak inteni.
Először arrúl: hogy valamit ez könyvben előhozok az új tanító atyafiak írásiból, azt én magam az önnön saját könyvökből írom le; úgyannyira, hogy én is méltán azt mondhatom, amit Eusebius+ az régi tévelygőknek: Nem az mi gondolatinkat és beszédinket, hanem azoknak tulajdon szavát írom, kik őköztök az isteni tudományban fővezérek voltak; hogy senki azt ne ítílje, hogy magunktúl költött regét és álmot beszélünk. Titkos és elrejtett dolgokat nem írok, hanem csak amit önnönmagok nyilván tanítottak és nyomtatott könyvek által mind az egész világ előtt mondottak. Ennek fölötte, nem valami tudatlan paraszt tanító tudományát, hanem az újonnan támadt vallások közönséges értelmét és az ő fő kezdőinek derék tudományát hozom elő, és a Tertulliánus+ mondása szerént: Etsi varietate innoventur regularum facies, mihi tamen cum archetypis erit limes principalium magistrorum, non cum adfectatis ducibus passivorum discipulorum.*
Tudom, hogy sok dolgokat találsz ez könyvben, melyeket soha az lutherista vagy kálvinista tanítók prédikációiban nem hallottál. Mert ugyanis természet szerént, senki az maga rútságát nem fitogtatja, hanem elhálólja* és béfödözi. Az mérget sem ürömben*, hanem édes mézben szokták adni. De azt bizonnyal elhiggyed, hogy az új tanítók írásiban oly iszonyú tudományok vannak, hogy mikor valamely okos ember ezeket olvassa, elálmélkodván ugyan nem hiheti, hogy efféle dolgok eszekbe juthassanak még az fenevadak közt nevelt embereknek is. Annak okáért, mivelhogy az régi bölcsek ítéleti szerint Nosse haereses refutasse est; aki az tévelygéseket jól megérti, ezeknek hamisságát is mindjárt eszébe veszi: az új hitszerző fő tanítók tulajdon könyvökbűl, tisztán és igazán, előhozom derék fondamentomit az mostani vallásoknak. Senkire semmit nem fogok, hanem amit én magam az önnön írásokbúl feljegyzettem, csak azt írom. Ha valamelyik könyve kezembe nem jutott, feljegyzem, holott és minémű írásban olvastam, amit előhozok; és ha valaki különben találja, ezután is bár orcámra térjen. Mert ugyanis sok üdőtűl fogva olvasom az új tanítók írásait: avégre, hogy minden tudományoknak és rókalyukoknak végére mehessek; tudván, hogy a Szent Irenaeus+ mondásaként: Aki meg akarja téríteni az eltévelyedteket, szükség, hogy jól megértse minden mesterségeket és bizonyságokat; mert lehetetlen, hogy meggyógyítsuk a beteget, ha nyavalyáját nem tudjuk.
Azt penig senki ne ítílje, hogy ezek az új tanítók könyvei, melyekből bizonyságokat támasztok, nem tulajdon Luther+, Calvinus+, Melanchthon+ írási légyenek: hanem (mint valamely sült tudatlan gondolhatná) mi szerzettük ő nevekkel, avagy elváltoztattuk. Mert az Úristen, ki fejünk fölött áll, tudja: és ebben bizonyságim ők magok is, az új tanítók, hogy soha még csak ki sem nyomtatták ezeknek írásit a régi hiten való keresztyének; hanem, amint ők magok Lipsiában*, Wittenbergában, Jénában, Genévában* nyomtatták, mi is úgy olvassuk. Az tévelygők szokása ez, hogy más ember nevével könyveket írjanak, és elváltoztassák az hívek írásit. Így olvassuk, hogy az pelagiánusok a Sixtus Pythagoraeus pogány könyveit Szent Sixtus mártírnak tulajdoníták. Az korinthusbéli Szent Dienes is panaszolkodik, hogy az ő könyveit megszaggatták és elváltoztatták az tévelygők. Mi üdőnkben is Calvinus+ 1534-ik esztendőben az ő Institutió-it Alcuinus+, az első Károly császár mestere neve alatt nyomtatá ki, hogy nagyobb böcsületi lenne az tudatlanoknál. Conradus Schlüsselburgius, lutherista superintendens és generalis inspector előszámlál 1525-ik esztendőtűl fogva egész 1582-ik esztendőig számtalan könyveket, melyeket az kálvinisták avagy név nélkül, avagy egyebek nevével nyomtattak minden esztendőben. Az lutherista doktorok is gyakran vetik egymás szemére, hogy ők az Luther+ írásiból halála után sokat letörlöttek, sokat elhagytak, sokat elváltoztattak. Luthernek+ egy fő barátja így ír ez dologrúl: Szükség, hogy igen fényes okulárt tégyen fel, aki az Luther+ tudományát és a Smalchaldiai Articulusokat tisztán, igazán és változtatás nélkül fel akarja találni. Más atyjafia Luthernek+ így szól: Az Wittenbergában nyomtatott Luther+ tomusiból* némely könyveket elhagytak, letörlöttek és elváltoztattak, hogy meglágyítanák az ő mondásit. De ezeknél bővebben szól e dologrúl Schlüsselburgius. Philippus, úgymond, Luthernek+ csak egy könyvéből is egy egész arcusnál többet hagya el. És szántszándékkal letörlé, valamit Luther+ a zvingliánusok ellen, Filep mentségére írna, mikor azt hirdetik vala, hogy Melanchthon+ vélek egyetértene. Ez nem titok, hanem ez világ előtt nyilván vagyon; mert Amsdorffius doktor egy német könyvecskében, melyet 1549-ik esztendőben íra, reábizonyítá ezt Filepre és az ő társaira az egész anyaszentegyház előtt. És ugyanottan sok dolgokat előszámlál, melyeket kivakara az Luther+ könyveiből. Reseius is bőbeszéddel megmutatja az Illyricus, Wigandus, Gallus+, Heshusius, Amsdorffius írásiból, hogy Melanchthon+, az ő pártosival egyetemben, rútul szaggatta, toldozta-foldozta az Luther+ könyveit. Annak okáért szükség lőn, hogy minap Torgáviában* két öreg könyvben külön nyomtatnák Luthernek+ sok apró német írásit, melyeket az Wittenbergában és Jénában nyomtatott tomusokban szántszándékkal, csalárdul kihagytak vala az újítók. A centuriátorok is panaszolkodnak, hogy az galliai kálvinisták meghamisították az ő írásokat. És amint ezután megmondom: még amaz rövid Augustana Confessio*-t is: az Melanchthon+ Locos Communes*-it egyníhányszor megújították, elváltoztatták, tatarozták, aggatták, szaggatták az újító atyafiak. De efféle csalárd mesterség nem szükség az igazság oltalmára.
Másodszor: jó lelkiesmérettel tudományt tészek, hogy senkit akaratom szerént nem igyekezém írásomban szidalmazni és gyalázni. Mivelhogy nem az lutherista és kálvinista atyafiak személye ellen: hanem az ő tudományok és vallások ellen írtam valamit írtam, csak evégre, hogy az hamisságrúl levonassék az álorca, és az üdvösségnek útja megesmértessék.
Tudom, hogy az új tanító atyafiai igen nehéz néven veszik, mikor valaki igazat mond nékik: és akármely lágy dorgálást is szitok gyanánt vesznek: de ők emellett oly iszonyú szitkokat s káromlásokat szórnak fejünkre, hogy az emberi elme nagyobbakat ugyan nem is gondolhat, úgyhogy mi is méltán azt mondhatjuk nékik, amit Optatus+ a donatistáknak: Tekintsétek meg atyámfiai az ti kevély beszédeteket, az ti prédikációtokat. Nincs senki közületek, ki tanítását az mi gyalázatunkkal meg nem egyelítené. Az Isten igíjét kezditek magyarázni, de prédikációtokat az mi szidalmunkra térítitek: az Evangeliomot olvassátok, de az távul való atyafiaitok szidalmán végezitek. Az ti hallgatótok lelkibe gyűlölséget öntötök és tanítástok által haragot indítotok.
Azok közül, kik Magyarországban az régi keresztyén vallás ellen írtak, alég olvastam, ki mértékletesbnek tettetné magát Magyari Istvánnál: de hogy megértsed; mely tisztességesen szoktak nékünk szólani még azok is; kik csendesbeknek tettetik magokat, hallhadsza, mely böcsületes neveket és titulusokat* ád ő is az régi hiten való keresztyéneknek. Az pápisták, úgymond, Evangeliom ellenségi és igazságnak gyűlölői. Az pápisták foltos hitirűl a Szentírás semmi böcsületes emlékezetet nem tészen. Hittűl-szakadtak az pápisták, kik lassan teljességgel kiszabák az igaz tudományból magokat, és végre amaz nagy Antikrisztusnak kezdék magokat jelenteni: Az pápa Antikrisztus. Az pápistaság teljes istentelenséggel, szentségtöréssel, fertelmességgel, árulósággal és sok több cégéres vétkekkel. Kompolárkodnak a szentségekkel. Fejekre rakhatunk az pápához hallgató sovány és ízetlen sokaságnak hatszázféle tévelygő bálványozásokat. A pápát iszonyú lelki és testi paráznának, átkozott bálványnak, minket fejenként bálványimádó, idegen istent tisztelő embereknek nevez. Az keresztyén fejedelmekrűl azt írja, hogy gondviseletlenek. Az pap uraknak így szól: Ti kövér nyakú, vérben telhetetlen és kétségbeesett emberek. Noha nagyságosoknak hívattatnak, de csak egy halászó horgot is alég kellene reájok bízni, nemhogy lelkeket, oly tudatlanok. És azt meri mondani, hogy az papok tanácsa oka országunk romlásának. Az barátok, úgymond, csak Istent bosszantják, kiknek Istenek az ő hasok. Kész kenyérevő, hashízlaló, lélekvesztő, csalárd atyák, országárulók, fejedelemétetők. És egyszóval: az klastromokban kész kenyérevő herék, és kétlábú szamárok vannak.
Ilyen szép, böcsületes nevekkel ékesget minket fejenként egy tudatlan kolozsvári taligás. És efféle, mind édes méz az újító atyafiaknál. Ha penig mi egy nehéz szót ejtünk, mindjárt füstölög sokaknak az orrok, és azt akarják, hogy mint az Úr emberének, nékik minden szabad légyen, mi pedig csak vállat vonítsunk.
De jóllehet azokat, kik együgyűségek miatt megcsalattak, gyengén kell és keresztyéni szeretettel, in spiritu lenitatis,* tanítani és szelíden dorgálni: mindazonáltal az tévelygések tanítóit tartozunk a Szent Pál apostol parancsolatja szerént keményen megfeddeni, és a Salamon mondásaként: Néha a bolondnak is az ő bolondsága szerént kell felelni, hogy a mi csendes hallgatásunkból magának nagyot ne tulajdonítson. Ez az oka; hogy néha-néha a Szentírás igen kemény szókkal illeti az hamis tanítókat: úgyannyira, hogy őket ebeknek, néma oktalan állatoknak, csalárdsággal teljeseknek, ragadozó farkasoknak, az Krisztus kereszti ellenséginek nevezi. Az ő gonosz erkölcsöket bőbeszéddel megírja nemcsak Szent Júdás apostol, de Isaiás próféta is; nem szidalmazásnak okáért, hanem avégre, hogy megismerjék az emberek, mely ártalmas és veszedelmes légyen az hamis tanítók és az tévelygések csaplári csalárdsága. Az régi szentatyák is gyakorta igen keményen szólottak az újítóknak. Merthogy most egyebekrűl semmit ne szóljak, Szent Irenaeus+ mártír a valentiniánusokat tököknek és ugorkáknak nevezi, Marciont ördög első szülöttének, az tatiánusokat ördög prókátorinak, Pandorae perversissimos sophistas,* nem embereknek, hanem emberi ábrázat alatt barmoknak. Közönségesen pedig az tévelygőket hagymázban feküvőknek* nevezi, kik mentül inkább nevetnek és nem értik betegségeket, annál veszedelmesebb nyavalyában hevernek. Másutt azt írja, hogy ezek az Evengeliom méziben az áruló kígyónak mérgét osztogatják: és tej gyanánt árulják az krétával megfejérített vizet. Az ég ostromló óriásokhoz hasonlítja őket másutt, kik, úgymond, annyira megszelesedtek az felfuvalkodott kevélység miatt, hogy ez világ helleborusa* sem tisztíthatná meg fejeket. Másutt hasonlítja őket azokhoz, kik étetővel halásznak: mert ők is, úgymond, a szokott és kedves eledel alatt étetőt rejtenek el: és az ő sárból csinált vallásokat fényes arannyal béfödözik.
Ezt avégre hozom elő, szerelmes atyámfia, hogy ne csudálkozzál, ha néha mi is megélesítjük az penna orrát*, megmelegítjük az téntát, mikor ez mostani új tanítókrúl szólunk: és kerék szóval az hamisságot hamisságnak, az hazugságot hazugságnak nevezzük. De ha tanító nem vagy, magadra ne végy effélét. Mert az tudja, aki lát mindeneket, hogy efféle nehéz szók csak az vak tanítókat illetik, kiknek felfuvalkodott dagályokat néha meg is kell vágni, hogy kifolyjon az gennyedtség: port is kell az feneötte sebekbe vetni, hogy megemésztessék az vadhús: a rozsdát is fövennyel kell ledörgölni. Ha azért, úgymond Epifánius, néha az eretnekségek ellen való igaz haragból, némelyeket csalárd és eltévesztőknek nevezünk, megbocsássatok. Az kételenség volt oka efféle szóknak, melyekkel el akartuk az mi olvasónkat idegeníteni az hamisságtúl, és megmutattuk az tévelygések ellen való szabadságunkat. Néhult meg is kell csúfolni az hamisságot, azt írja Tertulliánus+, az önnön érdeme szerént. Mert ugyanis sok dolgokat csak nevetséggel illik meggyőzni, hogy ne láttassunk nagyra böcsülleni az hívságos dolgokat, melyek csak nevetségre méltók: Az igazsághoz is hozzáfér az nevetség, mert víg: és illik, hogy az ő ellenségivel néha játszék is, mivelhogy bizonyos az győzedelemrűl és bátorságos.
Mindazonáltal, ha ezzel meg nem elégszel, Keresztyén Olvasó; és nehezled, hogy néhult meg is sértettem az te tanítóidat, halld, mit felel erre én képemben Optátus: A szabó, ha az elszakadt ruhát régi épségére akarja vinni, szükség, hogy az ép posztót is meglyuggassa. De azért nem illik panaszolkodni a szabóra, hanem arra méltóbb nehezleni, aki elszakasztván az ép ruhát, okot ada a szabó munkájára. Jóllehet eltekéllett szándékom ez, hogy minden szitkot és átkot félrehagyván, csendességgel és isteni félelemmel erősítsem az igazságot; és (amint Szent Ágoston+ szól) azoknak hagyom, hogy keményebb szókkal és haraggal írjanak az tévelygők ellen, kik nem értik, mely nehéz, és tisztán csak Isten dolga légyen az belső szemnek megnyilatkoztatása, az igazságnak isméreti.
Engedje az mennynek, földnek Istene, az mi Urunk Jézus Krisztus szent véréért, hogy az igazságot megismervén, minden tévelygések labirintusából kifeseljél, Amen.