Mondám ezelőtt is, hogy nékünk szinte úgy vagyon dolgunk tivéletek, mint Krisztus Urunknak az zsidókkal: vagy sírunk, vagy nevetünk, veszély. Cantavimus vobis & noluistis saltare, ploravimus & non estis lamentati.* Vithakérus+ abból akarja megmutatni az mi gyülekezetünknek hamis voltát, hogy megáldatott mindenkori minden jókkal, bőséggel, békességgel, dücsőséggel: mert ez világ szerént való jószerencsés állapat, úgymond, az ördög gyöleközetinek jele, holott az Isten az ő híveinek siralmat, üldözést, zarándokságot ígírt ez világon, és azért hasonlítja az anyaszentegyházat a kősziklában lakozó galambhoz, idestova hányatott hajóhoz; az gonoszoknak pedig jószerencséjek vagyon ez világon.
Másfelől Magyari azt kiáltja, amit Ácháb Illyés prófétának: Tu es qui conturbas Israel,* hogy mi vagyunk az okai minden szerencsétlenségnek és háborúságnak. Ők zavarják fel az vizet, és az bárányra fogják.* Józsefre fogja Putifár, és Zsuzsánnára az ő gonoszságát. Nem veszik eszekbe az ostoba emberek, amit igen szépen előnkbe ád Szent Ágoston+, ilyen szókkal: Placuit divinae providentiae praeparare in posterum bona justis, quibus non fruentur injusti: & mala impiis, quibus non cruciabuntur justi. Ista vero temporalia bona & mala utrisque voluit esse communia, ut nec bona cupidius appetantur, quae mali quoque habere cernuntur, nec mala turpiter evitentur, quibus & boni plerumque afficiuntur.*
Nem veszik eszekben, hogy noha az anyaszentegyháznak kezdetirűl azt mondja Üdvözítőnk, hogy üldözésbe, budosásba kell lenni: mindazáltal azt is mondja; hogy annak utána minden jókkal megáldatik.
Ha azért szabad embernek az Isten titkos ítíletirűl valamit szólani, nyilván mi is azt mondhatjuk ez új atyafiaknak, amit Achábnak Szent Illés: Nem mi ejtjük háborúságba az népet, hanem ti, kik elhagytátok az Istent. Kit hogy jobban eszében vehessen minden ember: Legelőször azt kell megértenünk, hogy az Isten kétképpen szokta ostorozni az embereket. Mert níha atyai ostorozással sanyargatja az ő fiait, avégre, hogy a szenvedés által tisztuljanak bűnökből, megpróbáltassék állhatatosságok, és az isteni félelemben öregbödjenek*. És efféle ostorozásrúl szólván az Isten, azt mondja, hogy amely fiat szeret, azt megostorozza, úgy annyira, hogy az Szent Pál mondása szerént: Si extra disciplinam estis, adulteri, non filii estis;* omnes enim, qui pie vivere volunt, persecutionem patiuntur.*
Az Istennek pedig efféle ostorozása nemcsak nem káros, de fölötte igen hasznos, gyönyörűséges és vigasságos ostorozás; és azért intik az apostolok az híveket, hogy örüljenek, mikor az Istennek ilyen ostorát érzik magokon: Omne gaudium existimate, cum is varias tribulationes incideritis.* Communicantes passionibus Christi, gaudete.* Mert az Isten Cum tentatione facit proventum,* miképpen Jeremiás azt nyilván jelenti: Castigasti me, & eruditus sum, quasi indomitus juvenculus.*
Másféle ostorozása vagyon az Istennek, mellyel szokta az ő ellenségit ostorozni ez világon is, az emberek tanúságára, noha őket sokáig szájokra bocsátja. És efféle ostorozásrúl így szól Jeremiás: Plaga inimici percussi te, castigatione crudeli. Quid clamas super contritione tua? Insanabilis est dolor tuus, & insanabilis fractura tua, pessima plaga tua.* Másutt efféle ostorozást oly szélnek nevez, mely által nem tisztíttatik ki az búza az polyva közül, hanem elragadtatik; és megmagyarázván, mi módon: azt mondja, hogy oly nemzetséget küld reájok, mely olyan lészen, mint az kő, és akinek lovai oly gyorsak, mint az sasok. Avagy, amint más próféta mondja: Leviores pardis equi ejus, velociores lupis vespertinis, equites namque ejus de longe venient, volabunt quasi aquila festinans ad comedendum.*
Efféle kegyetlen ostorozással az Isten, jóllehet egyéb bűnökért is (mint az Sodoma veszésébűl eszünkbe vehetjük), de kiváltképpen az hitben való újításért és tévelygésért szokta megverni az embereket. Így látjuk, hogy az zsidó nép között, noha sok, több bűnök is valának, mindazonáltal efféle ostorozásoknak az bálványozást, az hamis vallást mondja az Szentírás okának, mint te sok példákkal megmutatod, Magyari István: noha ebben nem volt volna szükség fáradnod, melyet csak az nem tud, aki az Bibliát soha fel nem nyitotta. Mert nyilvánvaló dolog, amit Achior mondott Nabuchodonozornak, hogy senki addig győzelmet nem vehetett az zsidókon, míg az Istent el nem hagyták: senki az környül való nemzetek közül nem merte soha őket háborgatni, valamíg Istennek szolgáltak, amint az Szentírás mondja. És igen szépen megígéré azt az Isten Dávid által: Si dormiatis inter medios cleros, pennae columbae deargentatae & posteriora dorsi ejus in pallore auri (suboudi: eritis).*
Az syrusok, kik az zsidókkal határosok valának, az fejér galambot, mint istent, úgy imádják vala. Nem vala senkinek szabad azt megháborgatni is, mert azt hiszik vala, hogy az ő első királyné asszonyok, Semiramis+, fejér galambbá változott volna, és azért mondja az poéta: Alba Palaestino sancta columba Syro.* Az Szentírás is ezen okon az szíriai hadat galamb fegyverinek nevezi. Azt ígíri tehát az Isten az zsidóknak, hogy míg őtet tisztelik, ha az ő sors szerént jutott határokon minden gondviselés nélkül élnek is, mintha aludnának, úgy megrémíti az ő szomszédságokban lakozó népeket, hogy szinte úgy nem merik őket bántani, mint az fejér galambot. Mert az columba deargentata* annyi, mint az fejér galamb, miképpen az poéta is az fejér ludat argenreus anser*-nek nevezi: Atque hic auratis volitans argenteus anser Porticibus &c.
Az mi sanyarúságunkra térvén immár: nyílva akinek szeme vagyon, eszébe veheti, hogy az mi nemzetségünkön az Istennek bosszúálló, haragos ostora vagyon. És nemcsak úgy sanyargat minket, mint az jó fiakat, hanem mint gonosz szolgákat.
Ha ki megtekinti romlásunkat, magunktúl, külső nemzetségtűl, ellenségtűl szerzett sok ínségünket; ha ki az erdélyi iszonyú, rettenetes pusztítást, rablást, gyalázatot meghányja magában; ha ki az éhséget, döghalált, hadat, baromnak veszedelmét, és rövid szóval, megtekinti az mi veszett országunknak söprejét: nyílva azt mondhatja felőle: A planta pedis ad verticem non est in eo sanitas, vulnus et livor et plaga tumens.* És nyílva igen vakok vagyunk, ha mégis eszünkbe nem vösszük, hogy ez az Isten ostorozása plaga inimici,* haragos büntetés és nem csak fiúi ostorozás: látván, hogy az gazdag, teljes, bő, dicsőséges és nevezetes ország csaknem árnyékká lött, csaknem teljességgel elfogyott.
Hogy pedig nem mi, hanem ti légyetek nagyobb okai, az ti újonnan toldozott-foldozott, sok régen kárhoztatott eretnekségekből összvetataroztatott vallástokkal, mely (mint az viperakígyófiakról szokták mondani) megemészti azokat, akik őtet szülték és tartották, igen könnyű megmutatnunk.
Mert ez az Istennek ostora, avagy az egyéb rendbéli bűnökért vettetett mireánk, avagy az hit dolgaiban való tévelygésért, az hamis tudományért, eretnekségért. Tagadhatatlan dolog, hogy miúta ti ez világra hozátok az új tudományt, miúta az ti tudománytoknak veszedelmes és ártalmas almáját megövék az emberek, azúta felnyittaték az emberek szeme minden gonoszságra és istentelenségre. Úgyannyira, hogy azútátúl fogva még csak az tízesztendős gyermek is több latorságot és gonoszságot tud, cselekszik, hogysem azelőtt az negyvenesztendős ember. Ezt az tinnen vallástokon való vénemberekkel bizonyítom, kik még jól említik, minémű állapat volt az ti hitetek elhatalmazása előtt.
Az mi nemzetségünk azelőtt oly tekéletes, együgyű, ájtatos nemzetség volt, hogy hozzáfoghatót nagy földig* nem találtak volna. Az lopás és ragadomány, az fajtalan és feslett élet, az szitok és átok csak hírrel is alég hallatott közötte. De miúta ti támadátok, nemcsak azokat, akik titeket követnek, olyanokká tevétek, mint az zabla nélkül való vadlovakat és kegyetlen tigriseket, de még azokat is, kik tőletek különböznek (mivelhogy qui tangit picem, inquinatur ab ea*), az véletek való társalkodással, mint az baziliszkusz az ő látásával, ugyan elváltoztattátok, úgyhogy az, kit most legjámborb és tekéletesb erkölcsűnek tartunk, ezelőtt száz esztendővel igen gonosz embernek látszott volna. Ezeket ha nem hiszed, tudakozzál azoktúl, kik ezelőtt hatvan esztendőrűl emlékeznek, avagy annál többrűl is, és meglátod, hogy én igazat mondok. Oka pedig ennek nem egyéb, hanem hogy az ti vallástok, az keresztyéni szabadságnak palástja és árnyéka alatt, fölötte igen nagy szabadságot adott és kaput nyitott mindennemű gonosz s feslett életre, amint más könyvecskében az tinnen vallástokból bőségesen megbizonyítottam. Annak okáért néktek köszönhetjük, hogy ennyire eláradott ez világon mindennémű gonoszság: és ezekért való Isten ostorit is ti gyümölcsötöknek nevezhetjük. De mivelhogy te magad sem alítod*, hogy egyéb vétkekért vettetett légyen ez az ostor reánk, hanem az hitben való tévelygésért:
Mutassuk meg röviden, hogy az ti tévelygéstek, és nem az mi vallásunk (melyet te káromlóul bálványozásnak nevezsz) oka ennek az csapásnak.
Legelőször az te írásodból ezt így mutatom meg. Azt mondod, és igazán is mondod, hogy Magyarország ötszáz esztendeig erős, és az törököknek rettenetes ország volt, melyben sok jó fejedelmek voltak, úgymint Hunyadi János és Mátyás király &c., kik által Isten fel akarta emelni az mi nemzetségünket. Ez ha így vagyon, Magyari Uram: Ha az magyar nemzetséget Isten ezelőtt szerette, oltalmazta és felmagasztalta: Ha dicsőségben, bőségben, békességben tartotta mindaddig, míg az mi hitünkön és vallásunkon volt: Ha akkor kezdett romlani és pusztulni, mikor az ti új tudománytok támada: Hogy mered azt mondani, hogy az mi vallásunk oka ez romlásnak? Hogy mered azt tanítani, hogy eddig is elveszett volna az ország, ha az ti tudománytok nem tartotta volna? Csak azúta kezdtétek-é ti tartani, miúta le kezde dőlni? Nyílva ti magatok megláthatjátok, hogy erősebb gyámola* és támasza volt országunknak tielőttetek, mert akkor volt virágjában. De jól értem, mit akarsz mondani. Azt akarod jelenteni, hogy az ti hitetek szinte úgy támogatta az romlandó Magyarország bástyáit, mint az megszállott vár oldalát az ágyugolyóbisok.
Az te magad vallásából megtetszik tehát, hogy addig volt az Istennek áldása rajtunk, addig volt országunk, míg az mi hitünk virágjában volt: akkor kezdett romlani, mikor ti támadtatok, Lajos király+ idejében*. Mert amint megmutatám az könyvnek első részében, soha senki az apostolok idejétűl fogva egész ezerötszáztizenhét esztendeig azt nem vallotta, amit akkor kezde Luther+ tanítani. Ha azért addig volt boldog az ország, míg az mi vallásunkban maradt; akkor kezdett romlani, mikor errűl el kezdett térülni: nyilvánvaló dolog, hogy ez nem lehet oka az Istennek újonnan ellenünk felgerjedt haragjának: mert, amint te magad is mondod, Posita causa, ponitur effectus.* Ha azért az mi hitünk volna ennek az veszedelemnek oka, nyílva Szent István+ királytúl fogva lött volna veszedelmünk: mert azúta soha egyéb hit és vallás nem volt az mi vallásunknál Magyarországban.
Annak okáért, ha jól akarsz okoskodni, az te magad írása szerént így okoskodjál: Ubi est novus effectus, ibi debet esse nova causa; sed clades regni Ungarici est novus effectus, qui ante, totis 500 annis non fuit: ergo debet dari nova causa illius. Ergo si aliqua doctrina & religio est huius causa, cum sola Lutherana religio sit nova, non autem Catholica, sola Lutherana religio erit causa ruinae & non Catholica.* Ha így okoskodol, helyén tapogatsz.
De talán azt ítíled, hogy amíg Magyarország bódog lőn, addig nem az mi vallásunkon volt, hanem az tiéteken: Hogy Hunyadi János és Mátyás király is az Luther+ lova farkát tartotta.
Ha ezt ítíled, megérdemled tudatlanságodért, hogy az prédikálószékből záp tyúkmonyokkal* kergessenek ki. Ím rövideden Bonfiniusból+ megmutatom, minémű hitek volt az régi, bódog állapatban uralkodó magyaroknak.
Mikor azért az magyar nemzet másodszor kijöve Szkítiából, Krisztus Urunk születése után 744-ik esztendőben, az Attila+ halála után 303 esztendővel: csakhamar azután Carolus Magnus+ az magyarokra jöve, és Szent Mártonnak+ segítségével az magyarokat meggyőzé; az keresztyén hitre téríté, Fejérváratt az Boldogasszony szentegyházát építé, és abban katolikus papokat hagya. De azután ismét az pogányságba esének. Géza király lőn első az királyok közül, ki nyilván keresztyénnek mutatá magát. Ennek felesége mikor nehézkes volna, megjelenik néki Szent István+ első mártír, és megmondá, hogy egy fia lenne, kit Istvánnak nevezne, kit ő oltalma alá vészen. Így 969-ik esztendőben, Esztergomban szülé Szent István+ királyt, kit Adalbertus püspök az keresztyén hitben szépen felnevele. Szent István+ azokat, kik ellene támadtak vala az keresztyén hitért, meggyőzvén Szent Márton+ segítségéből, az Szent Márton hegyén való egyháznak adá az egész Szerémség dézsmáját: Ennek utána Rómába külde, és az római Benedek pápátul királyi nevet és koronát nyere, mert amely koronát az pápa az lengyelországi királynak készített vala, Istennek jelentéséből meghagyaték néki, hogy az magyar királynak adná; és így az római pápátúl vagyon országunknak koronája. Az esztergomi érsekséget akkor szerzé: akkor tisztelé fel azokkal az jószágokkal, melyeket te csak látván is, irigyelsz. Az pápát úgy tisztelé, hogy még csak mikor emlitenéjek is őtet, süveget vetne. Certabant, úgymond Bonfinius+, Rex & Regina pietate & in Ecclesias liberalitate, quas simulacris &c. argento pustulato, obrizoque confectis, ornabant.* Boldogasszonyt Magyarország patrónájának fogadá ezen király, sok szentegyházakat építe, és végre 1034-ik esztendőben, Boldogasszony mennybevitele napján (mely napot hogy az magvar nemzet mindenkor megillené, azelőtt erősen megparancsolta vala) meghala. Halála után is angyali énekszókat hallottak az ő koporsójánál, betegek gyógyultak és halottak is támadtak fel.
Ezután az magyar nemzetben mindenkor megmaradt ez a vallás, melyet Szent László király+ igen öregbíte, sok szentegyház és klastromépítéssel. És több dolgai között, mikor vadászna, egy angyal által megjelenté Isten néki, hogy Váradon Boldogasszonynak emlékezetire szentegyházat és várast építeni. Ezután 1095-ik esztendőben meghala, és mikor az ő testét Váraddá vinnéjek, és aluván azkik viszik vala, az szekér őmagátul, lovak nélkül, szinte Váradig méne az testtel, mely test által az Isten számtalan sok csudákat cselekvék, úgymond Bonfinius+.
Ez után való királyoknak is tekéletes vallását és mivélünk az hitben való egyezségét megírja Bonfinius+, kik az római pápához annyira hallgattak, hogy az első Lajos+ király az pápa oltalmáért és az jubileumért, szinte Rómába fáradna. Csudatételekkel is gyakran az Isten megerősítette az magyar nemzetben ezt a vallást. Mert Zsigmond király+ idejében, úgymond Bonfinius+, mikor Losonczit megverték volna az oláhok*, három esztendő múlván, az harc helyén való tetemek között mennek vala némely emberek, és az rakás csont között hallák, hogy Jézus Máriát kiáltanának; odamenvén, felhányák az csontokat, egy fejet találának, mely azt mondá, hogy Boldogasszony könyörgéséért (mivelhogy az ő hét innepének böjtét mindenkor megböjtölte vala) az Isten megtartotta őtet, hogy meggyónhatnéjek, és kéré, hogy egy papot hoznának. Eljöve az pap, meggyónék, és mindjárt meghala az kiáltó fő.
Hunyadi János, akit te emlegetsz, nyílva nem volt Luther+ katonája, hanem Boldogasszonyé. Mikor Nándorfejérvár oltalmára méne, Capistránus János barátot vivé el véle, kinek könyörgésével győzé meg az törököt. És mikor ugyanottan betegségbe esett volna, nem akará, hogy az ő házához vinné Capistránus az Urat, hanem az Boldogasszony templomába viteté magát az nagy beteg ember, és az Capistránus miséjét meghallgatván, áldozék: azt mondván, hogy ő nem méltó, hogy az Urat hozzá vinnék. Mátyás király minémű hiten való ember volt, csak abból is megtetszik, hogy mihelyt királlyá tövék, mindjárt Joannes Pannóniust+, pécsi püspököt az pápához küldé: Postifici legitimum obsequium, viresque & animum, in quavis re obtemperandi parutissimum obtulit,* úgymond Bonfinius+.
Az királyok decretomát* ha megtekinted, ugyanezent eszedbe veheted. Lásd meg, minémű büntetése volt Szent István+ és Szent László király idejében annak, ki az kántorokat meg nem böjtölte*. Az misérűl mind Kálmán király+ és mind Szent László+ mit mondjon, ugyanott megláthatod. Hogy azki gyónás nélkül meghal, azért nem kelljen imádkozni, az Szent László király+ decretomiban megtalálod. És végezetre megmondám ez könyvnek negyedik részében, minémű végzési légyenek az országnak tiellenetek.
De azt alítom, te magad sem alítod, hogy Magyarországban csak egy lutherista vagy kálvinista király lött volna is. Mert bizonyos dolog, hogy mindnyájan az mi hitünkön voltak, és ezelőtt kilencven esztendővel tinéktek Magyarország híreteket sem hallotta. És így meggondolhatod te magad, hogy akkor ti nem tartottátok az országnak boldog állapotját, melyet most megháborítottatok.
Másodszor. Az keresztyénségben, nyilvánvaló dolog, sok királyok és császárok, sok országok és birodalmok voltak boldog, hatalmas és békességes állapotban, kik közül csak egy sem volt az ti vallástokon, hanem az miénken. Soha, Magyari István, egy római császár, soha egy hispániai, galliai, magyar, lengyel, németországi király nem volt az ti tévelygésteken, és mindazáltal boldog állapotú fejedelmek voltak. Sok számtalan országok és fejedelmek példájából megmutatja Thomas Bozzius+, hogy az császárok és fejedelmek közül legboldogbak voltak mindenkor azok, kik az római eklézsiában, a mi vallásunkon voltak. Ezeknek békességek nagyobb és állhatatosb volt, hogysem egyéb fejedelmeknek. És végre, minden nemzeteknek históriájából megmutatja, hogy szerencsétlen és boldogtalanok voltak mindenkor azok a fejedelmek, mind magokban, mind maradékokban és országokban, melyek elszakadtak az mi vallásunktúl. Én nem érkezem hozzá, hogy ezeket kiírjam, mint te Peucerust, hanem olvasd meg te magad.
De rövid szóval csak azt mondom, hogy az mi eklézsiánkban teljesedett bé amaz Istennek mondása: Laetamini cum Jerusalem, & exultate in ea omnes, qui diligitis eam, gaudete cum ea, ut repleamini ab ubere consolationis ejus, & deliciis affluatis ab omnimoda gloria ejus, quia haec dicit Domines: Ecce, ego declinabo super eam quasi fiuvium pacis, & quasi torrentem inundantem gloriam gentium, quam sugetis.* Ebben teljesedik bé amaz Isten ígíreti: Afferentur ad te Reges gentium. Gens et Regnum, quod non servierit tibi, peribit. Azmely ország nem szolgál néked, úgymond, el kell annak veszni. Mert bizonyára, az Ábrahámnak adott ígíreti szerént, az Isten áldotta azokat, kik ezt az mi eklézsiánkat megáldották; megátkozta, azkik ezt elátkozták, úgyhogy eleitűl fogva az országok romlása és veszése mind ez mai napig akkor származott, mikor az régi keresztyén hittűl elszakadtak és ezen kűl újítást csináltak.
Noha azért az katolikusok birodalmában is voltak hadak és háborúságok, melyekkel Isten ostorozta az ő vétkeket, és oktatta az ő parancsolatinak megtartására: mindazáltal az keresztyéneknek iszonyú veszedelmes, és országok változtatásával való hadakozási mind azokon az nemzetségeken voltak, melyek az mi religiónktúl elszakadtak, amint ezent Bozzius+ megmutatja.
Merthogy az Arrius eretnekségén elkezdjük, mikor ez hatalmat vőn, sok keresztyén nemzeteknek veszedelme következék. Hatalmat vőn nemcsak Görögországban, Lombardiában, Pannóniában, de az gótusok között is. Az Úristen azért feltámasztá az magyarokat, kik legelőször az gótusokat (kik, úgymond Theodorétus és Sozoménus, Ulfilás által az Arrius eretnekségébe vitetének) kiűzék országokból. Pannóniában is ariánusok valának az üdőben, amint megtetszik az szerémi Arrianum Conciliom-búl; annak okáért ezen magyarok által teljességgel elrontá az Isten ezeket az népeket. Azonképpen Ariminum táját is, és az egész Lombardiát, ahol fészkek vala az ariánusoknak. De az római Leó pápa, eleibe menvén Attilának, eltéríté őtet, hogy Olaszországba beljebb ne menne. Megelégedjél (azt mondá Leó, úgymond Bonfinius+) véle, hogy megostoroztad azokat, kik az Arrius tévelygésében voltak; ha tovább mégy, el kell veszned! És ő maga Attila+, Szent Pétert és Szent Pált az pápa mellett látá, kik fenyegetik vala őtet, ha tovább menne. Ezután is Olaszországnak sok veszedelme lőn a gótusoktúl, vandalusoktúl, longobardusoktúl, efféle hit dolgaiban való újítások után.
Mikor Hispániában az priscilliánusok elhatalmazának, az vandalusok rablásába esék az ország. Mikor Afrikában az donatisták támadának, Szent Ágoston+ idejében, az vandalusok kegyetlen rabságra hozák Afrikát. Az Napkeleti Birodalmat akkor alázák igen meg az perzsák, mikor a Nicéforus írása szerént az jakobiták, georgiánusok, monophysiták és több számtalan eretnekségek uralkodnak vala ott. Végezetre, mikor Heráclius az ő birodalmának nagy részével az monotheliták tévelygésébe esék, akkor támada Mahomet. Ezután az görögországi császárok az ő birodalmokkal egyetemben visszát kezdének vonni velük, és elszakadának tőlünk, annak okáért az Isten őket lassan-lassan szüntelen ostorozá. Coprónymus idejében az török Arméniát és az egész Afrikát elvoná tőlök. Monomachus idejében Ázsiát; Andronicus Paleologus idejében Thráciába jöve az első ottomanus császár. Végre Konstantinápolyt is elvövé, és az görögök birodalma füstbe méne, mindazokkal egyetemben, kik az anyaszentegyház ellen való pártolásban követék az görögöket, tudniillik Rác-, Bolgár-, Cyprus és több országokkal.
Az mi országunk régútátul fogva hadakozik az török ellen. És jóllehet, níha igen megverettek az magyarok, úgymint 1444-ik esztendőben Várnánál, holott Uladislaus király+ elvésze: azután 1448-ik esztendőben az Rigómezején; de mindazáltal úgy eltérítette Isten az ellenségnek erejét és eszét, hogy az országba belé nem kaphatna. Miúta pedig ti támadátok, ugyan kitúr országunkból. Mert legelőször 1526-ik esztendőben (mikor immár az lutherség belépett vala országunkba, mint az 1523-ik és 1525-ik esztendőbéli artikulusokból, melyeket előhozék nemrégen, megtetszik) megverék Mohácsnál hadunkat, de még akkor is visszatéríté Isten az ellenséget, pusztán hagyatá az országot véle, noha mind Buda és mind az több házak kezébe jutottak vala. Ebből nem tanulánk, hanem megízelítvén azt az testi kívánság szerént való szabadságot, melyet ti béhozátok, beljebb gázolánk az hitnek újításába, mely miatt látjuk, mire jutánk. Az több szomszéd országok is (melyekre az Isten mirajtunk csinál utat) végre mire jussanak, ha az mi példánkból nem tanulnak, csak az Isten tudja.
Voltak azért Luther+ előtt is az keresztyének között hadak, visszavonások és ínségek, melyekkel Isten tisztította az ő szolgáit. Mindazáltal az keresztyénségben csak egy példát sem találok, hogy az Isten pogány népet vitt volna valamely keresztyén nemzetre, azáltal rontotta volna országokat, és kirekesztette volna földökből, hanem csak akkor, mikor elszakadván az római igaz vallástúl, valamely új tévelygésbe esett. Mert miképpen ez világi jókrúl szólván Krisztus Urunk, azt mondja, hogy aki keresi Istennek igazságát (azaz igaz tudományát), azt ez világi jókkal is megáldja: szinte azonképpen azt is mondja, hogy azmely ország nem hallgatja az anyaszentegyházat, elpusztul és elvész. És azért mondja Vincentius Lirinensis+ Szent Ambrussal+ egyetemben: Satis claret, eos, qui violaverunt fidem, tutos esse non posse.* Mert az eretnekség oly szúféreg, mely megészi minden erejét az hadakozó embernek, elveszi szívét és bátorságát.
Adja az mennynek földnek Ura, az ő Szent Fiának érdeméért, hogy mind te, Magyari Uram, mind pedig azok, kik veled egy hajóban eveznek, az igaz keresztyén egyezségre térhessetek: hogy egy szívvel, egy lélekkel, és mint az próféta mondja, humero uno* szolgálhassunk az mi Istenünknek. Enyhíthessük az ő mireánk felgerjedt haragját: az ő éles és megköszörült kardját rejtse el. O mucro Domini, usquequo non quiesces? Ingredere in vaginam tuam, refrigerare, & sile.*