| Mailáth! poétád éneke leng feléd, |
| Nem mint a rohanó Vág, mikor árjait |
| | A Kárpátok közt zúgva szórja, |
| | Tört jeget és köveket sodorván; |
|
| Csak mint az alkony enyhületén kalász- |
| Párnáján pihenő lyányka szelíd dala |
| | Üdvezli a várt est nyugalmát |
| | S a hegyek ormai közt mosolygó |
|
| Holdat, midőn már csend fedi a mezőt, |
| S a pásztorkalibák gőze a völgybe szállt. |
| | Mailáth! poétád napja húnyik, |
| | S nem ragadoz dala árja többé. |
|
| Tündér tükörben nyílt nekem a világ, |
| S mint egy Pygmalion szobra, ölem hevén |
| | Életre gyúlni látsza honnom, |
| | S annak ivá kebelem sugalmát. |
|
| Mellembe, mint egy Ilion éneke |
| Zengett a haza szent lángja; Olympia |
| | Istenfiakkal küzdve tűnt fel |
| | Isteni bájba merült szememnek. |
|
| Eltűnt a rémkép. Ámde ha szózatom |
| Szép lelkedre hatott, nem vala puszta hang, |
| | Nem, mely tudatlan gyermek ajkán |
| | Lelket emelt; koszorúm ne bánd meg. |
|
| S ha szépnek érzed férfias énekim, |
| Benned vagynak azok, benned a honni szív, |
| | Melyet magasztalsz, benned a hív |
| | Honszeretet daliás erénye. |
|
| Menj, énekeld hát e magas égi lényt! |
| Ezt harsogta örök Pindaros és Horác, |
| | Hajdani váteszit és erősit; |
|
| S ez nyit nekünk, ím, éliszi pályatért |
| Rákos hős mezején. Hallom a pályazajt |
| | S a pályazajban Széchenyink hős |
| | Hágdozatit, lova könnyü győztét. |
|
| Oh, énekeld őt, a diadal fiát! |
| Eurus-szülte pején mint viva, nyerve díjt; |
| | Mint áldozá fel ezreit, hogy |
| | Ész művein kecsesülne nyelvünk, |
|
| Mely újra szülje a lerogyott magyart |
| S pannon férfidiszét. Engem a Villitánc |
| | Int már; de honnom új virultán |
| | Vert dalodat porom érzi majdan. |
|
|
