| Seu calidus sanguis, seu rerum inscitia vexat |
| Indomita cervice feros, uticunque locorum |
| Vivitis, indigni fraternum rumpere foedus.* |
|
Hor. L. I. E. 3
|
| Tí, egy anyának – a hazának – magzati! |
| Szelíd Minerva tisztelői, fájdalom! |
| Tí! mint a részeg vad rácok kardra kikelvén |
| Egymást vagdalják; vagy mint mikor a nekibőszült |
| Darvak szaggatják magokat botor ostobasággal: |
| Eltépvén, s szórván magatokról, |
| Mint szilajok haragot lehelltek. |
| | Nincs soká tartó öröm életünkben; |
| Most reánk pillant, s mosolyog szemünkbe, |
| Íme! még szólok, s kezemet feléje |
| S mikor fog ismét visszatérni? |
| A bú setétes fellegi közt magát |
| Meghúzva, el nem hagyja helyét, makacs, |
| Kérlelhetetlen, büszke, gyilkos. |
| Fegyvert ez ellen fogjatok, |
| | Csendes nyúgodalom! mennyei kincs! te vagy |
| E földön boldogságunk fő tárgya! ki fellelt |
| Menj fel az égbe, s ama csudafényű testeket, a nagy |
| Természet nagy munkáit nézd rendre, s csudáljad: |
| Visszajövén magadat kibeszéllnéd, |
| Kezd örömöd búsúlni magában. |
| | De mely keserves szózat érdekel! Gonosz |
| Visszavonás, hah! rút fajzatja pokolnak! elöntvén |
| Émátnak mezeit vérrel, jön, s kürtöli bűnös |
| Győzedelmének fiait, kik önnön |
| Honnyoknak szívébe döfödni |
| Dühös! kegyetlen fajzatok! |
| Ha már vitézi véretek kiontani |
| Elszántátok; elég okotok vala rontani népét, |
| Benneteket nevető Babylonnak, |
| Tévelygő Crassus lelkéért, s Róma nevéért. |
| Térj meződre vissza képtelen csuda, |
|
