| Üdvözlek Görögök, Pélopsz csemetéje, s azoknak |
| Gyermekeik, kiket a legtisztább-féle agyagból |
| Gyúra Prométh, s a nap mennyből leorozta tüzével |
| Gyújtá fel fiatal szivöket; s kiket úgy szeretének |
| Istenek, Istennék, hogy mindenféle kegyelmet |
| Készek volnának hű fajzatokra tetézni. |
| | Óh szép zsenge aranykora a nemes emberiségnek! |
| Mely szent volt minden, s mely boldog az állapat addig, |
| Míg a szent Örökök, tova a felséges Olümpnak |
| Házaitól, kézen vezeték a gyenge szülöttet, |
| Mint atya gyermekeit, most a rét tarka virági, |
| Majd a hegy zöld fái között, most a ligetekben |
| Ott künn, majd ott benn a várbástyája tövénél. |
| Nyelv, ital és eledel, játékok s köntös ezekkel |
| Mind közösek voltak. Nem esett oly ünnepi vigság, |
| S oly népgyülekezet Hellászban, s nem vala ott benn |
| Oly várbéli tanács, s olyan dolog a mühelyekben, |
| Ahol az Istenek ott nem voltak volna. Dicsőség |
| Volt akkor mindent ő rajtok kezdeni, tőlök |
| Venni, nekik szentelni. Derék a régi görög nép, |
| S tündöklött szép fénye sokáig örökre teremve. |
| Haj! de nagyon megront az idő mindent, valamit csak |
| A nap alatt látni: Hellásznak is ez vete véget. |
| Mint a hegy tetején álló csert, míg erejében |
| Nyers kora fenntartja, a síknak földmüvelői |
| Bámulják; ha pedig derekát kitekerte tövestől |
| A forgó szélnek dühe, s a fagy megmerevíté, |
| Vagdalják éles bárddal; de ragadja örömmel |
| Mindenik a lenyesett ágat s béülteti földén, |
| Mert hiszi, hogy Zevsznek így is kedvére cselekszik: |
| Úgy a Hellenek is bámúlás tárgya valának |
| Minden népek előtt, mígnem megcsökkene végre |
| Lelki merészségök, mikor a békétlen Aresznek, |
| Róma nagy őrének s atyjának fegyvere által |
| Széjjel szórattak s idegen földekbe kerültek. |
| Most pedig egy részint tova a szép ősi hazától, |
| Részint egy vad nemzet alá letiporva, tulajdon |
| Honjokban, Hellász szent földén szolgai jármot |
| Szenvednek haza, szív s fény nélkül. Mikre jutottál |
| Óh Görögök bájos csemetéjök, s melyik az Isten, |
| Aki haragjában megronthata ennyire téged! |
| Óh nyomorult Görögök, valaha félisten atyáknak |
| Ellágyult fiaik! mi dicső s mely isteni példák |
| Vagynak előttetek atyjaitoknak nyomdokaikban. |
| Törjetek, elvetemedtek! azoknak utánok az ősi |
| Díszt szaporítani: mert nem elég nemes atyja nevével |
| Büszkélkednie senkinek, aki az ősi derékség |
| Tiszteletét örökül meg nem nyeri. Erre pediglen |
| Szerencsét óhajt mindenki tinektek előre; |
| S atyjaitok nevökért, valamit csak kérni akartok, |
| Engedik Istenitek. Kezdjétek bátran az útat, |
| Melyre Georgiadesz vezetett, az ezüstidő útját! |
|
