| | Leányka, dalt! de ne mint eddig dallál. |
| Becsületet azzal sokat nem vallál. |
| Gajdolj ha kell, de úgy, hogy mindenek, |
| Tudósok és tudóskák értsenek. |
| Nem élünk Athenásban, nem Romában, |
| Mit dúdolsz hát görög s deák schemában? |
| Az a külszín, hidd el, csak flosculus; |
| Parturiunt, s lesz ridiculus mus*. |
|
| | Szólj igazat; te is vágysz tetszeni; |
| Költőink közt szeretnél fényleni. |
| Akard s megvan. Légy újra az, ami voltál, |
| Szólj aszerint, miként régebben szóltál. |
| Új szót ne gyárts, az ókat ne keresd, |
| A franciát, a dájcsot ne kövesd, |
| Beszédednek adj bájt, adj könnyüséget, |
| Adj rendidnek hasonló hangu véget. |
| Kap a manó, nem más, a verseken, |
| Ha nehezek, s rím nem cseng végeken. |
|
| | De te pirulsz megfutni a könnyű pályát, |
| Hol X szedett koszorújába – zsályát. |
| Jó; verd tehát bilincsekre magad. |
| S a verselés dühe ha megragad, |
| Zsongásidban vedd Rádayt vezérnek, |
| Mérd amit az olasz, franc, német mérnek. |
| Cserélj nehéz és könnyű tagokat, |
| A rímekben nő s hím hangzásokat. |
| Így lesz neved, Músácskám, a Parnasszon – |
| Örülj neki – Tekintetes tudós kisasszony. |
|
|
