| Kékellő violák illatozási közt |
| Szűle egy gyönge leány engemet, ott, hol a |
|
| S lágy keblébe fogott, s kisdede homlokát |
| Elhintette tüzes csókjaival, s Te, mond – |
| | Serdülj, s amiket itt látsz, |
| | Zengd majd lantom idegjein. |
|
| Így szólván elhagyott. Hirtelen egy galamb |
| Lebbent nyögve felém, s elfödöze a tavasz |
| | S mézzel tömte meg ajkamat. |
|
| Nőttem, s amit az ér szélein, ott, hol az |
| Aggott tölgyek alatt, görbe futást veszen, |
|
| Engedtek kegyesen szent jelenéseim, |
| Már-már zengi dalom; honnomat egykor és |
| | Még csak gyönge szerelmeket, |
|
| És a lányka szemét, aki remegve fut |
| Lobbant lángom elől kertje homályiba, |
| | S ott, a csintalan! önkényt |
| | Hull keblembe, de fut megint. |
|
|
