|
| | Elázott szemmel s szánakozva nézem én |
| Az esztelenség vakmerő bolondjait, |
| Akik, magoknak tetszvén, a megtévedés |
| Egyik széléről a másikra térnek el; |
| S kevélyen néznek vissza már az elhagyott |
| Ösvényre, melyen a vakhit vasláncokon |
| Kötözve tartja vért könyvező foglyait. |
|
| | Felfúvalkodva s lármázó kiáltozás |
| Között haladnak vert ösvényeken elébb; |
| S kérkednek a bolondság csengetyűivel. |
| Nézd – ekként szólnak –, a mi útunk tiszta út, |
| Lépésidet nem fogja dudva gátlani. |
| Nincs itt tekervény; ezt zsinór jegyzette el, |
| S minden lépésünk távolyabb és távolyabb |
| Von el bennünket a megvakított sereg |
| Könnyhullatással áztatott oltáritól. |
| Őket setétség fogta el, s vastag homály, |
| S vakon s tipogva vonják rest lépéseket, |
| Amerre papjok a setétbe tévedez, |
| Amit parancsol, amit kíván, azt hiszik. |
| Barmokká lesznek, s rettegvén a büntetés |
| Előtt, édesség nélkül töltik élteket. |
|
| | Ők így: de minket a Világosság vezérl, |
| Előttünk mindég nyitva áll szent temploma, |
| Hol színről színre látjuk elzárt titkait. |
| Nevetjük a csábúlást, mellyel a ravasz |
| Papok sötétebb századinkban orrokon |
| Hurcolták a vak népet, mellyel ők |
| Világosb századinkban kincset gyűjtenek. |
| Magunktól függünk, s jobbunk mellett a szabad |
| Élet, balunknál a vígasság múlatoz; |
| Nem ijeszt minket a menny fellobbantott tüze, |
| Nem ijeszt földet renditő dördűleti: |
| Ha csap, könnyebben s kínok nélkűl dűlök el |
| A semmiségbe: hogy ha nem csap, hasztalan |
| S gyermekhez illő vólt a gyáva rettegés. |
| Kedvemre élek s vígan töltöm éltemet, |
| Nincs semmi tisztem; vagy ha van, úgy kedvem az! |
| Hazám, barátom, istenem magam vagyok… |
|
|
