| Mások azért búsok s nyomorultak, |
| | Hogy magános életre szorultak; |
| Természeti törvény szerént mégyen, |
| | Hogy az ember társalkodó légyen, |
| Mások azon sírnak és könyveznek, |
| | Hogy velek a társok nem egyeznek; |
| | Ha a víg, mord s vénekkel, |
| S ez nyavaját ezen okok szűlik, |
| | Hogy némelyek nagyobbra becsűlik |
| Másnak az fáj, és azt nehezteli, |
| | Hogy a társaság gonddal terheli, |
| | Lót, fut, s barom módjára |
| Ha a Társaság oly grádusába |
| | Ugrik csak születve vagy vaktába; |
| | Restell az árnyékért. – – |
| Oh! hány ezer boldogabb van nálom? |
| | Ha társaimat rendre vizsgálom; |
| A társalkodásban kevés részem, |
| | S csak alig van akkor mikor érzem |
| Csak azokat értem, kiknek szívek, |
| | Egyenetlen sorsban is oly hívek, |
| Akikkel ellenben míg aggódom, |
| | Néha társalkodni volna módom: |
| | Vagy ha nem, nem léphetek |
| Ki fösvény, ki mord, ki kevély lélek, |
| | Ki nem oly híven él mint én élek: |
| | Hiteget, csal, színt mutat, |
| Hogy pedig én azon törekedjem, |
| | Hogy vagy az ebekkel veszekedjem; |
| | Vagy hogy megismerhessem, |
| | Hogy mikor kacsint a szem, |
| Így, vagy igaz jó társ alig lészek, |
| | Vagy indulatimból csúfot tészek, |
| | S gyanút szerzek magamnak, |
| Viszketeges elmém tudósokkal, |
| | Nemes vérem nálam nagyobbakkal, |
| De a társok együtt nem egyeznek, |
| | S ha egyikért jobban megjegyeznek, |
| Pedig úgy is elég nehéz nékem |
| | Úgy ülni hogy magam tartsam székem, |
| Ne tegyem-e hát magam marhával |
| | Öszve, s ne epesszem nagy munkával? |
| Szerencsémet elmém elhaladta, |
| | Földet kapál hát Timon – alatta |
| Sok izzadozás közt pihegtembe |
| | Sohajtva nehánykor jut eszembe |
| De – hiszen vagyon terhe mindennek; |
| | S hát az én panaszim mire mennek? |
|
