| | Hová lett dicsősséged – dicső Buda vára? |
| Mért ősi fényességed nem hat onokára? |
| Kiholtak örökösid a Mátyás házábul, |
| S így származtak gyilkosid ama mostohábul. |
|
| | Kívül-belől érdemed nagy volt hajdanában, |
| Míg volt törzsökös nemed maga divatjában; |
| De miolta fészkedbe a sas beleköltött, |
| Kígyó szállt kebeledbe s méreggel eltöltött. |
|
| | Szemem milyennek leli most is palotádat? |
| Sír szívem, ha képzeli hajdani pompádat? |
| Mikor olyan magyarok s úgy tudtak szeretni, |
| Kiket én csak akarok s nem tudok követni. |
|
| | Mentésen, kalpagosan jöttek udvarolni |
| Annak, ki magyarosan tudott parancsolni; |
| De nemrég Bécs németül írt csak egy-két rendet, |
| S édes magyarom! ettül eltiltotta kendet. |
|
| | Restelt tornyot csinálni magasabb hegyekre, |
| Ahonnan kukucskálni kelljen az egekre, |
| Kettős fényes tornyunkat páratlanná tette, |
| Tanítni sógorunkat honyunkba vezette. |
|
| | Derülj, kies hajnalunk, ragyogj a szép égen, |
| Adj győzedelmet minden házi ellenségen; |
| Hozd fel ismét hajdani szabadságunk fényét, |
| Töltsd be hamar szívünknek régen várt reményét. |
|
|
