|
a csikóbőrös kulacshoz
| | Drága kincsem, galambocskám, |
| Száz leányért nem cseréllek. |
|
| Csókra termett kerek szádat |
| Ha a számhoz szoríthatom, |
| Zsuzsiét nem csókolgatom. |
|
| | Óh, hogy kótog a kebeled, |
| Melyben szívemet viseled! |
| Óh, milyen szép az ajakad |
| S arany láncra méltó nyakad! |
|
| Halhéj nélkűl is szépen áll; |
| Nem úgy ám, mint a Mancié, |
| Vagy a majd megmondám kié. |
|
| | Szép a hajad szép szála is, |
| Ha kis csikó hordozta is, |
| Nem akasztott ember haja, |
| Mint a Trézi rőt vuklija. |
|
| Bús szívemnek, szegénykének. |
|
| Egy szódra lelkem megéled; |
|
| | Mikor hideg szelek vagynak, |
| Elveszed mérgét a fagynak; |
| És mikor a hév nyár lankaszt, |
| Nékem te megfrissíted azt. |
|
| | Óh, ha téged nem láthatlak, |
| Be óhajtlak, be siratlak! |
| Szememből örömkönny fakad. |
|
| És valahányszor felkelek, |
|
| | Együtt be sokszor feküdtünk, |
| Bár soha meg nem esküdtünk! |
| Az éjjel is, csak megintsem, |
| Együtt hálunk úgye, kincsem? |
|
| | Óh, ha szívünk szerelmének |
| S ott űlnének hosszú sorral |
|
| Téged cserélhetnélek fel, |
| Szűlnél, apró kulacsokat. |
|
| | Zsanám meg kulaccsá válna, |
| Borral mindég színig állna. |
|
| Elvisz a Szent Mihály lova, |
| Szerelmed megemészt végre, |
| És te maradsz özvegységre. |
|
| | Keserves sors! adjatok bort! |
| Jobb, megy a magunk torkába. |
|
| Kit szántam szemborítóra: |
| De vakságtól ki már nem fél, |
|
| | Kincsem, violám, rubintom! |
| Érted adom ezt, is tubám! |
| Csak szádhoz érhessen a szám. |
|
| | Óh, csókollak, óh, ölellek! |
| Míg moccanok, míg lehellek: |
| Tested tegyék hólttestemhez |
| És ezt az írást fejemhez: |
|
| | „Útas, köszönj rám egy pint bort: |
| Itt látsz nyúgodni egy jámbort, |
|
|
