| Szebb idők, szebb estvék még szebb királynéja, |
| Nemesebb érzésű lelkek barátnéja, |
| Szép hold! andalgásom, enyelegvén veled, |
| Engedd el, ha bennem most irigyed leled. |
| Annál inkább, mivel találhatsz még sokra, |
| Szemeid magoknak kivánó társokra: |
| Kik ha határtalan látásodat birnák, |
| Távollétők terhét könnyebben hordoznák. |
|
| Igen nagy csillagzat! te, felettünk úszva |
| Tekinteteinket magad után húzva, |
| Nézed: világodat ki miként használja, |
| Ki a vanért búsul, ki hogy nincs sajnálja. |
| Ki többekkel vigad; ki lehajtott fővel |
| Perel a multakkal, harcol jövendővel; |
| Ki sokat veszítve azt hiszi ismétlen, |
| Hogy más minden boldog, csak ő szerencsétlen. |
|
| Ki a sétálókat csak szegletből nézi, |
| Mások víg lármája kedvét nem igézi: |
| Gondolja, nevessen, fecsegjen csak a száj, |
| Attól nem felejti egyik is, hogy – hol fáj. |
| Kicsendesült háza ablakára dőlve |
| Bánja, sok jó célja mert hever elölve; |
| Más pedig kénytelen magát megtagadni, |
| S bár szíve nincsen honn, másokkal mulatni. |
|
| Kit egy megszólamlott muzsika elnémít; |
| Kit a legszelidebb ének is elrémít; |
| Mert futja mind aztat, valami érzésit |
| Bájolja: kerüli tört szíve vérzésit. |
| Ki maga ragadja elő muzsikáját, |
| S azon veri, fujja ki szíve fájdalmát. |
| Ki könyes szemeit egy zöld sírra vetve |
| Zokogja, mindene hogy ott van temetve. |
|
| Ki a társaságnak erővel s fösvényen |
| Áldozott: magáé most egy kert ösvényen; |
| Ki felvasalt fővel, merevített nyakkal |
| Birkózik a már megszokott erőszakkal; |
| Ki ismét holnapra élesíti nyelvét |
| Hogy nálánál jobbnak rágja jó hírnevét; |
| Ki azt fontolgatván, hogy mi a boldogság: |
| Megállítja, hogy az egészség s szabadság. |
|
| Kit éltet, kit pedig gyötör a szerelem; |
| Ki esküszik: élni, hogy csupa gyötrelem; |
| Ki, de vajjon hány van? hogy gyönyörködését |
| Mutatja be neked, s megelégedését: |
| De titokban sohajt, s kiért nem mondhatja; |
| Fájdalmát egyedül önmagának tartja. |
| Érzi, hogy változni egy szerencsés játék, |
| És állhatatos szív mily kínos ajándék. |
|
| Ki pedig egy komor s hült keblű párjával, |
| Ezüst képed elől fordított orcával, |
| Szobájának olyan ülését keresi, |
| Honnan haladásod bús szívvel nézheti: |
| Ekként kerüli ki szemed, mindazáltal |
| Látsz te előfüggőn s az üvegen által; |
| S így is oda hozod, hogy vándor képzete, |
| Mindent előhordva, kerengjen mellette. |
|
| De ki számlálhatná azokat mind elé, |
| Akiket s amiket láthatsz mindenfelé? |
| Hogy hányképpen óhajt kiki boldogságot: |
| A szabad rabságot, a rab szabadságot. |
| Újabb kivánságink a régit elnyelik… |
| Jó éjszakát szép hold! az éj majd eltelik. |
| S bár társaságodtól nem örömest válom: |
| Szükség, hogy újítson engem is az álom. |
|
|
