| Szívek titkainak nyilvánlátója, nagy ISTEN! |
| | Szent Fiadért szerető Mennyei boldog Atyám! |
| Imhol az én szívem kinyilatkozik és kibuzogván |
| | Bús panaszit, tőled vár segedelmet alá. |
| Vár segedelmet alá: jövel! óh jövel! egy nyomorúlthoz |
| | És tedd bátorrá mennyei széked előtt. |
| Hol leborúl arccal s szent színed előtt könyörögvén |
| | Mint elalélt bűnös földig alázza magát. |
| Mert ugyanis nyomorúlt szívem hova fusson előtted? |
| | Hol vagyon oly barlang mely menedéke legyen? |
| Nincs szemeidnek előtte titok, nincs semmi setétség |
| | Hol különösképpen meg ne találna kezed. |
| Tágas az Ég? ott vagy: mély a sír? nemde jelen vagy |
| | Ott is? az Ég és föld rettegi jobb karodat. |
| Bár a hajnal aranyszárnyát venném s az utolsó |
| | Tengerekig tudnék futni hatalmad előtt; |
| Még oda is mi vezetne? hanemha hatalma karodnak |
| | Melly engem tenyerén tartna s ölelne körűl? |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
