| Nem lebegett a csendes egen bús felleg, eloszlott |
| | A köd is a földön, s tiszta időre derűlt. |
| Gyengén lengedezett a friss napenyészeti szellő, |
| | Enyhítvén napnak hűs lebegése hevét. |
| Én is egészségem kedvéért néma szobámból |
| | Messze kiindúlván friss levegőre menék. |
| A sebesebb járás lankasztott gyenge erőmben, |
| | A térséget azért nézni megállapodék. |
| Ott folyt a megapadt Körös is, vize habja se zúgott |
| | Mélyebb árkában olly rohanással erőt: |
| Mint mikor a magasabb havasokról zápor-esővel |
| | Feldagad éktelenül, s gátokat árja szakaszt. |
| Amint ott azután a zöldes partra ledűlék, |
| | És magamat szabadabb gondolatimnak adám: |
| Szenderedő szemeim mélyebb álomba merűltek, |
| | És a megfáradt test kipihente magát. |
| A sebes ész, ki serény munkáját nyugtalan űzi, |
| | És most futkos alatt, most az egekbe repes. |
| Akire sem lankadt munkák, sem az éjszaka nem zár |
| | Álmot, s untalanúl szárnyain ébren evez. |
| Ó széllyel kapdozva tehát ott szülte szerencsés |
| | Álmomat, ott ez öröm képzeteknek eredt. |
| Bessenyeit láttam, de nem ám a régi pogányság |
| | Álmodozásának furcsa meséji között, |
| Hol valamelly zöld bérceknek tetejekbe felépűlt |
| | Kar csak hívságot költ s enyelegve mulat, |
| S tántorodott seregek képzelt italokra hevűlvén |
| | A feslett szerelem mocskait írni merik. |
| Más szentebb hegyeken mély völgybe ereszkedik ébredt |
| | Lelke, s magánosság bús kebelébe borúl: |
| Ott, amelly részről aranyos súgárit az égnek |
| | Tisztán alkanyodó napja Pozsonra süti; |
| Ó erdős bércek, bércek közt ritka mezőkre |
| | Közbe szakadt szép völgy öblei, ritka helyek; |
| Ahol mesterség kitanúlt keze még soha nem járt, |
| | És a természet csak maga írta magát: |
| Bessenyeink boldog versének tárgyai, mellyben, |
| | Szinte jelen láthatd, úgy veti színek alá. |
| A szent irtózás mire gerjesztette fel itten |
| | Mély szív érzését és sebes elme tüzét? |
| Istenem! ó! úgy mond, s keseredve fohászkodik, égbe |
| | Felvetvén szemeit, s kéz felemelve kiált: |
| Ó! meddig haboz én lelkem? mire térjek? azonban |
| | A sok megszakadott vélekedésre tekint. |
| Emberi büszke nemünk ki igen vagdalkozik érted, |
| | Tollal, fegyverrel harc mezejére kiszáll. |
| Úgy vítat kiki, hogy szentebb törvényedet érti, |
| | És oltárt igazabb tiszteletednek emel. |
| Ó! azon egyház, mellyet erős kőszálra egyetlen |
| | Szent fiad épített, nem szakad annyi felé. |
| Egységét és egy tudományát egy feje tartja: |
| | Egy test, egy lélek, vet csak egy Úrba reményt, |
| Hogy soha meg nem fogy, jelesebb jele, mellyet erősen |
| | Róla hiszünk s várunk szent fogadásod után. |
| Nemde te szent lelked szólít hajdan Dániel által? |
| | Ég, föld ígédet tiszteli, s minden erő: |
| Jő az idő, támaszt majd oly országot az égnek |
| | Mindeneket tehető Istene s földnek Ura, |
| Melly el nem bomol, és amelly soha meg se hanyatlik, |
| | S nem fog más rabló népnek adatni soha; |
| Ront s megemészt sőt minden egyéb országokat annak |
| | Méltósága, s örök tér birodalma leszen. |
| Vallja közönségességet, s azt messze világnak |
| | Minden nemzetinél hírdeti minden idő. |
| Tiszta tanítását igazán, és félbe szakadtlan |
| | Renddel, apostoliság hív követőji hiszik. |
| Boldog tagjaival szentségét szent fia közli, |
| | És az igaz szentség eszközit osztja velek. |
| Nem lehet ott csalatás örök ígéretnek utánna, |
| | Mert az igazságnak lelke közötte lakik. |
| Nem bonthat, ronthat pokol írígy ajtaja rajta, |
| | S mennyország kapuit nyitni hatalma vagyon. |
| A’vagy-e, hét hegyen elszéllyedt nagy Róma, világnak |
| | Asszonya, s illy jeleket, mondd, te viselsz-e tehát? |
| Ó! esmértesd meg velem, ó örök Istenem! amit |
| | Tudni a természet s emberi elme csekély. |
| A te ajándékod s te örök fényed tüze, látom, |
| | A hit, téged ezért kérlek, imádlak ezért. |
| Véremben az öröm buzgóbb indúlati forrtak |
| | Illy képzések után álmon is egybe repűlt. |
| Istenem! azt mondám, mind erre malasztodat adjad, |
| | Hogy már habjaiból ő kievezze magát. |
| Amire émetten zokogást szép verse fakasztott, |
| | S bennem az ébredtebb ész gyakorolni szokott: |
| Álmom is ollyanakat szül ugyancsak ohajtva magának, |
| | S vallyon igaz hírét halljuk-e már ezután? |
| Felkelek a partról, s megyek a várasba sietve, |
| | Ismét hogy magamat néma szobámba vegyem. |
| S ott repesett szárnyakra kapott örvendetes újság, |
| | Szóllott álmomnak tellyesedése felől. |
| Bessenyeink egyenesb ösvényre tekélte el űgyét, |
| | S nem fog kétségben lelke habozni tovább. |
| Kéz felemelve tehát Istent áldottam azonnal, |
| | És írom versben most öröm énekemet. |
|
