|
Ezerhétszázhetven után harmadik esztendőben
karácsony havának elein Átila királynak kocsissa,
éjfélkor megjelenvén, arra kényszeríti a poétát,
hogy feddő verseket írjon.
| Hol vagyok? álmodozom? vaj nem; lám csattag az ostor. |
| Jaj! kicsodát látok? – kérlek szikrákot eresztő |
| Nagy szemeidre! ne bánts illy alkalmatlan időben! |
| Csak minap új süveget, gallért, köntöst is adának; |
| Amellyért hogy ezernél több jóféle csikónak |
| Hóhér bástya alatt kellett farkával adózni, |
| Míglen válogatott szálakból gombja kitelnék, |
| És nem is álmodtam; de, hogy úgy vagyon, esküszik a rác. |
| Attól fogva pedig, valahányszor az éjszaka gyászos |
| Öltözetébe borúl, míg visszaközelget a hajnal, |
| Sok gyötrelem forog elmémben, nincs nyugta fejemnek. |
| Mert igaz, itt vagy amott mondják némellyek, hogy hozzám |
| Úgy illik, mint szalmafödél a kárpitos házhoz: |
| Ámde ezent sokan ellenzik; sőt egy fitos orrú |
| Hírdeti, hogy fejemen, s nyakamon, s a vállamon olly szép |
| Mint az aranyperec a röfögő disznónak az orrán. |
|
| | Micsodát! így szóllasz előttem? |
| Illy kényes panaszokra fakadsz? ím! látod ez ostort? |
| Átila is látá, mikor hintójának előtte |
| Négy avagy hat cafragos kancája csapásait érzé. |
| Ezt, tudom, észrevövéd; s így szóllál? jersze te zsémbes! |
| Nessze! lakolj! te szemétrevaló hitvány göbre! nessze! |
|
| Jaj! könyörűlj! Kérlek! – könyörűlj csak ez egyszer! |
| Ím karom és hátam kékűl! ím vérzik az orrom! |
| Vaj s mi gonoszt lelhet bennem szemed? |
|
| Semmi az? hogy e is elfajúlsz, s a tiszta magyar vér |
| Óránként kevesűl, s fogyton-fogy minden eredben? |
| Semmi az? hogy fiatal korban kicsiklándoza téged |
| Csak te tudod mely délcegség magyar öltözetedből? |
| Semmi az? hogy bátor tege is sok verseket írtál, |
| Meg nem korpázád finnyás unokáimat, akik |
| Annyira irtóznak majd minden régi szokástól: |
| Nézd csak ama kandics mint fintorgatja az orrát! |
| Vendéghajával mint ballag az ostoba gomba! |
| Nemde azért, hogy néki ama Berefordai bajnok |
| Hagyta örökségűl, kinek hajdan bő bugyogója |
| (Amidőn haragos szemeimre tekéntene), ámbár |
| Gombja rotyogva szakadt, mégiscsak térdig esett le; |
| Minthogy erős csattal vala térdaljára szorítva. |
| Látod-e? Atyja után mire vágy a büszke leányzó! |
| Nem csuda; a nagy pávának példája igézi |
| A fiatal pávát, már ő is francia módhoz |
| Szoktatgatja magát. Nézd a Kompódi kisasszonyt! |
| Melly gyönyörű! a bécsi csöpű vagy párisi lószőr, |
| Amely illatozó haját egy araszni magasra |
| Felviszi, többet nyom, mintsem feje agyvelejével |
| Hopp! ki vagyok! mi vagyok? – helyesen! lám itt-is, amott-is |
| Vendéghaj fürtökben örül Abenezra szakálla, |
| Hogy már nem vereses, mert hajpor festi fejérre. |
| Isteni kép! bizony ez magas égből földre leszállott! |
| Vígadnál magad is ránézve, de ő nem örűlhet; |
| Egy nagy gondja vagyon: köz konty hozzája nem illik. |
| Gyenge recés selymet, vagy pók-szövevényhez hasonló |
| Gyolcsat apró tűkkel rostélyocskára szegezvén |
| A hajtornyának födelét ékesgeti. – Kész már |
| A módos patyolat, lecsügg csipkéje, galandja; |
| Majd tréfát űzhet vele a napenyészeti szellő. |
| Ládd-e, az ál-festék mely kedves színbe borítja |
| Orcáját? füle, és örvös nyaka gyöngyeket árul: |
| Szép mellyét a nézőknek nem irígyli ruhája. |
| Látod-e, melly fogságba szorúlt a vékonya? testét |
| A halcsont teszi karcsúvá: fél-singnyi kötéllel |
| Környül-mérhetnéd. – Nézd a cifra módi cipellőt, |
| Melybe ugyan csak két ujjad sem férne; de bezzeg |
| Megtágítja redős szoknyáját, mintha alatta |
| Két potrohos Beglerbégnek készítene szállást. |
| Látja ezen tündért a rossz atya; úgy! de mi haszna? |
| Bár ne javallja, de nem meri feddeni, mert maga rosszabb. |
| Lásd az eszem-iszom és aluszom-szarom-húgyozom-embert! |
| Melly kényes! mint tölti hasát sok francia módra |
| Készült étekkel, melynek szájába nem illik |
| Csak neve is; mégis fertelmes francia-nyálát |
| Szűntelenűl locsogatja hazánk nyelvére; nem hallod, |
| Mit röfög a potrohos? mint üldözi szép anyanyelvét! |
| Nem kell néki magyar, mert vad nép, nyelve is ollyan. |
| Eképpen rútítja magát, és a maga fészkét! |
| Ami nagyobb: ugyane szennyét keni hetyke fiára, |
| Már az is atyja után majmoskodik, ő is utánna |
| Külső árnyékon kapván a koncot elejti. |
| Ezt a dögletes nyavalyát nem vetted-e észre? |
| Vagy legalább hiteles magyaroktól nemdenem hallád? |
| Hallád, s elfüleléd; – bűnhődjél! – Légyen az első |
| Nagy-kegyes intésem; tudjad pedig, hóda ha szunnyadsz, |
| És vastag kézzel nem nyúlsz e csúnya fenéhez, |
| Korbácsom nyele is felüdűl, s bizony innepe nem lesz. |
|
|
