| Hánszor fogadtam, hogy letesz róllad kezem, |
| Oh lant, örökre? Hány csatában kértelek, |
| Hogy hagyj el engem magad is, és másutt keress |
| Már lakhelyet? Hányszor mondtam, hogy többé reád |
| Sem nézek? – Úgy van, de fogadásomból mi lett? |
| S mi hasznot hajtott annyi kérésem! – Te sem |
| Búcsúzol; én sem óhatom tőlled magam; |
| Te tőllem, én tetőlled el nem válhatunk. |
| Amit haragomban szóllok ellened, legott |
| Megbánom és visszavonom. Esküszöl te is, |
| Hogy hóltomiglan megmaradsz velem. – Mi von |
| Eggymáshoz, hogy engem te, s én téged viszont |
| Kínozlak? Hogyne vólna kín néked, midőn |
| Kezembe vévén tégedet, csak rángatom |
| Húrjaidat, és jobb hangra vén korom nem is |
| Segíthet? Én pediglen hogy viseljem el |
| A sok parancsolt dolgot, a sok fejtörést? |
| Óh bájoló lant! oh szerelmes gyötrelem, |
| S könnyű nehézség! csak fejet kell hajtanom |
| Akaratom ellen is neked. De melly szeles, |
| Melly változó vagy! Most hogy hí szavad? miként |
| Gyúlaszt a mellyem? mint ragadja szívemet? |
| Mint húz magános helyre? mint ültet le? – sok |
| S nagy képzelődés és tüzesség mint fog el? |
| Mostan pediglen megkötöd magadat, midőn |
| Én hílak, hogy szóllitsd meg ékesb húrjaid? |
| Ellenkezőleg bánsz velem: még e kevés |
| Tüzemet is elszélyeszted; únalomra hozsz, |
| S nevetsz, ha tárgyát kedvem el nem éri – sem |
| Nélkűled, oh lant! sem veled nem élhetek. |
|
