| Látván a gállyát minap a Balatonra felűlni |
| | Neptún, örvendő két kezit öszvecsapá. |
| Már, úgy mond, felvészi magát neve, híre vizemnek; |
| | Már Magyarországnak tengere fényre kelend. |
| Már az hamis panaszok megszünnek: hogy olly sok üdőkig |
| | Mértföldekre terűl, mégpedig hasztalanúl… |
| Úgy van, hamis panaszok: mert jók a tengerek, ámbár |
| | Nem tud az agg restség élni haszonra velek. |
| Szoktak-e járni kaszák, sarlók a víznek alatta? |
| | S ez meg nem lévén, a vizek hasztalanok?… |
| Nézd most a Balatont: melly szörnyű terheket hordoz! |
| | Sík hátára miként illik az újdon hajó!… |
| Már ökröd, szekered, lovad, el nem vesznek az útban: |
| | E tenger s ez hajó terheid elviseli… |
| Még nem vólt magyar, és e víz már itt vala: nem vólt |
| | Haszna, mivel nem vólt, akivel ossza javát… |
| Festetichet várták az üdők. Ez végire hajtá, |
| | Amivel eddigelé más nem is álmadozott. |
| Nyújtsd hátad Balaton, s úgy vedd mindenkor hajóját, |
| | Mintha hajójával Festetich űlne reád. |
|
