| | Virrad-e már, vagyis alkonyodunk, oh Rádai? Fonnyaszt |
| Engemet a szörnyű remegés, ha tekéntem az égnek |
| Szüntelenűl rajtunk dörgő villámit. – Utolsó |
| Fergeteg ez, s népünköt egész halmokra rakandó |
| Ostorozás! – Ugyanis mi vagyon még hátra? Lehánytuk |
| Már régen nemes őltözetünk, amellyre csudálva |
| Függesztette világ szemeit; s ővéle lehánytuk |
| Régi magyar szívünk! más bőrt vettünk fel, atyáink |
| Csúfságokra, s magunk abban kívánjuk emelni. |
| Mintha bizony nem az ész, hanem a ruha tenne nagy embert. |
| Mint vér-árulók, jövevény árúnak utánna |
| Lázadván, már felséges nyelvünk is elúntuk! – |
| Elfajzott csemeték! árnyékon kapni komondor |
| Dolga, nem eggy lelkes magyaré. De hol ez ma? kiben forr |
| Hajdani vér? Idegenből vett hőlgyeknek erekben, |
| Jaj, megkorcsosodott! jaj, megvesztette sovány víz! – |
| Látjuk főbb onokáinkat, de heába keressük |
| Címeres elsőjök szép lelkit bennek! Erőben |
| Erkölcsben, észben, nyelvben elütöttek! Aliglan |
| Ismérhetni, minő nemből származtak. Igaz szó: |
| Nem szűlnek sólyom fiakat soha gyáva galambak. |
|
| | Így rohanunk vesztünkre magunk! így vágjuk alattunk |
| A dőlésre hanyatló fát. – Népünknek az ügyét |
| Olyannak képzem, valamint a tiszta folyamnak |
| Sorsát, melly, mihelyest köves árkát messze haladván, |
| Porló főldet kezd nyalogatni, kivetkezik első |
| Ízéből s kristályjaiból. – Ha beléje szakadnak |
| Már felesebb zákányos erek: melly tócsa, minémű |
| Pőce fog a nevezett gyöngy vízből válni? Ha végre |
| Más testesb folyamatba leszáll, vagyis önmaga többes |
| Ágra hasad: kivesz, úgye s nevét sem tartja tovább fenn? |
|
| | Mennyi jeles nemzet járt így! mint a nap az égen |
| E főldön színt úgy ragyogott: most nyomja setétség; |
| Tős-tőből oda van. De hogyan? nem fegyverek ölték, |
| Nem fojtotta mirígy, nem sorvasztotta meg éhség. – |
| A nyomorúlt vesztének okát, ím, Ráday, látod |
| Míbennünk, onokájinkbann, és régi nemünknek |
| Megkeverésébenn. Az utolsó fejsze pediglen |
| Az vala, melly nyelvére csapott. Ez ütéssel esett el |
| Annyi sereg nemzet. Babilonnak tornya kiveszte |
| Eggy ajakat, s ottan más-más nép kelt fel. Ez ajkat |
| Hozzuk vissza, s megint eggy nép szálland ki világra. |
|
| Virrad-e hát, vagyis alkonyodunk? ah! hogyha tekéntjük, |
| Eggy fél század előtt mik vóltunk, és ma minémű |
| Állapotunk; ha nemes nyelvünk sérelmire nézünk: |
| Alkonyodást, vég alkonyodást láthatni fejünkön! |
| Népünknek megszünte ki van végezve! Nevünk is |
| Már temetőre siet! – Borzasztó szózatok! – Álljunk, |
| Álljunk meg: gyönyörű szellő kezd lengeni, s vídám |
| Hírt emelít puha szárnyaival. Mély álmok oszolván |
| Minden tájékon, mintegy jeladásra, sereggel |
| Öszvevetett vállal, szívvel, felkeltek az írók: |
| A tudományt magyar ajkra veszik; terjednek az ékes |
| Elméknek szüleményji folyó s versbéli beszédben. |
| Még soha sem vólt illy buzogás: eggy kíncse s örökje |
| Védelmét fel, al, és közrend felfogta; megőszült |
| S zőldellő korban lévők vetekedve segétik. |
|
| | Nézd Orczyt s a két Telekit, s a furcsa Gvadányit; |
| Barcsayt, Horváthot, Bárótzyt, Pétzelyt; itten |
| Molnárt, Mindszentit, Cziriéket, Kreskayt; ottan |
| Bessenyeit, Görögöt, Kultsárt: nézd arra Virágot, |
| Révaival Nagyot és Rájnist; Dugoniccsal Arankát, |
| Verseghyt: erre Dömét szemléldsze kikelni s Takátsot, |
| És több másokot. Hát Molnár Borbála mi gyorsan |
| Gyűjti s hevíti fejér seregét! – Melly égve, minémű |
| Hasznokkal fogták űgyünköt mind ezek! – És tí, |
| A magyar ifjúság példáji: Batsányi, Kazinczy, |
| Hol vagytok? jertek, láthasson Ráday: rátok, |
| Rátok akarja szemit fordítani társatok. – Oh név! |
| Oh haza-kedvellés! áldott öreg! oh te, ki, meddig |
| Fenntartand népünk, mindég fogsz élni, közinkbe |
| Béjöveted melly tiszteletünk! Hát társ vagy? Elég. Már |
| Felvirrad. Jel ez is; Márs ott kinn mennydörög, itt benn |
| A múzsák kötik a koszorút, aprítja magyar kard |
| A törököt, s azoneggy tájban emelíti magyar toll |
| Drága vitézzeinek nyelvét: felvirrad; örűljünk. |
|
|
