| Szürkűletre hajolt az üdő, s Parnassus hegyére |
| Gyúladozó három magyar öszvekerűle. Fejér szín |
| Ült feketével az eggyik haján: más ketteje már az |
| Ifjúság esztendeinek fogytán vala. Hármok |
| Testébenn egy szív lakozott, eggy lélek. – Eléjött |
| A tudomány s nyelv dolga megint. Hallgatta sokáig |
| Társainak pontos szavait, szemlélte borongó |
| Arcájok színét az öregb. Nem győzte; sohajtott, |
| És dagadott szemiből nagy csepp fordúlt ki. Továbbá |
| Így szóllott hozzájok: Hazánk hív gyermeki! vajha |
| Vagy százat számlálhatnék hozzátok hasonlót! – |
| Tí vagytok még hátra, kiket le nem üthete lábról |
| A baleset, s kiket a szeretet most köt le leginkább |
| Édes anyátokhoz, mikoron haldoklani készűl |
| Majd minden magzatjaiban. Melly fényre verődtek |
| Más népek; mi temérdek sok könyvekkel, hatalmas |
| Írókkal bővelkednek; mint szerzi, hozatja, |
| Kapja világ szüleményjeiket s forgatja szünetlen: |
| Annak rendi szerént megmutattátok. Hogy a mi |
| Nyelvünk ellenben, szemeink láttára csak úgy van, |
| Mint a parlagodó szőllő, s nem teremheti, mellyel |
| A külföldieken méltán kitehetne, gyümölcsét: |
| Megmagyaráztátok szomorúan aztat is. – Örvendj |
| Legszentebb örökünk, nagy atyáink nyelve! Megindúlt |
| Bággyadozásaidon a szív s nemes elme; segéllő |
| Karjaikat nyújtják örök hívségedre felesküdt |
| Embereid: vesd terheidet vállokra. – Barátim, |
| Amellyet keserűségtek szózatja kikére, |
| Ím nyelvünk általnyújtá tinéktek az űgyét. |
| Védjétek s olly buzgólag, valamintha csupán csak |
| Rajtatok állana már: megkönnyebbűljön-e? Vagy még |
| Terhesbbé váljék s elvesszen végtire? – Mennyit. |
| Végezhettek: ezen nyílt kor, gyors elme, tanúlmány, |
| Számos nyelv értése, s azon már közre bocsátott |
| Könyveitek szóllnak, bár én hallgassak. – Örök név |
| Serkentgessen, örök köszönet, melly zengeni néktek |
| Majd fog kisded, öreg szájból. Ez légyen azon nap, |
| Mellytől fogva vitéz módon bajt állani kéncsünk |
| Fényre hozásáért le vagyunk kötelezve, vagy halni. – |
| Szívével kiki nyújtsa kezét! – Vedd, nemzetem, égő |
| Áldozatúl! szerződésünk, szent múzsa, pecsételd! – |
| Ah Isten, nyújtsd életemet még eggy korig; engedd |
| Látnom az elkezdést! Ezután elmégyek örömmel, |
| S bóldog atyáinkhoz tettünknek megviszem hírét. – |
| Öszvekötött lelkek! Szaparán munkára! Kitettük |
| A tárgyat; minden gondunk már arra szegezzük. |
| Én ugyan, amint csak kitelik, míg élek, hitemnek |
| Megfelelek: tí, mint fiatalbak, többre mehettek. – |
| Légyen akárki, de kell kezdőnek lenni. Nehézség |
| A nemes elméknek köszörű-köve. Vékony erekből |
| Származik a testes folyam. A nagy fáknak az első |
| Kezdete kis mag vólt. Eggyes vágásra le nem dől |
| A vén tölgyfa, de földre terűl a sokszori sebtől. – |
| Hármas erő (titkos szám ez!) zőld ágra viendi, |
| Amiket indítunk. Szándékunk jámbor, hazánknak |
| Hasznos, azért a természet törvényje vezérli. |
| Illy úton járnak más híres nemzetek; illyen |
| Úttal erőlködnek tündöklő névre s hazájok |
| Fényességének terjesztésére. Ragadjuk |
| A tollat, s kiki, hogy tetszik, keljünk ki magunk is. – |
| S hát apró, de velős munkánk mely korra leszen kész? |
| A sajtóra mikor kűldjük? – Valaminthogy ez újság, |
| A közelebb új esztendő fog kezdetet adni: |
| Üdvözlő levelet küldjünk ekkorra hazánknak, |
| S nyelvén kőlt írásinkat terjesszük elejbe. |
| Melly mozgóba jövend! mint fog vídúlni! – Barátim, |
| Halljátok, valamit súgott a múzsa fülembe: |
| (Ah kegyes ég, add, légyen igaz!) kis üdőnek alatta |
| E szikrácska derék lángot fog vetni. Szerencsés |
| Példánk mindenüvé, minden rendekre kiterjed. |
| S mint mikoron harapot gyújtunk a száraz avarban, |
| Tűzbe borúl egyszerre mezőnk s elenyészik aszatja: |
| Mindjárt s nagy buzgón író tollakra hevűlnek |
| A tehetősb elmék; kiveszik vesztére hagyódott |
| Parlagodásából, tellyes bőségibe hozzák |
| Nyelvünköt, s minden díszét vetekedve megadván, |
| A tudományoknak nyelvévé tészik üdővel. |
|
| Elvégzé. Helyben hagyatott. Még újra lekötvén |
| A társak magokot, szent munkájokra siettek. |
|
|
