| Egy esztendő ismét elmúlt, |
| S által repűlt sötét honába: |
| De kedvem újra beborúlt – |
| Vélvén, hogy fájdalmim megszűnnek, |
| Ha napjai majd általtűnnek |
| Bús életemnek, s az ég megszán. |
|
| | Oh sors! mert nincs többé reményem – |
| Hogy felvirradhat még napfényem; |
| Oh szánj meg, s vond előbb halálom! |
| Meghalni nekem csöndes álom. |
| Tekintsd keservim: nemdenem |
|
| Mint úntalan remélni, félni, |
| Sorvadni a kereszt alatt; |
| Az életnek keskeny köréből, |
| S a föld gyomrába visszatér, |
| S a végezés rejtett tőréből |
| Kifejtve, gyászos véget ér: |
|
| | Oh, már megértem a halálnak! |
| Szegezd rám mérges íjad; ím |
| Már nincsenek több könnyeim. |
| Szép napjaim mord télre válnak. |
| Pályámat elfutottam. Ints, |
| S indulok önkényt a határra, |
| S bezárom éltem; – a halálra |
| Már senkinek több jussa nincs. |
|
|
