Tizedik ének
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| | De mikor a várost mosó Szejne habja |
| A kapukkal együtt lett e győző rabja, |
| S nem hordta bé hátán a várt eleséget, |
| Csakhamar meglátták a sárga éhséget, |
| Mely gyors lábbal sorra a házakat járja, |
| Vele megy a halál, mint kedves hív párja, |
| Tudja, hogy az éhség akit le fog sózni, |
| Mindazzal a város néki fog adózni. |
| Sokan már ordítnak mint az éh farkasok, |
| Mert az éhség fogát érzi üres hasok; |
| Az éhhel halókkal minden hely eltelik, |
| Kik már kínjok miatt nyálokat sem nyelik. |
| Akik sok kincsekkel s gazdagsággal bírnak, |
| Pénzek halmán esnek kétségbe, úgy sírnak, |
| A táncot s a víg bált bezzeg felejtették, |
| Melyben fejek hajdan rósákkal hintették; |
| A lant, síp, hegedű, hárfa megnémúla, |
| A sok gazdag s pompás vendégség elmúla, |
| Melyekben a legjobb étkekben piszkáltak, |
| Eltompult ínyekhez már bort sem találtak. |
| Mind e kevély nagyok kiköltek színekből, |
| Éhség s halál ült ki elrémült szemekből. |
| Átkozzák aranyok s ezüstjök bőségét, |
| Mely el nem űzheti a kenyér szükségét. |
| A megaggott vénnek bús szemeláttára |
| Jut kedves magzatja a halál torkára. |
| Itt három s több árvák holt anyjokra hullnak, |
| Ott egész háznépek egy nap elpusztulnak. |
| Sok félholt testvérek méreggel eltelnek |
| Végső falatjáért egy undok ételnek. |
| Mások a szent helyt is kínjokban megesik, |
| Hol nem vélnéd, ott is az ételt keresik. |
| A nép a temetőt s kriptákat felbontja, |
| Hogy étkül szolgáljon atyáinak csontja. |
| Ezt lisztté őrölvén kenyérnek csinálják, |
| Ez szörnyű étekkel éh bélek kínálják. |
| A szükség az embert óh mire nem veszi! |
| A rémült holtaknak hamvát e nép eszi, |
| Mely százszorta inkább végek siettette, |
| Sok ezt legelőször s legutólszor ette. |
|
| | A Barátok pedig s e vak nép papjai, |
| Kiknél nem mentek le a bőség napjai, |
| Kik az éhség fogát ingyen sem érzették, |
| A szegénység zsírját bőven itták s ették, |
| Kiknek minden gondjok volt hízlalt hasokra, |
| S irgalmatlan szemmel néztek éh-nyájokra. |
| Az ételben s borban ha jól bémerültek, |
| Az éhhel-halók közt buzgóan kerültek. |
| Az Úrnak, kit éltek csúfolt, keresztére |
| Kérték, hogy e kis kín légyen holta bére. |
| Akiknek kínjoknak a halál vet véget, |
| Adakozó kézzel nyujtnak idvességet. |
| Másoknak kevélyen merik prófétálni, |
| Hogy még ma Burbonra égi tűz fog szállni: |
| Nékik pedig menyből angyali sereget |
| Küld az Úr, s mannával megrakott felleget. |
| Mint az éh-madárkák megeszik a lépet: |
| Oly könnyű megcsalni a vakbuzgó népet. |
| Kész tűzbeugrani a papok szavára; |
| Ha mondják hogy használ ez lelkek javára. |
| Sokan nagy örömmel lábaikhoz rogytak, |
| Boldogok valóban, hogy kínjaik fogytak. |
|
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| | Csakhamar e hírre a tábor felzendül, |
| Minden belső része Burbonnak megrendül; |
| Egymást űzi a könyv irgalmas orcáján, |
| Sír maga vesztére önként ment hazáján. |
| Szent Isten! így kiált, ki szívünk rostálod, |
| S megölöd a királyt, ha bűnben találod, |
| Te légy igaz bíró e nép közt s én köztem, |
| Te tudod, hogy vele kéntelen ütköztem. |
| Tiszta kezem hozzád emelem az égre, |
| Hogy e pártos népet kértem békességre; |
| Hiszem, hogy e bűnt s kínt mely kezd rajta esni |
| Ártatlan lelkemen nem fogod keresni… |
| Bár Májen kedvére tovább is kínozza, |
| Hogy kevély lelkének őtet feláldozza, |
| S a tirannusoknál mindig kész mentséggel |
| Feddje vétkes célját a kemény szükséggel: |
| Ő az ellensége; de én megmutatom, |
| Hogy atyja vagyok én, s övé vég-falatom. |
| Jótétemmel vissza bár éljen vesztemre |
| S feléledvén újra törjön életemre; |
| Éljen, nem gondolok a magam kárával, |
| Csak hogy megtartsam őt koronám árával. |
| Nem bánom, ha szintén így fizet jóságom, |
| Hogy utána vesszen örökös országom; |
| Csakhogy sírhalmomra légyen egy nap írva, |
| Melyet minden utas olvashasson sírva: |
| „Itt nyugszik egy király, ki kész koronáját |
| Elveszté; megtartsa hogy pártos hazáját. |
| Míg ez őt üldözte, szórta rá jótétét, |
| Mert feljebb becsülte annál egy nép éltét.” |
|
| | Így szól, parancsolja, hogy fejér zászlókkal |
| Lépjen odább népe, s kiáltson ily szókkal: |
| „Bosszúállás helyett Burbon békességgel |
| Kínál téged Páris, s kard helytt eleséggel. |
| Nem nézi, hogy lelkét halálra kerested, |
| Felejti bűnödet, látván szörnyű ested. |
| Nem tulajdonítja senkinek már vétkül |
| Bár akármit vigyen a városba étkül.” |
| Ez isteni szóra a nép fut a sáncra, |
| Melynek az éhség már színét szedte ráncra: |
| Sokan kínjok miatt négykézláb mászkálnak, |
| Mert fúlánkját viszik velek a halálnak. |
| Mint akik a sírban sokáig senyvettek, |
| Oly sárga és száraz bőr-csontokká lettek. |
| De mely nagy bámulás lelkeket elállja, |
| Hogy élettel őket e Héró kinálja! |
| Némul erre szájok, szemek könnyel telnek, |
| Hogy az ellenségnél ily kegyelmet lelnek. |
| „Míg Tutorink, mondják, halálra kínoznak, |
| Akiket üldöztünk, imé kenyért hoznak. |
| Majd sírva néznek ránk, pardont kiált szájok, |
| Mint egy erdő eddig úgy látszott lándzsájok, – – |
| De már a föld felé mind leeresztették, |
| A fejér zászlókat felénk terjesztették. |
| Véres kardját ki-ki rejté hüvelyében, |
| Halált vártunk, s adnak életet helyében. |
| Hát ezek-é azok kiket úgy leírnak, |
| Hogy eretnekek ők s érzéssel nem bírnak? |
| Sőt inkább ők az Úr szent és kedves népe, |
| Jó királyok ennek egy eleven képe. |
| Mert mint Ő esőt ád mennyből jónak s rossznak, |
| Feltámasztja napját igaznak s gonosznak: |
| Így ő sok átkunkért kettőzi jóságát, |
| Nyujtja a békesség nem várt olajágát. |
| Hát ez-é a monstrum, a bűnös eretnek, |
| Kit mint egy ördögöt velünk úgy nézetnek? |
| Ez-é hát az Isten, s a hit ellensége? |
| Akinek a pokol lángja közt lesz vége. |
| Sőt, minden királynak ez legszebb példája, |
| Mert áldott szíve van, s szín-mézt csepeg szája. |
| Sok gyötrelmink között óh! meddig sóhajtunk? |
| Csábító vezérink míg sajtolnak rajtunk. |
| Hogy királyunk légyen, jertek, Burbont kérjük, |
| S hív szivünket néki zálogul ígérjük. |
| Hadd légyen rév-partunk szíve s bölcs törvénye, |
| Így nem fog bényelni az éhség örvénye. |
| Isten! add, hogy a nap derüljön fel bár ma, |
| Hogy vállunkra szálljon ennek kedves járma… |
| Im megtartá halált érdemlett fejünket, |
| Szenteljük hát néki végső csepp vérünket.” |
|
| | Ez inség torkából kiragadt félholtak, |
| Burbon kegyelmének láttára így szóltak |
| Akik mint a tündér már alig lebegtek, |
| Elkékült ajakkal azok is rebegtek… |
| De ritkán kell hinni a vak nép szavának, |
| Mert többször irígye e legfőbb javának. |
| A babonaságnak lévén ez hív rabja, |
| Felzúdul, meg leszáll mint a tenger habja. |
| E nép, mely hév szívből most így kiáltozott, |
| A múló árnyéknál hamarább változott. |
|
| | Csakhamar papokkal a sáncok eltöltek, |
| Kik rakott asztaltól e hírre felköltek. |
| S ezek, kiknek csalárd ékesen szólása |
| Százszor gyujtott hadat, s lett sok nép romlása, |
| Látván, hogy már sokan Burbonhoz hajoltak, |
| Teli hassal nekik ily buzgón papoltak: |
| „Ti félénk katonák s hideg keresztyének, |
| Hát hisztek eretnek király beszédének? |
| Ti rest követői a szent mártiroknak, |
| Kik tárgyul vettetvén pogány hóhéroknak, |
| Örültek míg őket szurokkal hintették, |
| S éjjel mint fáklyákat, élvén úgy égették. |
| Sokan csúfos fákra lábbal aggattattak, |
| Mások a vadaktól széjjelszaggattattak, |
| De akármely kinnal inkább szembeszállni |
| Kívántak, mint igaz hitektől elállni. |
| S ti még kerülitek a mártiromságot, |
| Mely ád kevés kínért örök boldogságot? |
| Hát csak így tudjátok a szent Istent félni, |
| Hogy mikor halni hív, ti akartok élni? |
| Ezt nyerte-é az Úr véres keresztével? |
| Hogy testetek hízzon lelketek vesztével. |
| Ez Urat, ki értünk kész volt vért ontani, |
| Ti még igyekeztek élvén bosszontani. |
| Mint az ostoba hal a horgot béfalja |
| Burbon e lépekkel lelketek úgy csalja. |
| Vesszen el magával minden ajándéka, |
| Mert hogy elcsábítson arra van szándéka, |
| Folyjanak le elébb éltetek napjai, |
| Mint idejönnének eretnek papjai, |
| S itt mély gyászba borult bús szemünk láttára |
| Tapodtassék tőlök az Úr szent oltára.” |
| E szó, mely hol akart gyujtott dühösséget, |
| Úgy megváltoztatta e habzó községet, |
| Hogy az áldott Burbont már azért átkozza, |
| Hogy még kegyelméből unt éltét hordozza. |
|
| | De e sok bűn s lárma ellent nem állhatott, |
| Mert Burbon Virtusa közre égig hatott. |
| Szent Lajos, ki mennyből vigyázott fejére, |
| Minthogy e jó héró nőtt háza díszére, |
| Látván, sok kín után hogy eljött az óra, |
| Hogy Franc-ország dolga forduljon már jóra; |
| Melyben a részeg kard hüvelyébe térjen, |
| Az éh, árva s özvegy jajja véget érjen. |
| Letörli könyveit, elűzi bánattyát, |
| Mellyel régtől fogva siratja magzatját. |
| S egy édes reménység folyván kebelébe, |
| Buzgó könyörgéssel megy az Úr elébe. |
|
| | Egy mindég égő tűz fénye közepette |
| Még az idő előtt az Úr székét tette; |
| Alatta jár az ég, s a csillagok szája |
| E nagy világnak őt híven prédikálja, |
| Itt ragyog főképpen az ő dicsősége, |
| Igazság és szentség e szék erőssége, |
| A hatalom s nagyság ekörül strázsálnak, |
| A kegyelem s jóság szüntelen ott állnak. |
| Ebben ül az ég s föld halhatatlan atyja, |
| De semmi véges ész őt meg nem foghatja; |
| Az élet, szeretet s értelem őbenne |
| Hármassan egyesült hogy egy Isten lenne, |
| Széke körül laknak sok millió szentek, |
| Kik fő boldogságra holtok után mentek, |
| S minthogy örömöknek már végét nem érik, |
| Örökkön örökké az Urat dicsérik. |
| Itt szolgálnak néki a szent sérafimok, |
| Az erők, hatalmak, s szárnyas kerubinok. |
| Kiknek sokszor az Úr a földet kezekre |
| Bízza mint megannyi vicé-istenekre. |
| Mihelyt szól, gyorsabban mennyből alá jőnek, |
| Mint amely nyilakat a kéz-ivből lőnek. |
| Itt sok országokat forgatnak fenékre, |
| S tésznek akit tetszik a királyi székre. |
| Róma körme közé ők adtak sok népet; |
| Ki mint egy sas járt, költ, sokat széjjeltépett, |
| S elprédált javokból mikor úgy felhízott, |
| Kevély erejében hogy vakmerőn bízott; |
| Mint méhrajt, az észak fajzatit rá hítták, |
| Minden sírját ennek kik ismét kiszítták, |
| Így bosszult meg egy bűn nagyobb gonoszságot, |
| Egyik nép a másnak hantjára így hágott. |
| A spanyol s más sok nép így szállt a törökre, |
| A Szentföld is talán elpusztult örökre. |
| A bölcs Isten, ki jót tud a rosszból hozni, |
| Megengedi a bűnt sokszor virágozni. |
| De mint láncon tartja a hab kevélységét; |
| Úgy, mikor akarja, ennek veti végét. |
| E mennynek és földnek szent, igaz s jó atyja, |
| Elnyomott fiai jajját meghallgatja, |
| Szánó szemekkel néz szomorú sorsokra, |
| S kegyeslelkű királyt ültet trónusokra. |
|
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
