| A reménység hajtja hajónk vitorláját, |
| | Ez enyhíti soknak kínzó nyavalyáját. |
| Akinek vállain sajtol a szegénység, |
| | Kincsesház gyanánt van annak a reménység. |
| Egy ülő tyúkja volt egy új házaspárnak, |
| | Melynek örült, mint egy pénzzel rakott várnak. |
| Jövendő sorsukat ezen építették, |
| | S hogy jobban őrizzék, ágyuk alá tették. |
| Egyszer hogy feküsznek pokrócos ágyokban, |
| | Búsulni kezd a férj s fejét töri sokban. |
| Nagyot sóhajt s így szól: „Hogy éljünk, feleség? |
| | Íme nincs házunkban két napi eleség.” |
| Erre felel Kató: „Mitől kéne félnünk, |
| | Úgy látom jó uram, könnyű lesz elélnünk. |
| Rövid időn tyúkunk tojásit kikölti, |
| | Egy kis csipogó nyáj házunkat betölti. |
| Felnevelem én azt, s lesz tíz tyúk belőle, |
| | Húszat fog tojni egy, hiszem azt felőle. |
| Ebből jövő nyáron kétszáz csirke leszen, |
| | Mely egy garasával négyszáz poltrát teszen; |
| Ebből élhetünk is, veszünk is két kocát, |
| | Meghizlalására tököt, kukoricát, |
| Lesz hét-hét malaca mindenik kocának, |
| | Eladjuk, s több hasznát vesszük az árának; |
| Mert ragasszunk rajta két lovat s szekeret, |
| | Így lesz meg mindenünk, amit szívünk szeret. |
| Ezen egy nap megyünk fáért az erdőre, |
| | Másnap a malomba, onnan a mezőre, |
| Vásárra nyargalunk Váradra s Budára. |
| | Így víg lesz életünk, s megjő lovunk ára.” |
| „Hová mégy, mond a férj, e fáradt lovakon, |
| | Holott nem voltak még sem fűn sem abrakon? |
| Már látom, mindaddig kínzod szegényeket, |
| | Míg a kutyák velök nem töltik bélöket.” |
| Káromló szókra is haragjában fakadt, |
| | S olyat rúg az ágyon, hogy mindjárt leszakadt. |
| Kató a két kancán mindaddig nyargala, |
| | Hogy eltört a tojás, s a kotlós meghala. |
|
| Lehet reménységgel sorsunkat enyhítni, |
| | De egy szalmaszálon nem kell várt építni. |
|
|
