| A nap öszvevett világit ablakunkba sütteti, |
| Télidőbe, bár tekintsed, ékesül tekinteti! |
| Még alig, hogy kezde jőni szép világa felfelé, |
| Nem tudom, mi furcsa kedv már szíveinket eltelé. |
| Majd tovább is, hogy mosolygó fénye feljebb lépdegel, |
| Mind nagyobb-nagyobb serénység szíveinkbe keldegel. |
| Nem tudom, miféle nap lesz, mely ma hozzánk érkezik. |
| Látom azt, hogy víg örömmel kezdetén ígérkezik, |
| Mintha minden órán hívna, hogy ma vigadozni kell; |
| Titkos inditóerő ez, e napunkba! hinni kell! |
|
